Hosszabb élet, több betegség - gondban a kínai egészségügy
Kína társadalombiztosítási rendszerére nézve egyre nagyobb terhet jelent a különböző krónikus betegségekben szenvedők arányának növekedése.
Az utóbbi évtizedben az idült betegségekben szenvedők száma évente 10 millióval emelkedett.
A kínai kormány megbízásából mintegy 200 ezer ember részvételével végzett országos vizsgálatból kitűnik, hogy tíz év alatt megkétszereződött a szívinfarktusok és a rákos megbetegedések száma, a magas vérnyomással és cukorbetegséggel kezeltek száma a háromszorosára emelkedett.
"Ezek az eredmények azt mutatják, hogy az ország egészségügyi ellátórendszere komoly kihívások előtt áll" - olvasható a kínai Egészségügyi Minisztérium jelentésében.
Zsao Ko-csin (Rao Keqin), az egészségügyi tárca statisztikai igazgatója kiemelte, hogy a kínai egészségügyi rendszer fejlesztése ellenére a személyzet képzése továbbra sem kielégítő.
Az egészségbiztosítási rendszer kiterjesztése a vidéki földművesekre az ellátás hozzáférhetőségében és a magas költségek elleni harc terén eredményezett jelentős javulást.
A kínai kormány január végén bejelentette, hogy az elkövetkezendő három évben 850 milliárd jüant (29 ezer milliárd forintot) kívánnak az egészségügy reformjára költeni annak érdekében, hogy az 1,3 milliárd lakosú országban mindenki számára hozzáférhető és megfizethető egészségügyi ellátást biztosíthassanak.
A kínai gazdaság növekedésével a lakosság életmódja is változik, az emberek hosszabb életet élnek, s ezzel együtt a különböző krónikus betegségek is kialakulnak - mondta Csen Jü-tö (Chen Yu-De), a Pekingi Egyetem professzora, hozzátéve, hogy korábban az emberek belehaltak a különböző idült betegségekbe, most pedig ezekkel élnek hosszú életet.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban csütörtök délelőtt több órára kisüt a nap, észak felől azonban egy hidegfront szakadozott felhőzete már érinti az országot. Legfeljebb néhol fordulhat elő zápor, zivatar. Délután egyre többfelé tornyosulnak gomolyfelhők, amelyekből záporok, zivatarok alakulhatnak ki. Főként délen és nyugaton van esély heves, felhőszakadással, jégesővel kísért zivatarokra. Csapadék legkisebb eséllyel az északkeleti országrészben várható. A szél élénk északi lesz. Hajnalban 12, 17 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 23,...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
- A nordic walking a szívbetegeknek is jót tesz
- Egy gyakran használt antibiotikum árthat a szívnek
- Fenyegeti a fiatalokat a melanóma
- A kudzu segíthet legyőzni az alkoholizmust
- Összefügg a húsevés és a macsóság a férfiak szerint
- Tovább él, aki főzőcskézik
- A háttérben hallgatott zene, jobb teljesítményt eredményez
- Az őssejtbeültetés hosszútávon is hatékony megoldás lehet
- A megszégyenítés nem jó nevelési módszer
- Sok gyógyszert szednek az idősek, ami árthat is