Jobban kell vigyázniuk magukra az időseknek télen
A nehezen mozgó idősebb emberek számára a havas és jeges idő beköszöntése komoly kihívásokat jelenthet, sokan akár hosszabb időre is saját lakásukban rekedhetnek. De a gondos tervezés és felkészülés révén, illetve a fiatalabb családtagok, szomszédok és gondozók segítségével az idős emberek is biztonságosan átvészelhetik a hideg hónapokat.
„A hó, a jég, a tartósan alacsony hőmérséklet és a fűtőberendezések használata mind potenciális veszélyforrást jelenthet, amely évről-évre számtalan balesetet okoz. Egy kis odafigyeléssel és minimális változtatások árán azonban bármely környezet könnyedén sokkal biztonságosabbá tehető" - mondta Andrea Cohen, a massachusettsi székhelyű HouseWorks otthoni gondozási vállalkozás vezérigazgatója.
Ha a mozgáskorlátozottság, egyensúlyzavar, vagy egyéb egészségügyi okok miatt a hólapátolás nehezünkre esik, valakit akkor is kérjünk meg, hogy tisztítsa meg a hótól és a jégtől a feljáró környékét, hogy a lakásból be, illetve kijutás biztonságos legyen. Nagyon fontos továbbá, hogy a lakás szellőzőrendszerei és a kéménynyílásai is átjárhatóak legyenek, ugyanis a behavazott, vagy befagyott szellőzők akár fulladást is okozhatnak, mondta Cohen. Ezért szintén fontos előkészület lehet a téli hónapokban a füst- és szénmonoxid-érzékelő műszerekbe új elemeket helyezni, tanácsolja a szakember.
Mivel sok mozgásproblémával küszködő idős ember a hideg idő miatt nem képes kimozdulni a lakásából, ezért mindig fontos, hogy legyen valaki, aki elvégzi legalább az alapvető élelmiszerek és gyógyszerek bevásárlását. A különféle elektromos hősugárzók extra meleget adhatnak beépített fűtés mellett, de ezek az eszközök könnyen tűzveszélyessé válhatnak, ha zárlatossá válnak, vagy hosszabb ideig felügyelet nélkül hagyják őket.
A legfontosabb telefonszámokat érdemes mindig a telefon közvetlen közelében tartani, hogy kéznél legyenek, ha baj van, illetve nem rossz ötlet az idősebb emberek számára egy könnyen használható és feltölthető mobiltelefont biztosítani arra az estre, ha esetleg a vezetékes telefonvonal megsérülne.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban csütörtök délelőtt több órára kisüt a nap, észak felől azonban egy hidegfront szakadozott felhőzete már érinti az országot. Legfeljebb néhol fordulhat elő zápor, zivatar. Délután egyre többfelé tornyosulnak gomolyfelhők, amelyekből záporok, zivatarok alakulhatnak ki. Főként délen és nyugaton van esély heves, felhőszakadással, jégesővel kísért zivatarokra. Csapadék legkisebb eséllyel az északkeleti országrészben várható. A szél élénk északi lesz. Hajnalban 12, 17 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 23,...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
Cikkek a témában
- Az idősek boldogságának titka
- A WHO szerint a gyógyszergyárak kihagyják az időseket a vizsgáltaból
- Az időseket kihagyják a klinikai tanulmányokból
- Az idősek szeme jól lát, de az agyuk nem dolgozza fel a látottakat
- Helyet az időseknek!
- Terjed az idősek összefogása, a Falumozgalom
- Szemüveggel elkerülhetők az idősek balesetei
- Az idősek nemzetközi napja
- A nordic walking a szívbetegeknek is jót tesz
- Egy gyakran használt antibiotikum árthat a szívnek
- Fenyegeti a fiatalokat a melanóma
- A kudzu segíthet legyőzni az alkoholizmust
- Összefügg a húsevés és a macsóság a férfiak szerint
- Tovább él, aki főzőcskézik
- A háttérben hallgatott zene, jobb teljesítményt eredményez
- Az őssejtbeültetés hosszútávon is hatékony megoldás lehet
- A megszégyenítés nem jó nevelési módszer
- Sok gyógyszert szednek az idősek, ami árthat is