Hatékony és olcsó az egynapos sebészet

Három év alatt több mint kétszeresére nőtt az egynapos sebészeti beavatkozások aránya Magyarországon, ám ez még mindig messze elmarad a nyugat-európai mutatóktól, de a hazai igényektől is - mondta Winter Zsuzsa, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) osztályvezetője pénteken az MTI-nek.
Az egynapos sebészeti ellátás 2006-2009 közötti finanszírozásának ellenőrzéséről szóló ÁSZ-vizsgálat kapcsán a szakember elmondta: Magyarországon 2006-ban az összes műtét közel 3 százalékát, 2009-ben már 8 százalékát végezték egynaposként. Ez azonban nemzetközi összehasonlításban még mindig nagyon alacsony, hiszen Dániában, Hollandiában és Angliában a műtéti beavatkozások több mint fele egynapos. A leggyakoribbak közé tartozik a szürkehályog eltávolítása, a kisebb nőgyógyászati beavatkozások, sérvek, visszerek gyógyítása.
Magyarországon mintegy 300 féle műtét végezhető egynapos formában, ez azonban túl kevés. 2008-ban az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) mintegy 1,7 millió műtéti esetet finanszírozott, ebből az egynaposként operálható eset összesen 300 ezer volt, de ebből csak 116 ezret végeztek egy nap alatt.
Az egynapos sebészet terjedését nemcsak a korszerűtlen és bonyolult szabályzás nehezíti, hanem az is, hogy az orvosoknak az egészségügyi szempontok mellett, szociálpolitikaiakat is mérlegelniük kell, például életviszonyok, közlekedési lehetőségek, házigondozás elterjedtsége. Nehezíti az egynapos sebészet terjedését az is, hogy a forráselosztás még mindig a kórházi ágyak száma, az ágykihasználtsági mutatók figyelembevételével történik és nem az ellátandó lakosság egészségügyi szükségletének legköltséghatékonyabb módon történő kielégítésére épül.
Az ÁSZ-ellenőrzés igazolta, hogy az intézmények elsődleges költségszintjén - a beruházási kiadások nélkül, csak a működési költségeket figyelembe véve - a leggyakoribb beavatkozások költséghatékonyak.
Ugyanakkor a költséghatékonyságot sem a szaktárca, sem az OEP, sem a szolgáltatók nem számszerűsítették. Az ellátás minőségének ellenőrzése is megoldatlan.
A hazai forrásokat jó hatásfokkal használták fel az egynapos beavatkozások elterjesztésére, ugyanez nem mondható el az uniós pénzekről - mondta Winter Zsuzsa.
Az egynapos beavatkozások terjedését segítette, hogy finanszírozása a többnapos és az egynapos ellátás esetén azonos összegű.
Az egynapos sebészet fejlesztéséhez eredményes eszköznek bizonyult a kórházi struktúraváltáshoz, ágyszámcsökkentéshez kapcsolódó 2007. májusi minisztériumi pályázat is, hiszen a nyertes pályázóknál hatszorosára - 7 ezerről 43 ezerre - emelkedett az egynapos műtétek száma.
Ugyanakkor Winter Zsuzsa elmondta azt is, hogy feltehetően a tárca több egyszerűbb esetet végeztetett volna, ám a szolgáltatok inkább kevesebb, de bonyolultabb egynapos beavatkozást hajtott végre, aminek minden bizonnyal az az oka, hogy ezeknek a finanszírozása számukra kedvezőbb volt.
Az ellátás területi egyenlőtlenségeit a pályázatok csak kismértékben csökkentették. Továbbra is fennáll a központi régió dominanciája: Budapesten ezer lakosra négyszer annyi beavatkozás jut, mint például Békés megyében.
Nemzetközi trendek alapján a következő évtizedben várható, hogy a tervezett beavatkozások döntő részét Magyarországon is egynapos ellátásban fogják végezni, de nincs biztos iránymutatás ezen ellátási forma intézményrendszerben betöltendő méretéről, helyéről és hatásáról, ezért a szolgáltatók jövőképe bizonytalan.
Winter Zsuzsa arra hívta fel a figyelmet, hogy az e fajta beavatkozások terjedésével párhuzamosan erősíteni kell a házigondozást, járóbeteg-ellátást és háziorvosi hálózatot.
Az ÁSZ javasolja az egészségügyi miniszternek, hogy határozza meg az egynapos sebészet helyét az egészségügyi ellátórendszerben, különösen az ezt leíró mutatókat és rendszeresen értékelje azok alakulását. Írja elő elkülönített várólista vezetését az egynapos beavatkozásokhoz az átláthatóság, a nyomon követés érdekében, továbbá vizsgáltassa felül az egynapos sebészeti beavatkozások körét, és kezdeményezze bővítését.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban péntek délelőtt északkelet felől tovább szakadozik, csökken a felhőzet, míg nyugaton továbbra is zömmel borús marad az idő. A nyugati határszélen gyenge havazás előfordulhat. Délután északkelet felől tovább csökken a felhőzet, az ország északkeleti harmadán már alig zavarja felhő a napsütést. Nyugaton, délnyugaton ugyanakkor borongós marad az idő, a nyugati határszélen eleinte kisebb havazás még előfordulhat. A szél mérsékelt északkeleti lesz. Hajnalban -21, -11 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke -10,...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
Cikkek a témában
- Kitolódott a gyermekvállalás időpontja
- Az agresszív emlőrák legyőzhető cinkkel
- Diéta alatt is engedélyezett a torta
- A főtt paradicsom segít megállítani a rákos sejteket
- Világítanak a daganatsejtek a folyadékbiopsziától
- Maradandó fejlődési zavarokat okozhat a testi fenyítés
- A mellrák ellen nem véd a szója
- A napfény hiánya is elősegítheti a stroke-ot
- A mozgás a rákból meggyógyultakon is segít
- A zöld tea jót tesz az idősebb szervezetnek