Kardiológia a jövőben

A múlt század hatvanas éveiben az erek szűkületével foglalkozó szakemberek kidolgoztak olyan technikát, amellyel az alsó végtag ütőereit kitágíthatták. Andreas Grüntzig 1977-ben Zürichben ezt a módszert a koszorúereken is kipróbálta rendkívüli sikerrel.

Grüntzig a szívizmot vérrel ellátó, de erősen beszűkült koszorúeret az érbe csúsztatott katéter segítségével tágította úgy, hogy a katéter végén lévő ballont felfújta, és így a szűkült érszakasz átmérőjét jelentősen megnövelte. A rendkívüli siker miatt sok beteg jelentkezett kezelésre, de a svájci intézetben csak kevés beavatkozást lehetett elvégezni. A szívgyógyász ezért az Egyesült Államokba települt át.

Az első, ilyen eljárással kezelt emberen a tíz év múlva megismételt szívkatéterezés szinte minimális visszaszűkülést mutatott, de az esetek többségében a tágításra - gyakran rövid idő múlva - ismét szükség volt. A szakemberek viszont azt is kidolgozták, hogy az ér kitágított részébe olyan sűrű fémhálóból készült csövecskét, azaz stentet juttatnak be, mely nem engedi, hogy a koszorúér ismét beszűküljön.

Később a stent felszinét olyan gyógyszerekkel vonták be, melyek lassan, fokozatosan leoldódva gátolják a tágítással kezelt érszakaszban a véralvadást, az ismételt beszűkülést vagy elzáródást. A folyamat lényege, hogy a gyógyszerek akadályozzák azoknak a sejteknek a növekedését, melyek fokozatosan újra beszűkítik az ereket.

Michael J.B. Kutryk erre épülő újabb módszert dolgozott ki: a stent felszinére ellenanyagokat juttatva olyan folyamat indul el, amely fokozza a természetes gyógyulást és csökkenti a beavatkozás helyén a véralvadás kockázatát. Ezzel a forradalmian új technikával a stent felszínét az erek belső borításával azonos sejtek vonják be, ezért ott nem alvadhat meg a vér.