Harmónia, dallal, gyermekkel, szeretettel: Bognár Szilvia

- Őszinte leszek: nehezen, mert az ember mindig küzd az idővel, de mindig akkor történik velünk valami fontos, amikor kell. Amikor én egy kicsit belefáradtam a rengeteg utazgatásba és előadásba, akkor született Janka és nagyon jó volt egy kicsit bekuckózni, otthon maradni és babázni. Igaz, kislányom születése előtt nyolc nappal volt az utolsó koncertem, rá egy hónapra Sebő Ferenc születésnapján megjelentem a Művészetek Palotájában, a két éneklés között megszoptattam, tisztába tettem Jankát...Négy hónapos volt, amikor megcsináltuk a lemezbemutató koncertet.

Anyaként teljesen más lelkiállapotban vagyok, amikor ő is ott van: olyan mértékben leköti a figyelmemet, hogy nagyon nehéz átkapcsolni, tudatosítani magamban, hogy én most felmegyek a színpadra... és éppen ekkor jött a Szájról szájra produkció Szalóki Ágival és Herczku Ágival. Éreztem a fellépésekkor a rutinnak a hiányát, ami óhatatlanul bekövetkezik egy ilyen időszakban és hogy az energiákat mennyire nehéz átcsoportosítani.

Ezt átvészelni csak szeretettel és segítséggel lehet. Szerencsére Édesanyám és a Párom (Kovács Zoltán bőgős) nagyon sokat tudtak ebben segíteni. Janka nagyon kíváncsi, csörfös kislány - nem esett messze a fájától - kifejezetten szereti a nyüzsgő tereket, az embereket, a koncerteket. Nekem sokkal nehezebb, ha ő is ott van, egy éves kora óta, ha csak tehetem, nem is viszem magammal, egyrészt azért, mert ő sem billen ki a napirendjéből és nekem is egyszerűbb az éneklésre összpontosítani.

Amikor azonban hazamegyek, igyekszem kikapcsolni a munkámmal járó utózöngéket, és ha valami nem sikerült, igyekszem azt félretenni. Nagyon igényli, hogy vele legyek, vele játsszam, 100 százalékosan rá figyeljek, és kőkeményen kiköveteli, ha nem így történik. Néha nem sikerül és ekkor szomorú vagyok. Ezért hol itt, hol ott kell engedni.

Ha nincs időm Jankával lenni, kitalálok neki olyan programot, ahol jó érzi magát és ha túl sokat nem tudok vele lenni, akkor nem vállalok el egy következő fellépést, mert tudom, hogy itt a határ...

- Azt mondják, a magzat utolsó három hónapjában már mindent hall. Janka már a születése előtt megkapta a zene oltását.

- Az ő pocaklakó korszaka pozitív és negatív hatásokat is hordozott magában, mert rendkívül nehéz szakasz volt az életünkben. Akkor jöttünk el mindketten a Makám zenekarból, ami nagy próbatételt jelentett minden tekintetben, akkor ment el a Páromnak az Édesanyja, nagyon nagy hiány szakadt ránk, emellett építkeztünk...

Ezért néha úgy érzem, hogy Janka nagyon nyughatatlan kislány, talán jobban is, mint amennyire ez neki jó lenne.

Nem mondom, hogy hiperaktív, mert nem az, de ha lett volna egy nyugodt várandóságom, akkor ő is nyugodtabban cseperedik a pocakban. Mindazonáltal úgy látom, hogy még az egészséges határok között mozog és meg kell próbálni a pozitívumot kihozni, kihasználva a hihetetlen kíváncsiságát, aktivitását.

Egy éves korából vannak olyan felvételei, amelyeken furulyázik, szájharmonikázik, tapsol, kétéves korában a karácsonyi ajándék egy kislemez volt a családnak, amin ő énekel és természetesen nagyon érdekli minden, ami a zenével kapcsolatos. Sokat mesél és énekel bölcsis társainak is.

Amikor másfél éves korában úgy éreztem, hogy már nem tudom lekötni az energiáit, a gyerektársaságot nem tudom pótolni, és közben nem tudunk otthon dolgozni, úgy gondoltuk, hogy megpróbáljuk a bölcsődét, szerencsére azt tapasztaltuk, hogy szereti, szívesen megy.

Az is szerencse volt, hogy nagyon rátermett, kedves, anyaölű gondozó nénit találtunk, aki valóban hivatásának tekinti a gyerekek nevelését. Volt idő, amikor ő beteg volt, és akkor Janka minden áldott nap sírt, mert annyira kötődött Rózsika nénihez.

Egy anyának lehetetlen elviselni, hogy minden nap sír a gyereke, amikor otthagyja a bölcsődében. Szerencsére Rózsika néni meggyógyult és helyre állt a rend.

- Mindezekre rengeteg energia kell. Hogyan alakítja az életmódját?

- Az ember nagyon sokféle módon kaphat energiát. Én tényleg dicsekedhetem azzal, hogy olyan sok jó ember van körülöttem, akik jó szívvel, őszintén segítenek, nemcsak a rokonságban, hanem a baráti körben is.

Van például egy barátnőm, Matula Tímea, az ország egyik legjobb mesterfodrásza. Ez teljesen triviális példának tűnik, de egy előadóművésznek nagyon fontos, hogy fellépés előtt elmehet valakihez, aki ismeri a stílusát, emberi habitusait és úgy állhat színpadra, hogy jól érzi magát a bőrében... ez nekem nagyon sok évig nem adatott meg és el sem tudtam képzelni, hogy milyen fontos adalék. Csak egy „külsőség", mégis sokat számít...

A Jankával való együttlét is töltekezés minden fáradtság ellenére. A mai napig úgy vagyok vele, hogy ránézek és hihetetlennek érzem, hogy az én kislányom és annyira varázslatos nézni, ahogyan ő átalakul, ahogyan a személyisége fejlődik. Ez mindennapi öröm az életben. Most már tud segíteni is egy kicsit a konyhában, a takarításban, a kertben.

Amikor Janka nincs otthon, Párommal is elosztjuk a feladatokat, hogy mindenkinek maradjon ideje. Ez óriási egyeztetéseket kíván és konfliktusforrás is lehet, ha nem sikerül.

- Fontos-e az Ön számára a mozgás?

- Nagyon kikapcsol a mozgás, korábban igen aktív sportoló voltam, ahhoz képest az utóbbi években nagyon keveset mozgok.

A gimnáziumban nagyon szerettem szertornázni, „törpe" termetem ellenére kosárlabdázni - pályatársaim nagyon utáltak, mert mindenkinek elfértem a hóna alatt - de atletizáltam is, főleg futottam és imádtam táncolni.

Amikor Budapestre kerültem, eljártam külön edzésekre is, olyan aerobic, vagy callanetics-órára, vagy úszásra, ahol az edző személyisége elfogadható volt számomra, mert az ilyen helyeken megszólaló zenéket nehezen viseltem...

Budapesten kevésbé lehet futkorászni ebben a hatalmas szmogban...

Nagyon szerettem lovagolni, de volt egy lovas balesetem.

Szeretem a természetjárást is, de leginkább arra marad időm, hogy otthon tornásszam.

- Van-e valamilyen különleges étrendje?

- Bevallom, ez mindig nagy fejtörést okoz. Nagyon fájó pont az életemben, hogy a Párom Édesanyja és nagyanyám is rákban halt meg és még mások is a környezetemben. Sok olyan könyvet olvastam, tanfolyamokra is jártam, ami táplálkozás-tudománnyal kapcsolatos és tudom, hogy mi mindent eszünk meg.

Nem keresek feltétlenül biotermékeket, de kijárok a piacra és igyekszem megismerni azokat a néniket, bácsikat, akiktől tudom, hogy milyen gyümölcsöt, zöldséget vásárolok, még ha drágábban is. Lakik egy nagy jó barátom Nógrádban és tudom, hogy amit ők termelnek, abszolút megbízható.

Ugyanígy vagyunk a hússal, házi kolbászt eszünk. Édesanyám Szombathelyről hozza nekem a tojást és a mai napig szeretek Szombathelyen vásárolni. Számomra óriási időfecsérlés nekiindulni a budapesti üzlettömegnek!

Janka születése azzal a pozitívummal is járt, hogy „kénytelen" vagyok nagyon odafigyelni arra, hogy neki mit adok.

Az előadóművészettel együtt jár az utazás, és akkor azt eszünk, amit kapunk, szerencsére Édesanyám rendszeresen hozzájárul az egészséges táplálkozás programjához. Ezzel együtt nem vagyok elégedett, mert szívesebben sütnék gyakrabban otthon kenyeret, szívesebben utánajárnék különböző termékeknek - házi tejet, túrót így is veszek - de ez megint időigényes feladat.

Nemcsak az a baj, amit megeszünk, hanem még hozzájön a stressz, a szmog, a mozgáshiány és ez mind összeadódik. Ha az ember megpróbál minden szinten javítani egy kicsit, azzal már legalább tett egy lépést. Szeretném, ha ebből több sikerülne.