Hány mozaik egy emberélet?

Most nem mennék bele a film mélyebb elemzésébe, hiszen az nem ezeknek az oldalaknak a témája, inkább csak egy elemet emelnék ki. A film középpontjában az éppen elhunyt Charles Foster Kane médiamágnás áll, akinek utolsó szava, a „rózsabimbó" nyomán indul el egy oknyomozó riporter, hogy kiderítse: ki is volt valójában ez az ember. Felkeresi egykori munkatársait, volt feleségét, elolvassa gyámja naplóját, és ezekből a mozaikokból, valamint a lapok és a filmhíradók nekrológjaiból összeáll a kép erről a rendkívüli emberről.

Összeáll?

Valójában hány mozaik egy emberélet? Hány arca van egy embernek? Megismerhető-e teljes egészében valaki a „külvilág" számára?

Aligha. Hiszen az ember egyrészt még önmagát sem ismeri teljesen. Hányszor éljük át azt az élményt, hogy felfedezünk magunkban addig szunnyadó tulajdonságot, képességet. Másrészt pedig minden ember mást lát a másikban, felfogásának, vágyainak, érdekeinek megfelelően, az egyik ezt a tulajdonságát, emberi vonását tartja fontosnak, dominánsnak, a másik egy másikat. Még a külső megítélésében is különbözőek vagyunk. Volt szerencsém jó néhány művész-életrajzot olvasni, látni, és gyakran még a közismert tények is más megvilágításban jelentek meg, a szerző nézőpontjának megfelelően. Pedig ezek a szerzők „oknyomozást" folytatnak, alaposan tanulmányozzák munkájuk tárgyát - és mégsem sikerül soha teljesen befejezni a kirakós játékot. Akkor hogyan várhatnánk el ezt egy hétköznapi embertől, akinek nem ez a dolga?

Bár egy tanulságot említettem, azért van az Aranypolgárnak egy másik spirituális üzenete. Kane vagyonának nagy részét különböző műtárgyak és csecsebecsék bevásárlására költötte évtizedeken keresztül és soha semmit nem dobott ki. Amikor meghalt, hatalmas kastélya valóságos lomtár volt, és a leltározók maguk sem tudták mindig, hogy mi az érték és mi a szemét. Szimbolikus, hogy éppen azt a szánkót, rajta a „rózsabimbó" szóval, dobták a tűzre, pedig lehet, hogy Kane éppen ehhez ragaszkodott a legjobban. És akkor állítsunk ezzel párhuzamba egy másik filmet, amely ugyan vígjáték, de azért elgondolkodtató: Az istenek a fejükre estek kis busmanja, Xixo, semmi olyasmit nem birtokol, ami nélkülözhetetlen lenne mindennapjaiban, és boldogan éli életét. Miközben a dúsgazdag Kane talán kisgyerek korában volt utoljára felhőtlenül boldog...

Nem mondom, hogy kerekedjünk fel, és vonuljunk ki a Kalahári-sivatagba, de talán létezik a kettő között némi átmenet...