NetAmbulancia főoldal
Segítünk lefogyni

Regisztráció Regisztráció Jelszó emlékeztető Elfelejtett jelszó

 
 
 

Hízlal a „lájt”?

Szerző: GNL
2011. 07. 05. 13:00:00

Hízlal a „lájt”?Barátaimmal régen gyakran ironizáltunk azon, amikor éppen túlsúlyról tettünk tanúságot, de kedvenc ételeinkről nem szívesen mondtunk le, hogy eszünk egy „csülök lájtot". Most kiderül, hogy bizonyos termékek, amelyeket „light"-nak hirdetnek, nem is olyan „könnyűek", sőt, egyenesen hízlalnak.

Az indianai Purdue egyetem kutatói ugyanis rájöttek arra, hogy azok a szintetikus zsírok, amelyeket a „light" avagy hipokalorikus termékekben a valódi zsírokat helyettesítik, éppen a kívánt hatás ellenkezőjét fejthetik ki, vagyis növelik a súlyt ahelyett, hogy csökkentenék. Mint Susan E. Swithers professzor, a tanulmány koordinátora elmondta, e szintetikus zsíroknak célja, hogy beavatkozzanak az emberi szervezet ama működésébe, amely szabályozza az étvágyat és a kalóriák felhasználását. Csakhogy e beavatkozás azt is eredményezheti, hogy ez a rendszer úgy felborul tőlük, hogy a kalória-felhasználás rossz irányba terelődik.


Az egereken végzett kísérlet során az állatok egyik csoportjának csak normál chipset, míg a másiknak normált és lightot is adtak. A light chips az olesztra nevű szintetikus zsírt tartalmazza, amelyben 0 kalória van és asszimilálódás nélkül halad át a szervezeten. Néhány nappal később a tudósok megfigyelték, hogy azok az egerek, amelyek lightot is kaptak, többet ettek, és jobban híztak, mint azok, amelyek csak egyfélét kaptak. Pedig az egereket nem is befolyásolja a reklám illúziója.


Ez a tanulmány is, (az American Psychological Association szaklapjában jelent meg) alátámasztja a táplálkozás-szakértőknek azt a régi nézetét, mely szerint a zsír- és kalóriaszegény étrend sokkal hatásosabb a fogyókúra szempontjából, mint light jelzésű ételek fogyasztása.

Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?

Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!

Hazánkban csütörtök délelőtt több órára kisüt a nap, észak felől azonban egy hidegfront szakadozott felhőzete már érinti az országot. Legfeljebb néhol fordulhat elő zápor, zivatar. Délután egyre többfelé tornyosulnak gomolyfelhők, amelyekből záporok, zivatarok alakulhatnak ki. Főként délen és nyugaton van esély heves, felhőszakadással, jégesővel kísért zivatarokra. Csapadék legkisebb eséllyel az északkeleti országrészben várható. A szél élénk északi lesz. Hajnalban 12, 17 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 23,... Bővebben »

Share |
Értékelje Ön is!
Hozzászólások, vélemények (0) Szeretne hozzászólni?

Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!

Ehhez a tartalomhoz még nem érkezett hozzászólás.
 
 
 
 
Kiemelt betegségek
 
 
Kiemelt témák