Hibák az influenzajárvány kapcsán
Akár elégedettek is lehetnénk az újinfluenza-járvány során tett intézkedésekkel, de voltak hibák, és ezekből tanulni kell - mondta Bujdosó László, a Nemzeti Prevenciós Pandémiás Bizottság elnöke kedden egy budapesti konferencián.
A szakember kifejtette: a védőoltás szükségességének fontosságát már az első lakossági tájékoztató plakátok megjelenésével egy időben kellett volna kommunikálni a lakosság körében, és hiba volt az iskolai oltási kampányokat az őszi szünet után elkezdeni. Továbbá - folytatta - néha hiba csúszott a logisztikába is.
Hozzátette: a vírusellenes szerek alkalmazásával sem lehetünk elégedettek, amely a szakmai kommunikáció hibájaként róható fel.
Mivel eddig Magyarország nem szembesült hasonló járványügyi helyzettel, ezekből a hibákból tanulni kell, és bármilyen vírusvariáns üti is fel a fejét a jövőben, nem engedhetjük meg, hogy ezeket újra elkövessük - fogalmazott Bujdosó László.
Jelenleg gyenge a vírus aktivitása, de szakemberek szerint számítani kell a járvány második-harmadik hullámára is - mondta a pandémiás bizottság elnöke, aki úgy vélte, Magyarország messze nem teljesített úgy, ahogy teljesíthetett volna. Mint mondta, a világ egyetlen országa lehettünk volna, amely a járványt "megállítja", csak ehhez átoltottságot kellett volna produkálni, amelyhez az oltóanyag rendelkezésre állt. Mint mondta, a hárommillió ember átoltottságával Magyarország a negyedik helyen szerepel Európában, de a kívánatos a lakosság 60-70 százalékának beoltottsága lenne.
Bujdosó László az adatokat ismertetve elmondta, a kritikus infrastruktúrában dolgozók körében több mint 143 ezer adag oltást adtak be, az egészségügyben több mint 128 ezren, az iskolákban pedig 436 ezren kapták meg az oltást. A térítésmentes vakcinából több mint 2 millió 100 ezer fogyott, a háziorvosoknál majdnem 1,5 millió adag, a gyógyszertárakban 500 ezer adag, míg az oltópontokban körülbelül százezer adag oltást adtak be.
A vírusellenes szerek használatáról úgy vélte, minden H1N1 gyanúval orvoshoz fordulót azonnal antivirális kezelésben kell részesíteni. Ehhez hozzátette: a betegek nagy része kórházba kerülésük előtt nem kaptak antivirális kezelést, pedig a vírus szervezetbe jutását követő legkésőbb 48 órán belül ez indokolt lenne. "Magyar viszonylatban ez a 48 óra még járóbetegként telik el" - fogalmazott.
Sokszor az emberek - észlelve magukon a tüneteket - saját maguk kezdik meg a kezelést, orvoshoz csak másnap mennek el, az adott gyógyszertár pedig nem biztos, hogy készletez egy alapvetően drága, a társadalombiztosítás által nem támogatott készítményből, ezért a betegnek vissza kell érte mennie.
"Ha még egyszer ez a vírus támad, nem engedhetjük meg, hogy ne jusson speciális antivirális szerhez az, akinek hozzá kell jutnia. Javítani kell ebben a vonatkozásban mindenképpen a kommunikációt, különösen a szakmai kommunikációt" - fogalmazott Bujdosó László.
Felhívta a figyelmet, hogy nincs vége a járványnak, és "korai még erről a vírusról ítéletet mondani, korai ezt a vírust temetni, ez a vírus még nem játszotta ki az összes aduját" - mondta a szakember.
Hasonló véleményen volt Pusztai Zsófia, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) magyar irodájának igazgatója is. A szakember azt mondta, várható, hogy a járványnak második és harmadik hulláma, csak nem lehet tudni mikor, és azt sem tudják még, hogy H1N1 vírus keveredik-e a szezonális influenza vírusával.
A világból sok tapasztalat gyűlt össze ezzel a járvánnyal kapcsolatban, de egy járvány nem kiszámítható.
A nemzetközi adatokról szólva Pusztai Zsófia elmondta, a világban eddig 16 ezer ember halálát okozta a H1N1 vírus, amely 213 országban okozott megbetegedéseket. Jelenleg Ázsiában, a Közel-Keleten és Nyugat-Afrikában van emelkedőben az újinfluenza vírus okozta megbetegedési hullám, és a déli féltekén most kezdődött a járvány második hulláma.
A világon 300 millióan részesültek védőoltásban, Magyarországon a lakosság harmada.
Kiemelte: Magyarország volt a második a világon, ahol szeptember végén elkezdődött az oltási kampány, azonban ezt a kezdeti előnyt nem sikerült teljesen kihasználni, hogy a magyar lakosság 60-70 százaléka részesüljön védőoltásban.
A WHO azt ajánlja, hogy a következő influenza védőoltások úgynevezett három fázisúak legyenek, tehát tartalmazzák a H1N1 vírust és a két szezonális vírust is.
Skultéty László, a GKI Egészségkutató Intézetének vezetője a Német-Magyar, az Angol- és az Amerikai Kereskedelmi Kamara konferenciáján elmondta, a magyarországi járvány első hulláma során az egészségügyi költségek a GDP 0,03 százalékát tették ki, összességében pedig 40 milliárd forintos költsége volt a járványnak, ami a GDP 0,15 százaléka. A hatást mérsékelte a gazdasági válság következtében fokozatosan alacsonyabb foglalkoztatás és a magas munkanélküliség - tette hozzá.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban péntek délelőtt északkelet felől tovább szakadozik, csökken a felhőzet, míg nyugaton továbbra is zömmel borús marad az idő. A nyugati határszélen gyenge havazás előfordulhat. Délután északkelet felől tovább csökken a felhőzet, az ország északkeleti harmadán már alig zavarja felhő a napsütést. Nyugaton, délnyugaton ugyanakkor borongós marad az idő, a nyugati határszélen eleinte kisebb havazás még előfordulhat. A szél mérsékelt északkeleti lesz. Hajnalban -21, -11 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke -10,...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
Cikkek a témában
- Száztíz áldozata volt az új influenzának
- A maszk és a gyakori kézmosás megelőzheti az új influenzát
- Az ET előtt kérnek meghallgatást, akik szerint az új influenza nem járávány
- Gyors lefolyású az új influenza
- Az új influenza különböző módon öl
- Amerika túljut az új influenzán
- Az új influenza kevesebb halálos áldozatot követel, mint várták
- Az új influenza halálozási aránya nem nagyobb, mint a szezonális influenzáé
- Zárva a kínai pandaközpont az új influenza miatt
- Mutálódott az új influenzavírus
- Német magatartási kódex az új influenza miatt
- A nátha nem új influenza!
- Az influenzán átesettek védettebbek az új influenza ellen
- Az Amazonas környékén is jelentkezett az új influenza
- Minden korosztályra veszélyes az új influenza
- Az influenzaoltás kihagyása véd az új influenza ellen
- Az új influenza károsítja tüdőt
- Akit régebben beoltottak influenza ellen, az hatékonyabban áll ellen az új influenzának
- A szövődményes új influenza esetek fele előtte egészséges volt
- A fiatalok hajlamosabbak az új influenzára
- Spanyol étterem is harcol az új influenza ellen
- Újabb vakcina az új influenza ellen
- Sokba kerülnek az iskolabezárások az USÁ-ban az új influenza miatt
- A WHO jelentette, hogy nem mutálódott az új influenzavírus
- Nem lesz több áldozata az új influenzának, mint a szezonális influenzának
- A betegség lefolyása után is fertőz az új influenza
- Az új influenza mutálódását akadályozza meg az új kísérleti szer
- Egy adag oltás is védelmet nyújt az új influenza ellen
- Az új influenzában elhunyt gyerekek 20 százaléka 5 év alatti
- Nem lesz szupervírus az új influenza
- Elkezdődik az iskola, de nem érintkezhetnek a diákok, így védekeznek az új influenza ellen
- A Hong Kong-i egészségügyi dolgozók nagy része nem oltatná be magát az új influenza ellen
- Az új influenza áldozatainak fele kismama
- Kísérleti vakcina hatásos az új influenza ellen
- Sziget: hamarabb lehetsz nemi beteg, mint új influenzás
- Sok teszt nem jelzi az új influenza A vírustörzsét
- Ellentmondó vélemények az új influenza-vírus veszélyeztetettjeiről
- Korán felismerve hatékony az új influenza elleni szer
- Tévhitek az új influenzával kapcsolatban
- A fiatalok könnyebben fertőződtek meg eddig az Új influenzától
- Az új influenza vírusát nehezebb elkapni, viszont tovább veszélyes
- Tavaly augusztustól terjedt az új influenza
- Új influenza - A szegény országokat jobban sújtja
- Új influenza - Az állati eredetű influenzavírusok folyamatos fenyegetést jelentenek
- Az új influenza elgondolkodtathat a nagyipari állattartásról
- Új influenza, új divat: díszített maszkok
- Új influenza - Vírusvadászat az interneten
Hasonló betegségek
- Maradandó fejlődési zavarokat okozhat a testi fenyítés
- A mellrák ellen nem véd a szója
- A napfény hiánya is elősegítheti a stroke-ot
- A mozgás a rákból meggyógyultakon is segít
- A zöld tea jót tesz az idősebb szervezetnek
- A diabétesz növeli a születési rendellenességek kockázatát
- A szájrák kockázatát növelheti a bor
- Vérnyomáscsökkentő a lila burgonya
- Az antipszichotikumok negatív hatással vannak az anyagcserére
- Fertőzésként terjed a testben az Alzheimer-kór