Hőmérséklet:
Fronthatás:
+ 23°C / + 28°C
gyenge hidegfront
Időjárás tovább az orvosmeteorológiához
 
 
 

Jön a házassági szezon: nem késő végiggondolni!

Forrás: MTI
Szerző: NetAmbulancia
2009. 04. 28. 11:03:16
Kezdődik a házassági szezon Németországban, és ezzel párhuzamosan növekszik a jó tanácsok száma is. Szakértők hétfőn arra figyelmeztettek: még nem késő higgadtan végiggondolni a döntést, a vakító szerelem után gyorsan beköszönhet a kijózanodás.
Szerintük egyáltalán nem megalapozatlan és házasságellenes riogatásról van szó. Egy most nyilvánosságra hozott felmérésből ugyanis kitűnik, hogy tavaly májustól a házasságkötéseknek valóságos "boomja" volt az országban, azaz május és augusztus között összesen 370 ezer párt mondta ki a boldogító igent. Közben ugyanakkor fény derült arra is, hogy az utóbbi évek átlagát alapul véve a házasságok közül legkevesebb minden harmadik - legalábbis Németországban - válással végződik. Sőt tavaly ez az arány 38 százalékos volt.

A Die Welt című napilap által megszólaltatott szakértők ebből kiindulva elővigyázatosságot, de leginkább házassági szerződést javasoltak. Szerintük egy ilyen szerződés nem romantikaromboló, sőt inkább a kölcsönös bizalom erősítésének irányában hat.

A házasulók éppenséggel nagyfokú felelősségvállalásról tesznek tanúbizonyságot egymás iránt akkor, ha még a hűségeskü előtt bebiztosítják magukat - illetve a másikat - a jövőre, vagyis arra az esetre, ha a házasság zátonyra fut. Ezért a szerződés valójában egymás szeretetének és megbecsülésének kifejezője, "értékálló" akkor is, ha a szerelem vagy a szeretet elillan - tették hozzá.

A német újságnak nyilatkozó szakértők - foglalkozásukat tekintve jobbára ügyvédek - igyekeztek tanácsokat adni arra vonatkozóan is, hogy különösen milyen esetekben van szükség házassági szerződésre. Már egyáltalán nem a szupergazdagok azok, akiknek vagyonát védeni kell egy esetleges rossz házasságtól. Szerintük mindenekelőtt a nők szorulnak védelemre, akik a gyermeknevelés gondjait az esetek többségében a nyakukba veszik, és igen gyakran kényszerülnek állásuk feladására. Számukra a házasság felbomlása egzisztenciális kérdést jelenthet, amit egy konkrét, mindenre kiterjedő szerződéssel jobb megelőzni.

Azután ajánlatos a házassági szerződés akkor, ha a felek között nagy a jövedelemkülönbség, sőt akkor is, ha hasonlóan nagy - vagy még nagyobb - a korkülönbség. Továbbá megfontolandó a szerződéskötés, ha az egyik partner - többnyire a nő - kifejezetten a háztartásnak, illetve a családnak szenteli magát. Az illetékesek itt kimondatlanul utaltak arra is, hogy ilyen esetekben a másik számára nagyobb a házasságon kívüli "csábítás".

A felmérések szerint a házasságok száma ugyan fellendül - különösen májustól - Németországban, a házassági szerződéstől azonban a legtöbben még mindig húzódoznak. "Szeretjük egymást, nincs szükség semmilyen szerződésre" - hangzik általában az ezzel kapcsolatos vélemény, sőt sok házasuló még beszélni sem kíván a témáról. Azután pedig kiderülhet, hogy már késő.

Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?

Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!

Hazánkban csütörtök délelőtt több órára kisüt a nap, észak felől azonban egy hidegfront szakadozott felhőzete már érinti az országot. Legfeljebb néhol fordulhat elő zápor, zivatar. Délután egyre többfelé tornyosulnak gomolyfelhők, amelyekből záporok, zivatarok alakulhatnak ki. Főként délen és nyugaton van esély heves, felhőszakadással, jégesővel kísért zivatarokra. Csapadék legkisebb eséllyel az északkeleti országrészben várható. A szél élénk északi lesz. Hajnalban 12, 17 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 23,... Bővebben »

Share |
Értékelje Ön is!
Hozzászólások, vélemények (0) Szeretne hozzászólni?

Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!

Ehhez a tartalomhoz még nem érkezett hozzászólás.
 
 

Keresés

részletes kereső... részletes kereső...

Kiemelt betegségek
 
 
Kiemelt témák