A betegség leírása
Laikus szóhasználatban szokásos rheuma kifejezés nem egy bizonyos betegség meghatározása, hanem gyűjtőfogalom, amely számos, egymástól rendkívül különböző kórképet foglal egybe.
Rheumás betegségeken azokat a hosszan elhúzódó, helyét változtató fájdalommal, mozgáskorlátozottsággal is járó állapotokat érjük, melyek fizikai megterheléstől, lehűléstől, hideg-nedves időváltozástól rosszabbodnak, míg a melegedő, száraz időjárás hatására általában javulnak.
Néhány fajtájánál kimutatható a genetikai örökség.
A testmozgás igen fontos mind a prevencióban, mint pedig a terápiában, mert biztosítja az izmok erősítését, és segíti az ízületi mobilitást is.
A több száz reumás megbetegedés közül a leggyakoribbak a hát, nyak fájdalmak. A leggyakoribb okok a fokozott fizikai igénybevétel, a rossz testtartás, a túlsúly, mely gyulladást tart fenn a gerinc és a csípő ízületeiben, de lehet az idegek nyomása és a csont betegsége. Néha nem lehet kideríteni a kiinduló okot
A rheumatizmus olyan fájdalmat jelent, mely az ízületek körül keletkezik, és nem fertőzés vagy sérülés okozza, hanem gyakran az ízület túlterhelése vagy enyhe sérülése. Általában rövid idő után meg is szűnik. A korral majdnem mindenki érez kisebb-nagyobb fájdalmat, de a legtöbb fájás enyhe lefolyású rheumatizmus, mely hamarosan elmúlik.
Az arthritisz az ízületen belüli gyulladás, ami fájdalmas és merevséget okoz. Ha nem kezelik, az ízületek károsodhatnak.
A kialakulásának okai között fontos szerepet játszik a mozgásszegény életmód, a helytelen táplálkozás (sok hús, zsír, cukor, nem természetes alapanyagokból készült ételek).
Tünetek
Különféle erősségű, a helyét változtató fájdalmak a törzsön, a felső vagy az alsó végtagokon, izületi, csontos területeken vagy lágy részeken (izmok, inak).
Eltarthat néhány naptól több évig.
Fájdalom
Akupresszúra Empirikus (tapasztalatokon alapuló) tudomány, amely szerint az emberi testet ún. meridiánok, energiacsatornák hálózzák be. A csatornák egyes pontjainak masszázzsal, nyomással történő ingerlésével hathatunk a hozzá tartozó szervre (például fokozódik a vérkeringés a zónában és a szervben, testrészben, illetve informatikai úton a laza rostos kötőszövetben lévő információs hálózat révén). Akkor beszélhetünk egészségről, ha a csatornában az energia akadálymentesen, normális mértékben kering. A masszázs, nyomás révén helyre állítjuk a zónában az egészség állapotát, és ezt követően egy úgynevezett feedback (oda-visszaható) mechanizmus révén – akár a hologram, amely hű képe az eredetinek - a szervben is helyreáll a rend.
Epehólyag meridián 34 (izmok, inak, csontok vezérlője) –a derékszögben behajlított térd esetén a szárkapocscsont feje alatt és előtt, külső oldalon található kis mélyedésben.
Máj meridián 3 – az 1. és 2. lábközépcsontok találkozási mélyedésében, a lábfejen (egy keskeny V betű csúcsában) található a pont. Lumbágó és sokízületi gyulladás esetén is.
Aromaterápia
Levendula, mandarin, rozmaring, bormenta, eukaliptusz.
Helyileg és külsőleg: néhány cseppet bemasszírozunk, bekenünk valamilyen növényi olaj, vagy krém segítségével a fájós területen.
Patikákban, bioboltokban kapható az ún. 111 olaj, amely 111 gyógynövény illóolaját tartalmazza.
Nagy fájdalom esetén akár hígítás nélkül is csepegtethetünk a fájdalmas részre ezekből.
Ugyanezek illatlámpásba, párologtatóba is jók.
Egyéb
Feltétlenül ellenőriztesse, hogy nincs-e bokasüllyedése „lúdtalpa”, amennyiben igen érdemes rendszeresen, de nem állandóan betétet viselni.
Keressen fel felkészült csontkovácsot.
Ha számítógéppel dolgozik, rendszeresen álljon fel, nyújtózzon, végezzen fej- és derékkörzést, stb.
Fülakupunktúra Empirikus (tapasztalatokon alapuló) tudomány, amely szerint a fül egyes pontjainak tűszúrásos ingerlésével hathatunk a hozzá tartozó szervre (például fokozódik a vérkeringés a zónában és a szervben, testrészben, illetve informatikai úton a laza rostos kötőszövetben lévő információs hálózat révén). Ha egy szervben valamilyen változás következik be, az megjelenik a pontban is. A szúrással a pontban helyre állítjuk az egészség állapotát, és ezt követően egy úgynevezett feedback (oda-visszaható) mechanizmus révén – akár a hologram, amely hű képe az eredetinek - a szervben is helyreáll a rend. A fül teljes mikroterület, amelyben minden szerv és testrész megtalálható.
NADA pontok: Shen-men (lélek kapuja, szellem kapuja), szimpatikus mesterpont, vese, máj, tüdő, ágyéki csigolyák, az érintett terület, valamint a mellékvese, mellékpajzsmirigy pontok.
Gyógynövények
Fekete nadálytő tea
Gyökérből készül, 1 csapott teáskanál apró gyökeret 1 csésze hideg vízben áztatunk egy éjszakán át, reggel felmelegítjük, leszűrjük, és kortyonként fogyasztjuk. Az ajánlott mennyiségnél többet tilos fogyasztani!
Pépes pakolás
A száraz gyökeret finomra darájuk, egy csészében forró vízzel (apránként adagoljuk), pár csepp étolajjal gyorsan péppé keverjük, majd felkenjük egy vászonkendőre és azon melegen a beteg testrészre helyezzük és rögzítjük.
Friss levélborogatás
Ehhez természetesen ismerni kell a növényt, és olyan lelőhelyet, ahol biztosan nem károsítják, piszkítják be autók, állatok. A levelet megmossuk, deszkán sodrófával kicsit megroppantjuk, a beteg területre helyezzük és rögzítjük.
A forrázott borogatás is jó hatású
Az ép levelet forró vízbe mártva, melegen helyezzük fel.
Fürdő adalék
500 g friss vagy szárított levelet kb. 5 liter hideg vízben áztatunk egy éjszakán át. Másnap felforraljuk, leszűrjük, és a fürdővízbe öntjük.
Apróbojtorján-fürdő
200 g füvet leforrázunk 4 liter vízzel, lefedve 15 percig hagyjuk kiázni a hatóanyagokat, majd leszűrve a fürdővízhez adagoljuk.
Csalán
1-2 marék friss csalánt turmixolunk vagy ledarálunk és ezzel masszírozzuk finoman a beteg testrészt. Ha a fájdalom kisugárzik, akkor az egész területet finoman bekenjük vele. 20-30 percig hagyjuk fenn, majd langyos vízzel letörölgetjük és bekrémezzük a bőrt.
Teakeverék belsőleg
1-1 evőkanál csalán, nyírfalevél, fűzfakéreg. A kérget 1 liter vízzel főzzük a felforralás után, majd leforrázzuk vele az első kettő füvet és lefedve 5 percig lúgozzuk, ezután leszűrjük és 5 alkalomra elosztva isszuk.
Teakeverék külsőleg
Egy-egy evőkanál zsálya és diólevél, melyet leforrázunk 1 liter vízzel, lefedve kiáztatjuk a hatóanyagot 10 perc alatt, majd beborogatjuk vele a fájós részt.
Orbáncfűolaj
Friss orbáncfű virággal megtöltünk egy kisebb befőttes üveget, annyi olívaolajjal, amennyi ellepi, felöntjük, lezárjuk és napon, vagy meleg helyen tartjuk 2-3 hétig, amíg az olaj megpirosodik. Ekkor átszűrjük, és a virágot is kifacsarjuk. Sötét üvegben, hűtőszekrényben tároljuk. Szükség esetén naponta többször is bekenjük vele a fájdalmas területet.
Nagyon jó hatásúak a rozmaring, borsmenta, eukaliptusz tartalmú krémek és kenőcsök.
Hagyományos Kínai Orvoslás Egy több ezer éves múltra visszatekintő gyógyító rendszer, melynek eredeti a történelmi múltba veszik. Először i.e. az VI-V. század határán Konfuciusz vetette papírra a Szu Kingben (Írások Könyve). A HKO taoista (Tao=út) elven működik. E filozófia szerint egészségről akkor beszélhetünk, ha a testünk csatornáiban, meridiánjaiban a Qi=Csí akadálytalanul egészséges sebességgel áramlik, ha a jin és jang (ellentétpárok) egyensúlyban vannak, ha az öt elem tana, vagy öt fázis természetes folyamata, valamint a természeti törvények figyelembevételével élünk.
A HKO szerint az izmokat, inakat, ízületeket, ezek mozgását a máj irányítja, ezért fontos, hogy a májműködést segítsük méregtelenítéssel, böjtöléssel. Segíti a májat a korpafűtea és a máriatövis.
Mágnes-terápia
Helyezzen a fájós területre „mágnes szívet”, vagy bőrre ragasztható mágneseket.
Svédcseppek
Belsőleg: 6 hetes kúra, napi 1 evőkanál cseppet hígítunk 2 dl langyos teával.
Borogatás:: a bőrt bekenjük krémmel és erre helyezünk svédcseppes textíliát.
Talpreflexológia Empirikus (tapasztalatokon alapuló) tudomány, amely szerint a talp egyes pontjainak masszázsával, ingerlésével hathatunk a hozzá tartozó szervre (például fokozódik a vérkeringés a zónában és a szervben, testrészben, illetve informatikai úton a laza rostos kötőszövetben lévő információs hálózat révén). Ha egy szervben valamilyen változás következik be, az megjelenik a zónában is. A masszázs, nyomás révén helyre állítjuk a zónában az egészség állapotát, és ezt követően egy úgynevezett feedback (oda-visszaható) mechanizmus révén – akár a hologram, amely hű képe az eredetinek - a szervben is helyreáll a rend. A talp teljes mikroterület, amelyben minden szerv és testrész megtalálható.
Az egész láb, különösen a kiválasztó szervek: vese, húgyvezeték, húgyhólyag, máj, epe, gyomor, vastag- és vékonybelek, illetve az érintett terület, gerinc és ízületi kiegészítőpont, kalciumpont, mellékvese, mellékpajzsmirigy.
Fontos a csontépítő ásványi anyagok, mint a kalcium, magnézium, foszfor, valamint a csonterősítő vitaminok, a zsírban oldódó A- és D-vitamin fokozott bevitele a szervezetbe. Amennyiben táplálékkal történik, nem kell félni a túladagolástól, (sárgarépa, sütőtök, fűszerpaprika, paraj, sóska, cékla, vaj, tojás - utóbbi kettő változókor után és magas koleszterin esetén kevésbé ajánlott).
A kalcium anyagcsere sokkal optimálisabb, ha a bevételét követően intenzív mozgás, testedzés is folyik, ami még fokozható, ha napfényben, szabad levegőn történik.
Nagyon hasznosak még - vegetárius táplálkozás esetén is - a hetente rendszeresen bevezetett gyümölcs, léböjt és víznapok.
Kerülni kell
Monoton, megerőltető munkavégzés, hirtelen mozdulatok (például tartós ülés után megnyújtózva szabad csak felállni, ahogy a kutyák és a macskák teszik), a hirtelen vagy csavart testtel való lehajlás, emelés, nagy súlyok cipelése, féloldalas terhelés, valamint a tartós hideghatás, huzat, túlságosan puha vagy túlzottan kemény fekvőhely, magas párna.
Egyoldalú és sok állati fehérjét tartalmazó élelmiszerek.
Tartós hideghatás, hidegfürdő, huzat, légkondicionáló, ventilátor, stb.
Tartós, fel nem oldott stressz.
Lehetséges lelki okok
A fájdalom helye szerint különböző lehet:
Nem túl nyakas, nem túl merev, nem túl derekasan áll-e helyt az életben, a munkájában?
Gondolkodjék el ezen vagy az ellenkezője.
Mekkora terheket pakol a vállaira, hátaira?
Ízületek esetén: sok az összeütközés, feszült kapcsolatrendszerek.
Törekedjen rá, hogy legalább megközelítőleg meglegyen az életében a három nyolcas: 8-8 óra munka, pihenés, szórakozás.
Gondolkodjék el azon, hogy nem túl merev, vagy éppen nem túl engedékeny, hajlékony-e. Túlzásba vitt rugalmassága közben elveszítheti önmagát.
A megelőzés a legfontosabb és a legjobb terápia!
Kifejezetten fontos a rendszeres nyak-hát-váll-derék-végtagok gyógytornája, és a jóga gerincre ható ászanái.
Munka közben, íróasztalnál, számítógép mellett is végezhető néhány gimnasztikai gyakorlat, nyújtások, valamint a feszítés-elengedésjellegű, gerinccsavaró gyakorlatok.
Mivel a fájdalom lehet egyéb súlyos betegségek tünete is, így minden esetben ki kell vizsgáltatni, majd szakember segítségével kell összeállítani az edzésprogramot, mert végleges gyógyulást csak a szüntelen mozgás hozhat..
Különösen a monoton munkát végzők számára kötelező a napi legalább 30-40 perces célzott mozgás.
Keresés
Cikkek a témában
- A nordic walking a szívbetegeknek is jót tesz
- Egy gyakran használt antibiotikum árthat a szívnek
- Fenyegeti a fiatalokat a melanóma
- A kudzu segíthet legyőzni az alkoholizmust
- Összefügg a húsevés és a macsóság a férfiak szerint
- Tovább él, aki főzőcskézik
- A háttérben hallgatott zene, jobb teljesítményt eredményez
- Az őssejtbeültetés hosszútávon is hatékony megoldás lehet
- A megszégyenítés nem jó nevelési módszer
- Sok gyógyszert szednek az idősek, ami árthat is
