Jóindulatú prosztata megnagyobbodás
Benignus prostata hyperplasia (BPH)
Urológiai betegségek
Urológia
Egy állatokban rákkeltőként ismert vírus megtalálható a prosztatatumorok egy részében is - közölték kutatók az amerikai tudományos akadémia folyóiratának (PNAS) hétfőn megjelent számában.
A kannabiszban lévő vegyületek laboratóriumi körülmények között megállították a prosztatarák sejtjeinek növekedését, ami azt jelzi, hogy a kannabinoid alapú gyógyszerek segíthetnek a betegség legyőzésében, közölték szerdán spanyol kutatók.
Egy 15 éven át tartó, 12 600 prosztatarákkal műtött férfira kiterjedő tanulmány állítása szerint nyolcból csak egy páciens halt meg a vizsgált időszakb...
A fiataloknál hasonló gyakorisággal fordul elő a prosztata krónikus gyulladása, mint a felnőtt férfiaknál. Egy kanadai vizsgálat mutatta ki első ízben,...
Befejeződéséhez közeledik a nyolc európai országban 4-400 önkéntes bevonásával indult program, melynek célja a férfiak öregedési folyamatainak megismer...
Hatékony lehet a D-vitamin a prosztatarák kezelésében egy Nagy-Britanniában lefolytatott kísérlet szerint.
A vér koleszterinszintjét csökkentő sztatinok szedése jót tesz a prosztata egészségének is - hangzott el az Amerikai Urológiai Társaság éves találkozój...
A régebbi, megfigyeléses vizsgálatok arra utaltak, hogy rossz, ha valaki nem kap elég folsavat, de az új adatok szerint a túlságosan sok folsav sem tes...
Reményt keltőek az előrehaladott prosztatarák elleni új szer kezdeti klinikai próbái - közölték amerikai kutatók kedden. A tesztek előzetes értékelése...
Egy új laboratóriumi eljárás segítségével immár Magyarországon is bővülhetnek a szűrési lehetőségek a férfiakat érintő negyedik leggyakoribb rosszindul...
A fokhagyma az egyik legtöbbet használt fűszernövény, de az eddigi tudományos eredmények nem elégségesek ahhoz, hogy rákellenes gyógyszerré is nyilvání...
Fontos, olykor túlzás nélkül életmentőnek mondható szűrőprogramokkal védik a gödi polgárok egészségét az önkormányzat és a helyi patika vezetői. A spec...
Pontosabban diagnosztizálható a prosztatarák
A vitamin nem véd a rák ellen
1. oldal / 1. oldal
1
Keresés
Cikkek a témában
- Egy vírusnak lehet köze a prosztatarák kialakulásához
- A marihuána lehet a prosztatarák gyógymódja
- A prosztata tumor eltávolítása után lényegesen csökken a halál kockázata
- Már a fiatalok körében is gyakori a prosztata megbetegedése
- Befejezéséhez közeledik a férfiak öregedését vizsgáló kutatási program
- A D-vitamin hatékony ellenszere lehet a prosztataráknak
- A koleszterinszer a prosztatának is jót tehet
- A túl sok folsav sem jó
- Ígéretesek egy prosztatarák elleni szer kezdeti klinikai próbái
- Géndiagnosztika a prosztatarák szűrésében
- Rosszindulatú daganatok ellen nem véd a fokhagyma
- Prosztataszűrés a patikában
- Pontosabban diagnosztizálható a prosztatarák
- A vitamin nem véd a rák ellen
Hasonló betegségek
- Kitolódott a gyermekvállalás időpontja
- Az agresszív emlőrák legyőzhető cinkkel
- Diéta alatt is engedélyezett a torta
- A főtt paradicsom segít megállítani a rákos sejteket
- Világítanak a daganatsejtek a folyadékbiopsziától
- Maradandó fejlődési zavarokat okozhat a testi fenyítés
- A mellrák ellen nem véd a szója
- A napfény hiánya is elősegítheti a stroke-ot
- A mozgás a rákból meggyógyultakon is segít
- A zöld tea jót tesz az idősebb szervezetnek