Ígéreteink és stresszeink

Ilyen kivédhető stresszhatás minden, ami ígéretekkel kapcsolatos. Első számú szabály: ne ígérjünk senkinek semmit külső meggyőzés vagy kényszer hatására, ha eleve tudjuk, hogy a dolog nem megy, vagy pedig nehezünkre esik. Minek rakjunk magunkra felesleges terheket, feszültségeket? Ha lelkiismeretesek vagyunk, mindenáron teljesíteni akarjuk az ígéretet, nyomaszt, ha nem sikerül, vagy ha szorít az idő, és még nem látjuk a fényt az alagút végén. Így aztán, ha mégis sikerült teljesíteni, akkor sem érzünk örömet, legfeljebb olyan megkönnyebbülést, mint amikor leteszünk egy hatalmas csomagot. Ráadásul még kitesszük magunkat annak is, hogy - látván becsületességünket - újabb ígéreteket csikarnak ki belőlünk.

De mi van azzal, ha mások ígérnek nekünk valamit? Ez is okozhat nem kis stresszt - nekünk. Ha valaki szájából ígéret hangzik el, jól figyeljünk minden szavára. Árulkodók lehetnek az olyan mellékmondatokat, hogy „biztosan menni fog", „bennem megbízhatsz" és hasonlók. Ilyenkor már éljünk a gyanúperrel. Akárcsak akkor, ha valaki azt mondja: „A jövő héten felhívlak".

Az „ártatlanság vélelme" az ígérgetőket is megilleti. Egyszer és nem többször! Egyszer még elfogadható a kifogás, hogy „minden összejött", „még nem sikerült elérnem XY-t". Ugyancsak egyszer érdemes elfogadni - például üzleti ügyekben - a „térjünk vissza rá két hét múlva", vagy a „még gondolkodunk" kezdetű magyarázatokat. Minden további idő- és idegveszteség. Az illető ugyanis így próbál meg bennünket lerázni, mert kényelemből, vagy mondjuk ki: gyávaságból nem meri megmondani. Az ügy nem megy, a biznisz nem érdekli.

Ezzel a módszerrel különben elég jól ki tudjuk szűrni magunk körül a link, megbízhatatlan embereket, akik a velünk való kapcsolattól remélnek valamit, miközben eszük ágában sincs a nekünk tett ígéreteiket teljesíteni. Lehet, hogy kevesebben lesznek körülöttünk, de jól tudjuk: a mennyiség ritkán egyenesen arányos a minőséggel.