Hazugságok az állatvilágban
A hazudozás elterjedt rossz hajlam nemcsak az emberek között, hanem az állatvilágban is. Hazudni tudnak a majmok, a madarak, a halak, a békák és még sorolhatnánk. Jonathan Rowell, a Tennessee egyetem professzora publikált erről a témáról egy értekezést a "The American Naturalist" című szaklapban.
A professzor kutatása során kiderítette, hogy az állatok azért viselkednek sokszor megtévesztően, hogy növeljék túlélési esélyeiket,
Cé1juk félrevezetni a többieket élelem vagy egy nőstény megszerzése érdekében.
A verebek, például, tökéletes hazugok. Bizonyos csipogásuk általában arra szolgál, hogy figyelmeztessék társaikat egy ragadozó közeledésére, de ugyanezt a hangot gyakran használják arra is, hogy ezeket a társakat eltávolítsák valamilyen finom eleségtől.
Hazudósak a békák is. Egyfajta kuruttyolásukkal tudatosítják a többi hímmel, hogy milyen méretűek. A mély hang általában megfelel a nagyméretű békának. A valóságban azonban nem mindig így van. Sokszor előfordul, hogy a „basszus" mögött egy kis nyiszlett béka van, amely így próbálja, egy kis ravaszsággal elkerülni az esetleges összetűzést egy nála erősebb kétéltűvel.
„Az állatok viselkedésének közeli megfigyelése lehetővé tette kommunikációjuk bonyolultságának felfedezését" - írta a professzor, aki megállapította, hogy az állatvilágban az őszinteség általában csak két állat között dominál, ha megjelenik a harmadik, életbe lépnek a becsapó jelzések. „Az őszinteség náluk nem a legjobb politika, célravezetőbb egy igazság-hazugság keverék."
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban csütörtök délelőtt több órára kisüt a nap, észak felől azonban egy hidegfront szakadozott felhőzete már érinti az országot. Legfeljebb néhol fordulhat elő zápor, zivatar. Délután egyre többfelé tornyosulnak gomolyfelhők, amelyekből záporok, zivatarok alakulhatnak ki. Főként délen és nyugaton van esély heves, felhőszakadással, jégesővel kísért zivatarokra. Csapadék legkisebb eséllyel az északkeleti országrészben várható. A szél élénk északi lesz. Hajnalban 12, 17 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 23,...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
Cikkek a témában
- A nordic walking a szívbetegeknek is jót tesz
- Egy gyakran használt antibiotikum árthat a szívnek
- Fenyegeti a fiatalokat a melanóma
- A kudzu segíthet legyőzni az alkoholizmust
- Összefügg a húsevés és a macsóság a férfiak szerint
- Tovább él, aki főzőcskézik
- A háttérben hallgatott zene, jobb teljesítményt eredményez
- Az őssejtbeültetés hosszútávon is hatékony megoldás lehet
- A megszégyenítés nem jó nevelési módszer
- Sok gyógyszert szednek az idősek, ami árthat is