Hatékony a Parkinson-kór génterápiás kezelése majmoknál

Majmokon végzett hosszú időtartamú tanulmányokban eredményesnek bizonyult a Parkinson-kór génterápiás kezelése - közölték francia kutatók szerdán a Science Translational Medicine című szaklapban.
A terápia után a makákó majmokon nem jelentkeztek azok a mellékhatások, amelyeket a Parkinson-kór jelenlegi gyógyszeres kezelése kivált, például az önkéntelen izomrángások.
A Parkinson-kórt a dopamin nevű agyi ingerületátvivő hiánya okozza. Szokásos kezelése során olyan, szájon át szedhető gyógyszert kap a beteg, amely rövid ideig megemeli a dopamin szintjét, ám ennek változásai önkéntelen mozgásokat, remegést és merevséget válthatnak ki.
Francia kutatók három gént illesztettek be a majmok génállományába, ami segítette a dopamin termelődését, majd három és fél éven át nyomon követték egészségi állapotukat. A ProSavin elnevezésű génterápia mellékhatások nélkül helyreállította a majmok dopamin szintjét, ezért a Bechir Jerraya által vezetett kutatócsoport egy éve engedélyt kapott hat önkéntes részvételével az emberi kipróbálásra is.
A betegség a 65 év feletti népesség legalább egy százalékát érinti, Parkinson-kórban szenvedett II. János Pál pápa, és ezzel él Michael Fox amerikai színész is.
Kérdését, hozzászólását írja meg a Parkinson fórumba!
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban vasárnap délelőtt a Dunától keletre még sokfelé fordul elő, havazás, hószállingózás, de a nyugati megyékben már felszakadozik a felhőzet. Délután felszakadozik a felhőzet az ország felett, csak a keleti megyékben fordulnak elő szórványosan futó hózáporok. A szél élénk északi lesz. Hajnalban -16, -11 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke -12, -7 fok között alakul. Késő este -15, -10 fok lesz. Vasárnap kettősfronti hatásra lehet számítani. A frontérzékenyeknél rossz közérzet, görcsös panaszok, fejfájás jelentkezhet....
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
Cikkek a témában
- Parkinson betegség leggyakoribb tüneteinek enyhítését szolgáló hasznos tanácsok
- Étrendi tanácsok Parkinson-kóros betegeknek
- Alváspanaszok Parkinson betegeknél
- Újabb kudarc a Parkinson-kór őssejt terápiájában
- Depresszió és a Parkinson-kór
- Milyen érzelmeket vált ki a Parkinson diagnózis? - tanácsok a betegség elfogadásához
- A Parkinson-kór témakörében leggyakrabban felmerülő kérdések - 3.rész
- Az idegsejtek elhalása figyelmeztethet a Parkinson- és az Alzheimer-kór kialakulására
- Negatívan befolyásolja a Parkinson-kór a jutalmazás mechanizmusát
- A Zene a Parkinson-kórra is gyógyír: Barbara Thompson története
- Utazási tanácsok Parkinson betegeknek
- A Parkinson-kór témakörében leggyakrabban felmerülő kérdések - 2.rész
- A Parkinson-kór témakörében leggyakrabban felmerülő kérdések
- A Parkinson-kór világnapja Szegeden
- Parkinson-kórról, a Parkinson Világnap kapcsán
- A Parkinson-kór világnapja
- A Parkinson-betegség kialakulása
- Elektromos impulzussal a Parkinson-kór ellen
- A Valódi élet, valódi Parkinson-kór felmérés eredményei
- Valódi élet, valódi Parkinson-kór felmérés és a betegséggel élők kezelésének javítását szolgáló javaslatok
- Valódi élet, valódi Parkinson-kór - Bevezetés
- A Parkinson-kór tüneteinek megbízhatóbb és kiszámíthatóbb befolyásolását sürgetik a szakértők
- A Parkinson-kór tünetei és diagnózisa
- A Parkinson-kór előfordulása és kezelése
- Mi a Parkinson-kór?
- A termékenyebb nők ellenállóbbak a Parkinson-kórral szemben
- A termékenyebb nők ellenállóbbak a Parkinson-kórral szemben
Hasonló betegségek
- Vérnyomáscsökkentő az úszás
- A zeller segít megelőzni a béldaganatokat
- A kávézás emeli a nők ösztrogénszintjét
- Óvintézkedésekkel megelőzhető a pandémiás influenza
- A női hangulatváltozások fő oka az ösztrogén
- Az utazás és napfény megkönnyíti a fogantatást
- A cukorbeteg nőknek halláskárosodással is számolniuk kell
- Egy genetikai teszt előjelzést ad a daganat műtét kimeneteléről
- Agyi aktivitásra lehet következtetni a pupillákból
- Az éjszakai bevizelés oka a székrekedés lehet