Idősebb korban drágább a lombikprogram
Az idősebb nőknek akár ötször többe kerülhet, mire mesterséges megtermékenyítéssel gyermekük születik - állapította meg egy ausztrál tanulmány.
A Sydneyi Egyetem kutatói az in vitro megtermékenyítés, az IVF-program eredményességét vizsgálták, hogy érvekkel szolgáljanak abban a vitában, amely az efféle kezelések állami támogatásáról zajlik az országban. Megállapításuk szerint az egy élve születésre jutó költség az IVF-eljárásoknál jelentősen növekszik az anyai életkor emelkedésével, ez a tényező befolyásolta a legerőteljesebben a kezelések költségét.
A 30-33 éves nők korosztályában 27.373 és 31.986 ausztrál dollár között volt az egy élve születésre jutó költség az első és a harmadik próbálkozás esetében, a 42-45 éves nőknél az első és második próbálkozás ára azonban már 130.951 és 187.515 ausztrál dollár között mozgott (1 ausztrál dollár 177 forint).
Az ausztrál kormány által támogatott tanulmány - amely a Human Reproduction című szakfolyóiratban jelent meg - megállapította, hogy 2002 és 2003 között 16 százalékkal emelkedett az elvégezett asszisztált reprodukciós eljárások száma az országban, míg Európában 13 százalékkal, az Egyesült Államokban pedig csak 6,5 százalékkal.
Egyes szakemberek aggodalmuknak adtak hangot az eredményekkel kapcsolatban, mert a költségtakarékosság az idősebb nők diszkriminációjához vezethet az eljárások állami támogatásának tekintében.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban csütörtök délelőtt több órára kisüt a nap, észak felől azonban egy hidegfront szakadozott felhőzete már érinti az országot. Legfeljebb néhol fordulhat elő zápor, zivatar. Délután egyre többfelé tornyosulnak gomolyfelhők, amelyekből záporok, zivatarok alakulhatnak ki. Főként délen és nyugaton van esély heves, felhőszakadással, jégesővel kísért zivatarokra. Csapadék legkisebb eséllyel az északkeleti országrészben várható. A szél élénk északi lesz. Hajnalban 12, 17 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 23,...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
Cikkek a témában
- Ha nem jön a baba...
- Bepillantás a meiózisba
- Hamarosan lehetséges lesz a méhátültetés?
- A lombikbébik hajlamosabbak az öröklődő betegségekre
- Egy dupla X is apa lehet
- Évente negyedmillió lombikban fogant gyermek születik
- Egyetlen lombikbébi-intézmény adja a magyarországi születések 2 százalékát
- Egyre több párt érint a meddőség
- A nordic walking a szívbetegeknek is jót tesz
- Egy gyakran használt antibiotikum árthat a szívnek
- Fenyegeti a fiatalokat a melanóma
- A kudzu segíthet legyőzni az alkoholizmust
- Összefügg a húsevés és a macsóság a férfiak szerint
- Tovább él, aki főzőcskézik
- A háttérben hallgatott zene, jobb teljesítményt eredményez
- Az őssejtbeültetés hosszútávon is hatékony megoldás lehet
- A megszégyenítés nem jó nevelési módszer
- Sok gyógyszert szednek az idősek, ami árthat is