Jobban inspirálja a fogyást ha kövérnek nevezik az embert
Ha az embereket kövérnek nevezik, ahelyett, hogy elhízottat mondanának, az jobban inspirálja őket a fogyásra - jelentette ki a brit egészségügyi miniszter.
Az orvosok és az egészségügyi dolgozók aggályosan kerülik a "kövér" kifejezést, pedig ha használnák, azzal arra bátorítanák az érintetteket, hogy személyes felelősséget vállaljanak az életmódjukért - fejtette ki Anne Milton.
"Ha a tükörbe nézve azt gondolom, hogy elhízott vagyok, akkor szerintem kevésbé aggódom, mintha azt gondolnám, hogy kövér vagyok" - magyarázta az egykor ápolónőként dolgozó miniszter. Mint hozzátette: "az embereknek szükségük van a tájékoztatásra".
A britek elég rosszul állnak az elhízás terén az Európai Unióban, és az elhízottak aránya az utóbbi tíz évben folyamatosan nőtt a szigetországban. Az egészségügyi minisztérium adatai szerint 2008-ban a felnőtt brit lakosság közel negyede, a gyerekeknek pedig a 14 százaléka volt az elhízottak csoportjába sorolható.
A mellbevágó őszinteségnek azonban vannak ellenzői. "Az emberek nem szeretik a támadást. Rengeteg stigma sújtja a kövéreket. Az elhízottság inkább valami olyasmi, ami megtörténik az emberekkel, és nem valamiféle tulajdonság" - érvelt Lindsey Davis, a Faculty of Public Health szervezet elnöke a közegészségügyben dolgozó szakemberek képviseletében.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban péntek délelőtt északkelet felől tovább szakadozik, csökken a felhőzet, míg nyugaton továbbra is zömmel borús marad az idő. A nyugati határszélen gyenge havazás előfordulhat. Délután északkelet felől tovább csökken a felhőzet, az ország északkeleti harmadán már alig zavarja felhő a napsütést. Nyugaton, délnyugaton ugyanakkor borongós marad az idő, a nyugati határszélen eleinte kisebb havazás még előfordulhat. A szél mérsékelt északkeleti lesz. Hajnalban -21, -11 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke -10,...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
Cikkek a témában
- Kövér fiatalok, fogyó katonaság
- A kövéreknek kisebb az agya?
- Egyre több a kövér gyerek, akit csúfolnak társai
- Kórházi menü reformot akar a Kövér Kacsa séfje
- Nem kezelik másként az orvosok a kövér pácienseket
- Kalóriaszámlálással kevesebb a kövér gyerek
- DNS hiány miatt kövér a gyerek?
- A túlsúlyosak egy része nem gondoltja kövérnek magát
- Aki alacsonyan van a majom-ranglétrán, az kövérebb lesz
- Kalóriaszámlálással a kövérség ellen az amerikai gyorséttermekben
- Könnyebben betegszik meg a kövér gyerekek szíve
- Kövéren is lehet egészséges életet élni
- A Kövér Kacsa újra hápog
- A Kövér Kacsa megmérgezte a vendégeit
- Minden ötödik osztrák gyerek kövér
- Kitolódott a gyermekvállalás időpontja
- Az agresszív emlőrák legyőzhető cinkkel
- Diéta alatt is engedélyezett a torta
- A főtt paradicsom segít megállítani a rákos sejteket
- Világítanak a daganatsejtek a folyadékbiopsziától
- Maradandó fejlődési zavarokat okozhat a testi fenyítés
- A mellrák ellen nem véd a szója
- A napfény hiánya is elősegítheti a stroke-ot
- A mozgás a rákból meggyógyultakon is segít
- A zöld tea jót tesz az idősebb szervezetnek