Használati feltételek
I. Általános rendelkezések, a szabályzat alkalmazási köre
1. A jelen Szabályzat a NetAmbulancia Kft. (továbbiakban: cégünk) szellemi termékeként létrehozott, annak kizárólagos tulajdonát képező, és általa üzemeltetett, a www.netambulancia.hu internetes címen hozzáférhető honlap használatával kapcsolatos tudnivalókat, illetve a használat során betartandó szabályokat fogalmazza meg.
2. A www.netambulancia.hu internetes honlap szerzői jogi védelem alatt áll, csakúgy, mint az azon található tartalmak, azok terjedelmétől, megjelenítési módjától, illetve bármilyen egyéb jellemzőjüktől függetlenül. A honlapról - a személyes használatra irányuló letöltések, illetve felhasználáson túlmenően - tartalmak kizárólag a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény szerinti szabad felhasználás körében használhatók fel, az egyes tartalmak tekintetében fennálló, a szellemi tulajdonhoz fűződő jogosultságok megsértése nélkül.
3. A Szabályzat személyi hatálya kiterjed minden olyan személyre, aki(k) a jelen honlaphoz tevőleges (aktív) magatartásával / magatartásukkal hozzáfér(nek), illetve, aki(k) a honlapot használó személlyel egyetértésben (közösen), vele egy helyen és egyidejűleg a honlapot megtekinti(k), illetve személyes jellegű adatot bocsátanak cégünk rendelkezésére.
4. A Szabályzat tárgyi hatálya kiterjed a honlap összes tartalmára, illetve az ahhoz kapcsolódó esetleges mellékletekre, függelékekre, tekintet nélkül arra, hogy az adott tartalom mikor és mennyi ideig volt hozzáférhető a honlapon.
5. Amennyiben a Felhasználó a honlaphoz a www.netambulancia.hu internetes hozzáférési címen vagy más honlap(ok)ról ún. „link" segítségével, illetve egyéb úton hozzáfér, illetve azt az általa használt számítógép, mobiltelefon, illetve más, a Világhálóhoz technikai hozzáférést biztosító egyéb technikai eszköz segítségével megnyitja, ezen ráutaló magatartásával egyidejűleg kötelezi magát arra és egyben elismeri, hogy a honlap használatával kapcsolatos jelen Szabályzatot megismerni kívánja, illetve az abban foglaltakat a használat során betartja.
6. Cégünk kifejezett engedélye szükséges minden olyan esetben, amikor a www.netambulancia.hu hivatkozást más honlapokon, illetve egyéb, akár internetes, akár más jellegű felületen kívánják megjeleníteni. Az engedélyünk nélkül történő felhasználásból eredően cégünket felelősség nem terheli, és ilyen helyzetekben minden esetben fellépünk a jogsértővel szemben.
7. A részletes Szabályzat a honlapon szereplő, „Használati Szabályzat" megjelölésű hivatkozás alatt ismerhető meg.
8. A Szabályzatban megfogalmazott feltételek és előírások Felhasználók általi megismerésének tényét a fentiek alapján cégünk kézenfekvőnek (azaz természetesnek) tekinti, a Szabályzat rendelkezései megismerésének elmulasztásából eredő esetleges félreértéseket, követeléseket nem tekintjük megalapozottaknak, és ilyen esetekre a felelősségünk nem terjed ki. E tekintetben nincs különbség aközött, hogy a Felhasználó rendelkezik-e már regisztrációval a honlapunkon vagy nem.
9. Tájékoztatjuk a T. Felhasználókat, hogy a jelen Szabályzat tartalmát - pl. a vonatkozó jogszabályok, illetve egyéb, a használatot vagy a tájékoztatást befolyásoló körülmény(ek) megváltozása esetében - cégünk - természetesen a jogszabályoknak megfelelően - önálló döntésével jogosult megváltoztatni.
10. A honlapon, illetve a jelen Szabályzatban feltüntetett tartalmak megfelelnek a Magyar Köztársaság hatályos jogszabályainak, és figyelemmel arra, hogy cégünk Magyarországon bejegyzett gazdasági társaság, azon esetleges körülmény, hogy a hozzáférés helyének állama szerint valamely tartalom nem minősül jogszerűnek, a jelen honlap működésének jogszerűségét, illetve a cégünk felelősségét nem érinti.
11. Szigorúan tilos a honlap tartalmának bármilyen külső, vagyis a cégünkön kívüli személy által történő jogosulatlan megváltoztatása, kiváltképpen, ha azzal cégünk vagy más személy személyhez, vagy szellemi tulajdonához fűződő joga sérül, vagy szabálysértés, illetve bűncselekmény valósul meg. Ilyen esetekben cégünk a szükséges jogi lépéseket haladéktalanul megteszi.
12. Jogsértés észlelése esetén cégünk - a további jogsértések megelőzése érdekében - jogosult a jogsértő személy honlaphoz való hozzáférési lehetőségét korlátozni, illetve azt - a jogsértés mértékétől függően - megszüntetni.
II. Tájékoztatás a honlap tematikájáról
13. A jelen Szabályzattal érintett honlap létrehozatalának célja az, hogy hasznos tudnivalókat tartalmazva, tájékoztatást nyújtson a Felhasználók részére az egészségügy aktualitásairól, érdekességeiről, a megelőzés és az egészségmegőrzés lehetséges módjairól, ösztönözze őket az egészséges életmód szerinti életvitel folytatására, az egészség-központú szemlélet elsajátítására.
14. A www.netambulancia.hu honlapon a nem regisztrált Felhasználók napi rendszerességgel frissülő aktualitások, szórakoztató egészségügyi témák, tudományos cikkek, interjúk között böngészhetnek. Regisztrált Felhasználóink aktív formálói lehetnek a Fórum rovat témaköreinek, részt vehetnek szakértőink által moderált egészségügyi programokban, elősegítve ezzel az adott betegség jobb megismerését, a megelőzés és kezelés hatékonyabb megvalósítását. Regisztrált Felhasználóink önállóan mozoghatnak a NetAmbulancia virtuális rendelőiben, miközben újfajta, ötletes és könnyed módon gyarapíthatják ismereteiket.
III. Felelősséggel kapcsolatos rendelkezések
15. Felhívjuk a T. Felhasználók figyelmét arra, hogy a honlaphoz tartozó, illetve azon olvasható szakvélemények, szakirányú cikkek, állásfoglalások, a szakorvosi gyakorlatból, illetve a gyógyszerek, gyógyhatású készítmények alkalmazásából levont szakmai tapasztalatok, és az ezeken alapuló, illetve azokhoz hasonló információk nem helyettesíthetik a személyre szabott, az adott megbetegedés, egészségügyi probléma diagnosztizálásához, és a megfelelő gyógykezelés, illetve gyógymód megválasztásához elengedhetetlenül szükséges orvosi / szakorvosi vizsgálatot.
16. Tájékoztatjuk a T. Felhasználókat arról, hogy a honlapunkon található tartalmi elemek, a megfelelő gyógymód megtalálásához, alkalmazásához önállóan jogosult, nagykorú (azaz tizennyolcadik életévüket betöltött) - és jogi értelemben véve - teljes cselekvőképességgel rendelkező személyekhez szólnak. A kiskorú személyek, illetve a teljes cselekvőképességgel nem rendelkezők (korlátozottan cselekvőképesek, cselekvőképtelenek) esetében az egészségügyi ellátással kapcsolatos egyes jogok gyakorlása, illetve meghatározott nyilatkozatok megtétele vonatkozásában a törvényes képviselő (pl. szülő, gyám, gondnok), egyes esetekben a gyámhatóság rendelkezik jogosultsággal.
17. A honlapon található tartalmak bármelyikének konkrét esetben, azaz valamely Felhasználó tekintetében való alkalmazását megelőzően mindenképpen a háziorvossal, illetve szakorvossal történő egyeztetés szükséges!
18. Honlapunkon szereplő tartalmak tehát ismeretterjesztő jellegűek, amelyek általános jellegű tájékoztatás célját szolgálják, de semmiképpen nem tekinthetők közvetlen javaslatoknak, szakmai ajánlásoknak, illetve a megfelelő, háziorvossal vagy szakorvossal folytatott előzetes egyeztetés hiányában szakmai tanácsoknak.
19. Felhívjuk a T. Felhasználók figyelmét arra, hogy az orvostudomány, valamint a gyógyszerészet olyan, dinamikusan fejlődő tudományágak, amelyek esetében szinte naponta merülnek fel újabb gyakorlati megoldások, alkalmazások, szerek, összetevők, amelyek általános, a mindennapi gyakorlatba bevezetett alkalmazását gyakran az egyes szakterületeken tevékenykedők által, akár évekig folytatott kísérletek, kutatómunkák, és természetesen szigorú engedélyeztetési eljárások előznek meg. Sok esetben előfordul olyan helyzet is, hogy bizonyos szakmai kérdésekben azt követően is eltérő álláspontok fogalmazódnak meg, hogy adott eljárások, gyógymódok, szerek, összetevők alkalmazását a tudomány mindenkori aktuális állása szerint alkalmazhatónak ismernek el.
20. A honlapon, illetve annak esetleges mellékletein, függelékein feltöltött tartalmakban foglaltak egészségügyi-szakmai megfelelőségéért, továbbá a feltöltött tartalmaknak a Felhasználó „saját" belátása szerinti döntésén alapuló felhasználásából eredő esetleges károkért cégünk felelősséget nem vállal.
21. Előzőekre tekintettel, cégünk kifejezetten kéri a T. Felhasználókat arra, hogy a jelen honlap tartalmát a tájékozódás szándékán túlmenően ne teljes körű, az általános információkon túlmutató jellegű, konkrét terápiás megoldás(ok)nak tekintsék, és az esetleges egészségügyi problémájukkal mindenképpen forduljanak háziorvosukhoz, illetve szakorvoshoz!
22. A regisztrált Felhasználók által a „Fórum" menüpontban tett kijelentésekért, megnyilvánulásokért cégünk nem vállal felelősséget, minden ebből eredő felelősség az azt közlő, állító, híresztelő Felhasználót terheli.
23. Cégünk nem vállal felelősséget olyan személy személyes adatának megszerzése vonatkozásában, aki személyes adatainak kezeléséhez (a nem teljes cselekvőképességére figyelemmel) a törvényes képviselő, illetve a gyámhatóság hozzájárulása vagy jóváhagyása szükséges. Ilyen esetben a törvényes képviselő, illetve a gyámhatóság ilyen tartalmú felhívására a Felhasználóként regisztrált korlátozottan cselekvőképes, illetve cselekvőképtelen személy személyes adatait cégünk haladéktalanul törli a nyilvántartásából, és erről írásban tájékoztatja a törvényes képviselőt, illetve a gyámhatóságot.
IV. Adatkezelésre vonatkozó rendelkezések
24. A szabályzat alkalmazásában az adatvédelemmel összefüggésben felmerülő egyes fogalmak értelmezésére a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény (továbbiakban: adatvédelmi törvény) fogalomrendszere az irányadó, amelynek értelmében:
Személyes adat: bármely meghatározott (azonosított vagy azonosítható) természetes személlyel (a továbbiakban: érintett) kapcsolatba hozható adat, az adatból levonható, az érintettre vonatkozó következtetés. A személyes adat az adatkezelés során mindaddig megőrzi e minőségét, amíg kapcsolata az érintettel helyreállítható. A személy különösen akkor tekinthető azonosíthatónak, ha őt - közvetlenül vagy közvetve - név, azonosító jel, illetőleg egy vagy több, fizikai, fiziológiai, mentális, gazdasági, kulturális vagy szociális azonosságára jellemző tényező alapján azonosítani lehet.
Különleges adat (a jelen honlap működési köre tekintetében): például az egészségi állapotra,, a káros szenvedélyre vonatkozó adat
25. A honlapon a Felhasználó saját belátása szerint regisztrálhatja magát. A honlap természetesen hozzáférhető azok számára is, akik a honlapon regisztrációval nem rendelkeznek.
26. A regisztrációhoz szükséges személyes adatokat a Felhasználó minden esetben önként, saját (azaz „önkéntes") hozzájárulása kifejezéseként jogosult megadni. A regisztrációhoz szükséges személyes adatok köre a „Regisztráció" menüpontban kerül meghatározásra.
27. A Felhasználó által a regisztráció során megadott személyes adatok kezeléséhez a Felhasználó a regisztrációval - ráutaló magatartásával - kifejezetten hozzájárulását adja.
28. Az előző pontban említett hozzájárulás az érintett Felhasználó kívánságának önkéntes és határozott kinyilvánítása, amely a jelen Szabályzatban foglalt megfelelő tájékoztatáson alapul, és amellyel a Felhasználó félreérthetetlen beleegyezését adja a rá vonatkozó személyes adatok kezeléséhez. Adatkezelés: az alkalmazott eljárástól függetlenül az adatokon végzett bármely művelet vagy a műveletek összessége, így például gyűjtése, felvétele, rögzítése, rendszerezése, tárolása, megváltoztatása, felhasználása, továbbítása, nyilvánosságra hozatala, összehangolása vagy összekapcsolása, zárolása, törlése és megsemmisítése, valamint az adatok további felhasználásának megakadályozása.
29. Amennyiben valamely regisztrált Felhasználó a cégünk adatnyilvántartásából történő törlését kéri, annak cégünk haladéktalanul eleget tesz, és ennek tényéről a Felhasználót írásban - elektronikus levél megküldésével - értesíti.
30. A honlap „Fórum", „Hírlevél" és „Szakmai Programok" menüit kizárólag a regisztrációval rendelkező Felhasználók használhatják.
31. A honlap „Fórum", „Hírlevél" és „Szakmai Programok" menüpontjait alkalmazni kívánó Felhasználóknak a regisztráció során ún. „Általános adatlapot" kell kitölteniük. Az „Általános adatlapon" a Felhasználó által megjelölt adatok kezelésének célja a jelen Szabályzatban - alább - pontosan meghatározásra kerül.
32. A regisztrációval a Felhasználó ráutaló magatartásával és kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy a „Fórum" menüpontban általa leírt / közölt tartalmat cégünk, illetve más Felhasználó (akár regisztrált, akár nem) megismerhesse.
33. Itt tájékoztatjuk a T. Felhasználókat arról, hogy cégünk operátorai folyamatosan ellenőrzik a regisztrált Felhasználók által folytatott kommunikációt. Amennyiben ennek során olyan körülményt észlelnek, amely indokolhatja a Felhasználó hozzáférésének korlátozását, illetve megszüntetését, a szükséges technikai - és adott esetben jogi - lépéseket haladéktalanul megtesszük.
34. A regisztráció során cégünk által megszerzett személyes adatok kezelésének célja az, hogy - annak a fentiekben már részletezett szüksége esetén - cégünknek módjában álljon az adott Felhasználó hozzáférésének korlátozása, illetve megszüntetése, továbbá, hogy - kiváltképpen statisztikai célból - nyomon tudjuk követni a regisztrált Felhasználók tapasztalatait, ezekből - természetesen anonim módon - különböző kimutatásokat készítsünk, illetve tegyünk közzé.
35. Cégünk a regisztráció során tudomására jutott személyes adatokat kifejezetten és kizárólagosan a Felhasználó által ismert, az előző pontban meghatározott célra használja fel, illetve kezeli, azokat harmadik személy(ek) részére a Felhasználó erre irányuló, írásos és kifejezett hozzájárulása hiányában nem továbbítja, illetve teszi bármilyen módon hozzáférhetővé, a személyes adatokat elkülönítve és titkosítva tárolja.
36. Tekintettel a jelen Szabályzattal érintett honlap létrehozatalának céljára, cégünk itt tájékoztatja a T. Felhasználókat arról, hogy a honlappal kapcsolatos tevékenység nem tartozik az adatvédelmi törvényben szabályozott kötelező adatvédelmi nyilvántartásba bejelentésre kötelezett adatkezelés körébe.
37. A honlapon elérhető bizonyos szolgáltatások tekintetében - a honlap fejlesztésének függvényében is - előfordulhat, hogy az adatvédelmi törvény hatálya alá nem tartozó személyes - de jellemzően a T. Felhasználók internethez hozzáférést biztosító technikai eszközeire vonatkozó - adatokat is meg kell adniuk a T. Felhasználóknak (pl. internet-szolgáltató, IP cím, stb.). Cégünk természetesen az ebben a körben tudomására jutott információkat is bizalmasan kezeli, ezen adatokat cégünk kizárólag a belső, vagyis a honlap technikai fejlesztése körében kezeli, elősegítve a folyamatos fejlesztéssel a honlaphoz való hozzáférés, illetve az azon történő eligazodás egyszerűbb és gyorsabb lehetőségét, szolgáltatásaink bővítését. A honlap fejlesztésére tekintettel, a honlapról közvetlenül letölthető programokkal segítjük a Felhasználóink honlaphoz való gyorsabb hozzáférését.
V. A honlap tartalmához fűződő egyes jogok
38. Felhasználó tudomásul veszi, hogy a honlapon szereplő egyes tudományos, illetve szakirodalmi publicisztikai művek, cikkek, illetve fotók, video- és hangfelvételek valamint egyéb illusztrációk szerzői jogi védelem alatt állnak. A szerzői jogosultságnak személyhez fűződő és vagyoni jellegű vetületei vannak.
39. A honlapon szereplő, illetve arról elérhető tartalmak vonatkozásában a szerzői jog jogosultja a nyilvánosságra hozatalhoz hozzájárult, a nyilvánosságra hozatalra már vagy a honlapon történő feltöltést megelőzően vagy azzal egyidejűleg - de minden esetben a szerzői jog jogosultjának írásos engedélye alapján - került sor.
40. A szerző jogi védelmen túlmenően, honlapunkon gyakran fordulnak elő olyan tartalmak, amelyek iparjogvédelmi oltalom alatt álló elnevezéseket, ábrákat, megjelöléseket, stb. (pl. védjegyek, földrajzi árujelzők / eredet-megjelölések, stb.) tartalmaznak.
41. A honlapon előfordulhatnak olyan tartalmak is, amelyek tekintetében a személy(eke)t védelem illeti meg a vagyoni értékű gazdasági, műszaki és szervezési ismeretek és tapasztalatok tekintetében is (ún. „know-how").
42. Az előző pontokban feltüntetett védelem alatt álló tartalmakat a Felhasználók - kiváltképpen a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvényben szabályozott ún. „szabad felhasználás eseteiben" - saját felhasználás céljából szabadon letölthetik, lementhetik adathordozóikra, felhasználhatják, kinyomtathatják, feltéve, hogy ezen cselekmények a saját, illetve más, arra nem jogosult személy(ek) gazdasági haszonszerzését közvetve sem szolgálja.
43. Szellemi tulajdonhoz fűződő jogot sért minden olyan magatartás, amelynek - akár közvetlen, akár közvetett - célja a honlap tartalmának felhasználásával - és egyszersmind a fentiek szerinti valamely oltalom jogosultjának beleegyezése nélküli - gazdasági (vagyoni) előnyszerzés elérése / megszerzése, illetve erre irányuló magatartás tanúsításának megkísérlése.
44. Szellemi tulajdont sértő magatartást tanúsít továbbá az is, aki eltávolítja, illetve egyéb módon eltitkolja (felismerhetetlenné teszi) a honlapról letöltött tartalmak jogosultjának személyét, illetve ezen jogosultságra (védelemre) utaló jelleget, és a tartalmat ilyen módon, a jogosulttól származó előzetes írásbeli engedély hiányában használja fel, akár haszonszerzési célból, akár anélkül.
45. A honlap egészének, illetve annak valamely részének (beleértve a szöveges tartalmakat, a képi - akár mozgóképi - megjelenítéseket) a jogosult engedélye nélküli, illetve akár közvetett haszonszerzés céljából történő másolása, többszörözése, fel-, illetve átdolgozása, terjesztése, kereskedelmi forgalomba hozatala jogellenes és tilos magatartások.
46. Az előző pontban foglalt magatartások kizárólag abban az esetben, és olyan terjedelemben jogszerűek, amennyiben azokhoz a szellemi tulajdon jogosultja írásban és kifejezetten hozzájárul.
47. Az előző pontokban meghatározott szerzői jogi, illetve iparjogvédelmi oltalom alatt álló jogosultságok megsértése esetén az adott oltalom jogosultja haladéktalanul érvényesíti jogát a jogsértővel szemben. Amennyiben a jogsértésről cégünk szerez tudomást, arról az oltalom jogosultját - megjelölve a jogsértés jellegét és a tudomásunk szerinti jogsértő személyét - haladéktalanul értesítjük.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban vasárnap délelőtt a Dunától keletre még sokfelé fordul elő, havazás, hószállingózás, de a nyugati megyékben már felszakadozik a felhőzet. Délután felszakadozik a felhőzet az ország felett, csak a keleti megyékben fordulnak elő szórványosan futó hózáporok. A szél élénk északi lesz. Hajnalban -16, -11 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke -12, -7 fok között alakul. Késő este -15, -10 fok lesz. Vasárnap kettősfronti hatásra lehet számítani. A frontérzékenyeknél rossz közérzet, görcsös panaszok, fejfájás jelentkezhet....
Bővebben »
Keresés
- Vérnyomáscsökkentő az úszás
- A zeller segít megelőzni a béldaganatokat
- A kávézás emeli a nők ösztrogénszintjét
- Óvintézkedésekkel megelőzhető a pandémiás influenza
- A női hangulatváltozások fő oka az ösztrogén
- Az utazás és napfény megkönnyíti a fogantatást
- A cukorbeteg nőknek halláskárosodással is számolniuk kell
- Egy genetikai teszt előjelzést ad a daganat műtét kimeneteléről
- Agyi aktivitásra lehet következtetni a pupillákból
- Az éjszakai bevizelés oka a székrekedés lehet