Ikrekfalva Indiában
Ez a szám azért is érdekes, mert Indiában, a dél-ázsiai szubkontinensen a legalacsonyabb az ikerszülések aránya: mindössze négy ezrelék.
Krisnan Szribizsu helyi orvos már két éve kutatja a falu orvosi csodáját. Bár kétszázötven ikerpárt tartanak nyilván, az orvos szerint valójában háromszáz-háromszázötven ikerpár is élhet a faluban és közvetlen környékén.
Számuk az utóbbi tíz évben megduplázódott. "Tudomásom szerint az ikerszületések három generációval ezelőtt kezdődtek, úgy hatvan-hetven évvel ezelőtt - idézte az orvost a The Daily Telegraph brit napilap honlapja. - Biokémiai elemzések nélkül nem lehet biztosan megmagyarázni a jelenség okát, de úgy gondolom, abban kell keresni, amit a falubeliek esznek és isznak".
Az orvos kizárta a genetikai tényezőket, illetve annak a lehetőségét, hogy valamilyen szennyező anyag jelenléte idézné a szokatlanul magas ikerszületések számát, ugyanis az ikrek teljesen egészségesen születnek, nem fordul elő közöttük deformálódás.
A globálisan, de különösen a nyugati világban megnövekedett ikerszületések számát a mesterséges megtermékenyítésnek tulajdonítják. A helyiek számára megfizethetetlen költségek miatt Kodiniben azonban nincs lombikbébi program.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban csütörtök délelőtt több órára kisüt a nap, észak felől azonban egy hidegfront szakadozott felhőzete már érinti az országot. Legfeljebb néhol fordulhat elő zápor, zivatar. Délután egyre többfelé tornyosulnak gomolyfelhők, amelyekből záporok, zivatarok alakulhatnak ki. Főként délen és nyugaton van esély heves, felhőszakadással, jégesővel kísért zivatarokra. Csapadék legkisebb eséllyel az északkeleti országrészben várható. A szél élénk északi lesz. Hajnalban 12, 17 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 23,...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
- A nordic walking a szívbetegeknek is jót tesz
- Egy gyakran használt antibiotikum árthat a szívnek
- Fenyegeti a fiatalokat a melanóma
- A kudzu segíthet legyőzni az alkoholizmust
- Összefügg a húsevés és a macsóság a férfiak szerint
- Tovább él, aki főzőcskézik
- A háttérben hallgatott zene, jobb teljesítményt eredményez
- Az őssejtbeültetés hosszútávon is hatékony megoldás lehet
- A megszégyenítés nem jó nevelési módszer
- Sok gyógyszert szednek az idősek, ami árthat is