Indul az amerikai gyerekek egészségét felmérő eddigi legnagyobb tanulmány
Feljegyzik egyebek közt a várandósok étrendjét, a születési körülményeket, a gyerekkori környezeti hatásokat, de a genetikai tényezőket is. A követéses vizsgálat leendő résztvevőinek édesanyjától vér-, haj- és vizeletmintát kérnek, otthonaikból pedig víz- és pormintát. A születendő gyerekeket időről időre megvizsgálják és ellenőrzik otthoni környezetüket. Első életévükben erre több alkalommal sor kerül, később három évente.
A teljes nemzeti tanulmány 2010 nyarán indul az Egyesült Államokban, addig a nagyszabású felmérés tesztje zajlik New Yorkban, majd áprilistól Kaliforniában, Pennsylvaniában, Utahban, Dél-Dakotában és Minnesotában.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban csütörtök délelőtt több órára kisüt a nap, észak felől azonban egy hidegfront szakadozott felhőzete már érinti az országot. Legfeljebb néhol fordulhat elő zápor, zivatar. Délután egyre többfelé tornyosulnak gomolyfelhők, amelyekből záporok, zivatarok alakulhatnak ki. Főként délen és nyugaton van esély heves, felhőszakadással, jégesővel kísért zivatarokra. Csapadék legkisebb eséllyel az északkeleti országrészben várható. A szél élénk északi lesz. Hajnalban 12, 17 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 23,...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
- A nordic walking a szívbetegeknek is jót tesz
- Egy gyakran használt antibiotikum árthat a szívnek
- Fenyegeti a fiatalokat a melanóma
- A kudzu segíthet legyőzni az alkoholizmust
- Összefügg a húsevés és a macsóság a férfiak szerint
- Tovább él, aki főzőcskézik
- A háttérben hallgatott zene, jobb teljesítményt eredményez
- Az őssejtbeültetés hosszútávon is hatékony megoldás lehet
- A megszégyenítés nem jó nevelési módszer
- Sok gyógyszert szednek az idősek, ami árthat is