Imával a fogyásért
Azoknak a különösen súlyos, fekete bőrű amerikaiaknak, akik részt vettek egy 12-hetes, rendszeres templomi találkozóra alapozott fogyókúrában, eredeti testsúlyuk öt százalékát sikerült leadniuk. A sokak számára reményt keltő vizsgálat eredményeit az Amerikai Szívszövetség konferenciáján ismertették.
Georgia szövetségi államban a fekete bőrű állampolgárok aránya magas, és olyan sok a kórosan elhízott közöttük, hogy az ottani baptista egyház szervezett programot indított a rászorulók segítésére. Úgy gondolták, hogy a templomba járókat könnyebb beszervezni abba a 12-hetes fogyókúrába, amelyet Sunita Dodani belgyógyász professzor dolgozott ki.
A fogyókúra előkészítéseként először programvezetőket képeztek ki, akik minden hétre lebontva, a diéta részletes kidolgozásával vállalták a résztvevők irányítását. A templomi fogyókúra az "Ép Test és Lélek" nevet kapta. A vizsgálati alanyok átlagos életkora 46 év volt. A testmagassághoz viszonyított súlyukból kiszámították a testtömeg indexet, amelynek értéke 30 egység fölött már kövérséget jelent; a programban részt vettel átlagos mutatója 36 volt.
Az "Ép Test és Lélek" alanyai hetenként jártak a templomba, ahol a diétás tanácsok mellett azt a hitet is megerősítették bennük, hogy a fogyókúra igen fontos, és bizonyosan sikerrel fog járni. Az eredmény a szervezőket igazolta: a résztvevők fele 12 hét alatt súlyának öt százalékát leadta, 26 százalékuk pedig 7 százalékkal lett könnyebb.
A fogyókúrák igazi gondja, hogy a súlycsökkenés utáni időszakban sokan hamar visszahíznak a kiindulási testsúlyra, sőt még tovább is kövérednek. A 12-hetes templomi program után a résztvevők fél évig havonta összegyűltek tapasztalatcsere végett. A teljes kilenc hónapi időszakban a csoport 69 százaléka megtartotta lényegesen lecsökkent testsúlyát.
Az orvosi munkacsoport vezetője hangsúlyozta, a stabil eredmény elsősorban annak köszönhető, hogy nem egyszerűen fogyókúrát végeztek, hanem igyekeztek életmódváltást is elérni, s ehhez sikerült megszilárdítani a résztvevők hitét is.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban csütörtök délelőtt észak felől egy gyenge hidegfront hatására megnövekszik a felhőzet, és az északi határszélen elszórtan hószállingózás fordulhat elő. Délután erősen felhős lesz az ég az ország felett, a Dunántúlon többfelé, a középső és északi megyékben csak szórványosan fordul elő hószállignózás, gyenge havazás. A szél mérsékelt északnyugati lesz. Hajnalban -25, -15 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke -9, -4 fok között alakul. Késő este -15, -10 fok lesz. Csütörtökön egy gyenge hidegfront éri el a Kárpát-medencét....
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
- Vérnyomáscsökkentő a lila burgonya
- Az antipszichotikumok negatív hatással vannak az anyagcserére
- Fertőzésként terjed a testben az Alzheimer-kór
- A testsúly és az agy méretének összefüggése
- Fiatalon egészségtelen a válás
- Törékenyebb a csont egyes gyomorégés elleni szerektől
- Az aszpirin és a warfarin is hatékony a szívbetegeknél
- A túl sok fém mérgező is lehet
- Nő a rák kockázata a csípőpótlásos betegek körében
- A stroke utáni vérszegénység halálhoz is vezethet