Hogyan szeressünk?

A híres, Egyesült Államokban élő pszichológus, Gordon S. Livingston Hogyan szeressünk?, vagy pontosabban Hogyan legyünk szerelmesek? című könyvében (How to Love?) számos közkedvelt, romantikus szerelmi elképzeléssel számol le. Többek között azzal is, amit leegyszerűsítve csak úgy nevezünk: szerelem első látásra.
Livingston megítélése szerint ostobaság lenne kapcsolatainkat egy lopott pillantás, egy félmosoly, egy szépen lógó tincs, vagy az ezehez hasonló első benyomásra építenünk. „Képtelenség ezt megítélni, amíg meg nem ismerjük az illetőt" - érvel Livingston -, "természetesen az első találkozás során kialakulhat valamilyen vonzalom a felek között, de ezek a kémiai ingerek gyakran becsapnak minket."
De vajon miért? Ha megpillantok valakit, nem érzehetem úgy az első pillanatban, hogy ettől az embertől legkorábban életem végén szeretnék elválni? Túl ösztönös és naív volna abban hinni, hogy a szív bölcsebb az észnél? Livingston kutatásai szerint a legtöbb esteben nem a szív dönt. Állítja, hogy az emberi társadalmak, sokszor a kereskedelmi szükségszerűség alapján, idealizált szépségmodelleket helyeznek a célpontba, a párválasztó emberek pedig abba a csapdába esnek, hogy nem abba szeretnek bele első látásra, akibe a szívük, hanem akibe a szemük diktálja. A szemük, ami azt akarja szépnek látni, amit a divatszakemberek, jól felfogott érdekből, ideálisnak terveznek meg. A csapda abban áll, hogy bár igaz a mondás, hogy a külső jól árulkodik a belsőről, ám a kiválasztott személyről alkotott első benyomásunk valójában nem az illetőről születik meg, hanem azoknak a tervezőknek az ízléséről, akiktől az illető ruhát, sminket, stílust, végső soron külsőt vásárol. A belső tulajdonságokat pedig nem mindig, vagy csak túl későn ismerjük fel, így lehullik a lepel, és kiderül, ha szerelmünk annak idején egy másik üzletben vásárolt volna, most nem lennénk vele.
Livingston szerint ilyen és hasonló okok miatt küzd a civilizált ember annyi
rossz házassággal, megromlott kapcsolattal. Könyvében arra tesz kísérletet, hogy megfejtse a hosszú távú, boldog kapcsolatok titkát, ami szerinte abban áll, hogy meg kell találnunk azt a személyt, aki a tíz „alapvető erény" legtöbbjét birtokolja: kedvesség, optimizmus, bátorság, hűség, tolerancia, alkalmazkodóképesség, szépség, humor, őszinteség, intelligencia. A tökéletes párválasztás ezeknek az erényeknek a személyre szabott arányain múlik. Valakinek például, több optimizmusra és kevesebb bátorságra, míg másnak rengeteg humorra, de kevesebb kedvességre van szüksége a másik fél erényei közül.
Egyesek úgy okoskodnak, hogy a túl nagy különbségek alkalmazkodóképességgel és szeretettel elsimíthatóak, Livingston álláspontja azonban az, hogy meg kell előznünk azt a helyzetet, amikor már csak a toleranciával és a mindent lenyeléssel tudjuk áthidalni a szakadékot. Ha olyan embert választunk társnak, aki hozzánk hasonlóan gondolkozik, könnyebben érti meg, és mi is könnyebben értjük meg, hogy mindketten másképp gondolkozunk. Ha két követ nagyon sokáig dörzsölgetünk egymáshoz, végül illeszkedni fognak, de mennyivel egyszerűbb olyan köveket választani eleve, amelyeket nem kell ennyiszer összeütni egymással, mert jól illeszkednek. Az emberek, a pszichológiai elemzések szerint, körülbelül húsz éves korukra olyan személyiséget vesznek fel, ami halálukig már lényegében alig változik. Az a módszer, aminek az a szlogenje, hogy majd én megváltoztatom, szinte soha nem válik be. Ha párválasztásunknál tudatosak vagyunk, tudjuk kit akarunk, tudjuk, hogy mi magunk milyenek vagyunk, és a reklámoknak se dőlünk be, akkor már hallgathatunk a szívünkre.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban csütörtök délelőtt észak felől egy gyenge hidegfront hatására megnövekszik a felhőzet, és az északi határszélen elszórtan hószállingózás fordulhat elő. Délután erősen felhős lesz az ég az ország felett, a Dunántúlon többfelé, a középső és északi megyékben csak szórványosan fordul elő hószállignózás, gyenge havazás. A szél mérsékelt északnyugati lesz. Hajnalban -25, -15 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke -9, -4 fok között alakul. Késő este -15, -10 fok lesz. Csütörtökön egy gyenge hidegfront éri el a Kárpát-medencét....
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
Cikkek a témában
- Rómeó és Júlia, vagy Tolnay Klári?
- Valentin nap - Pénzkidobás vagy szerelmes blabla?
- Plátói szerelem
- „Magasfeszültség”
- Viszonzatlan érzelmek
- A szerelmi bánat biológiája
- A féltékenység lélektana
- Első a férfi, második a nő
- Modern Rómeó és Júlia
- Kinek higgyek? Neki vagy a megérzéseimnek?
- Örök-e a nagy „Ő”?
- A viszonzatlan szerelem
- Hűtlenség és megbocsátás
- Szerelemfokozó étkek
- Csókolj meg! Megmondom illünk-e egymáshoz!
- Lakás helyett szerelem
- Szerelmi pirula a láthatáron?
- Vérnyomáscsökkentő a lila burgonya
- Az antipszichotikumok negatív hatással vannak az anyagcserére
- Fertőzésként terjed a testben az Alzheimer-kór
- A testsúly és az agy méretének összefüggése
- Fiatalon egészségtelen a válás
- Törékenyebb a csont egyes gyomorégés elleni szerektől
- Az aszpirin és a warfarin is hatékony a szívbetegeknél
- A túl sok fém mérgező is lehet
- Nő a rák kockázata a csípőpótlásos betegek körében
- A stroke utáni vérszegénység halálhoz is vezethet