Ismert gyógyszer AIDS elleni alkalmazását javasolja egy debreceni orvos
Közlése szerint azóta sem tűnt el az évente Magyarországon mintegy 160 újszülöttnél vakságot okozó ROP, ellenkezőleg, ugrásszerűen nőtt. Ennek okát abban látja, hogy miután 1983-ban az Egyesült Államokban "árva gyógyszerré", tehát a betegszám miatt a gyártás során nem kifizetődővé nyilvánították, sorra álltak le vele a gyártók, köztük a debreceni TEVA, az egykori Biogal is. Napjainkban jó, ha öt helyen gyártják a gyógyszert a világon - magyarázta.
Egy budapesti szülésznő, Szulovszky Szilvia a közelmúltban készített és a professzor által az MTI tudósítójának rendelkezésére bocsátott dolgozatában ismertette, hogy a ROP-osok aránya miként változott az utóbbi évtizedekben. Adatai szerint a DPA használatával tünetmentesen kezelhető betegség előfordulási aránya ugrásszerűen nőtt a budapesti Vakok Általános Iskolájának tanulói között azóta, hogy a szer gyártását csökkentették. Míg 1972-ben a ROP-os gyerekek aránya a tanulók között 3 százalék volt, addig az óvodások esetében ez 2008-ban már 95,5 százalékra emelkedett - áll a felmérésben.
Az Országos Gyógyszerészeti Intézet (OGYI) 2003-ban levette a javallati listájáról a DPA újszülöttkori használatát, sőt a törzskönyvből is törölték azt. "A mai javallati lista szerint felnőttkorban lehet csak használni, többek között rheumathoid arthritises (Wilson-kóros) betegeknél, akiknél rendkívül sok mellékhatás jelentkezik. Ezek a mellékhatások újszülöttkorban az immunrendszer fejletlensége miatt elkerülhetők. Amíg az OGYI fel nem veszi listájára az újszülöttkori használatot, addig ezek az osztályok legálisan meg sem vásárolhatják a DPA-t" - magyarázta a professzor.
A professzor meggyőződése szerint a ROP és a sárgaság esetében csecsemőknél sikerrel alkalmazott módszer az újszülöttkorban megfertőződött HIV-eseken is segíthetne. Elméletét először 2000-ben publikálta egy amerikai orvosi szaklapban, de azóta sem próbálták ki. "Afrikában például mintegy kétmillió HIV-es és több tízmillió sárgaságban szenvedő újszülött van, akik semmilyen kezelést sem kapnak, s vagy meghalnak, vagy súlyos idegrendszeri károsodásuk lesz. Ezek kezelését 30 dollárból el lehetne végezni, tehát még a legszegényebb országokban is megengedhetnék maguknak a családok" - tette hozzá.
Ötletével már számos nemzetközi szervezetet megkeresett, többek között a volt amerikai elnök, Bill Clinton AIDS elleni küzdelemmel foglalkozó alapítványát, ám mindenhol falakba ütközött. "Habár nagyon érdekesnek találták az elméletet, mindenhol udvariasan, de egyértelműen tudtomra adták, hogy nem kívánnak vele komolyabban foglalkozni" - mondta.
Szlávik János HIV-szakértő az MTI kérdésére elmondta, hogy a D-penicillaminnal - ahogy sok más vegyülettel is - a nyolcvanas években, amikor még kevéssé voltak tisztában az AIDS-betegséget okozó vírus tulajdonságaival, folytak kísérletek az Egyesült Államokban. A szer azonban nagyon mérgezőnek bizonyult, ezért alkalmazását elvetették.
Azóta a vírus megismerésének köszönhetően a HIV-fertőzöttek kezelésére megfelelő szerek állnak rendelkezésre. A fejlett országokban a HIV-fertőzött édesanyák már nem adják át a vírust újszülöttjüknek folyamatos gyógyszeres kezelésüknek köszönhetően. A DPA-t gyógyszerként toxikus hatása miatt ma már nem alkalmazzák, kevésbé mérgező, hatékony szerek vannak helyette.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban csütörtök délelőtt több órára kisüt a nap, észak felől azonban egy hidegfront szakadozott felhőzete már érinti az országot. Legfeljebb néhol fordulhat elő zápor, zivatar. Délután egyre többfelé tornyosulnak gomolyfelhők, amelyekből záporok, zivatarok alakulhatnak ki. Főként délen és nyugaton van esély heves, felhőszakadással, jégesővel kísért zivatarokra. Csapadék legkisebb eséllyel az északkeleti országrészben várható. A szél élénk északi lesz. Hajnalban 12, 17 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 23,...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
- A nordic walking a szívbetegeknek is jót tesz
- Egy gyakran használt antibiotikum árthat a szívnek
- Fenyegeti a fiatalokat a melanóma
- A kudzu segíthet legyőzni az alkoholizmust
- Összefügg a húsevés és a macsóság a férfiak szerint
- Tovább él, aki főzőcskézik
- A háttérben hallgatott zene, jobb teljesítményt eredményez
- Az őssejtbeültetés hosszútávon is hatékony megoldás lehet
- A megszégyenítés nem jó nevelési módszer
- Sok gyógyszert szednek az idősek, ami árthat is