Infarktus utáni gyógyítás saját szívsejtekkel
Eduardo Marban, a világhírű amerikai klinika igazgatója dolgozta ki ezt a módszert, melynek első, emberen történő alkalmazására a hatóságok megadták az engedélyt. A cél az, hogy sikerüljön megoldást találni a szívroham során elhalt szívizomzat helyettesítésére. Az első beteg, aki ebben a kezelésben részesült, 39-éves korában kapott olyan nagykiterjedésű infarktust, melynek következtében a szívpumpa teljesítménye jelentősen romlott.
A beavatkozás első lépése az igen részletes vizsgálatok sora. Az orvosok a legkorszerűbb technikával fölmérik az elhalt izomszövet hegesedésének pontos helyét és kiterjedését. Ennek része az is, hogy az egyik visszéren keresztül fölvezetik a szívkatétert és a legjobbnak talált területről fél mazsolányi szövetdarabot is kivesznek a szívből.
A második lépés különleges laboratóriumban történik. A kiemelt szövetből olyan törzssejteket különítenek el, melyek a szövettenyészetben elszaporodnak és majd a szívbe visszajuttatva izomsejtekké alakulnak. Átlagosan négy hétre van szükség ahhoz, hogy a gyorsan szaporodó sejtekből 10-25 millió legyen, mert ennyire van szükség a sikeres beavatkozáshoz. A harmadik lépés során, ismét szívkatéteren keresztül ezt a sejttenyészetet bejuttatják a koszorúerekbe.
A kutatócsoport vezetője szerint ez a módszer logikus továbblépés attól a korábbi próbálkozástól, melyben az ilyen szívbetegeket a csontvelőből kivett törzssejtekkel kezelték.
A csontvelőből kiemelt sejtekkel az elmúlt nyolc évben, becslések szerint csaknem félezer szívbeteg állapotát igyekeztek javítani. A csontvelő sejtek azonban nem alakulnak át törvényszerűen szívizomsejtekké. Az új módszer azért jelent előrelépést, mert a szívből kivett törzssejtek programozása olyan, hogy osztódás során szívizomszövetet képeznek, ezért pótolni tudják az infarktus következtében elhalt szívizmot.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban csütörtök délelőtt több órára kisüt a nap, észak felől azonban egy hidegfront szakadozott felhőzete már érinti az országot. Legfeljebb néhol fordulhat elő zápor, zivatar. Délután egyre többfelé tornyosulnak gomolyfelhők, amelyekből záporok, zivatarok alakulhatnak ki. Főként délen és nyugaton van esély heves, felhőszakadással, jégesővel kísért zivatarokra. Csapadék legkisebb eséllyel az északkeleti országrészben várható. A szél élénk északi lesz. Hajnalban 12, 17 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 23,...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
- A nordic walking a szívbetegeknek is jót tesz
- Egy gyakran használt antibiotikum árthat a szívnek
- Fenyegeti a fiatalokat a melanóma
- A kudzu segíthet legyőzni az alkoholizmust
- Összefügg a húsevés és a macsóság a férfiak szerint
- Tovább él, aki főzőcskézik
- A háttérben hallgatott zene, jobb teljesítményt eredményez
- Az őssejtbeültetés hosszútávon is hatékony megoldás lehet
- A megszégyenítés nem jó nevelési módszer
- Sok gyógyszert szednek az idősek, ami árthat is