Karma?
Van, hogy elég valakivel egymásra nézünk, és tudjuk, hogy ő az, akit kerestünk, a másik felünk, akivel tökéletesen kiegészítjük egymást, akivel olyan szinten egymásra vagyunk hangolódva, hogy szavak nélkül is értjük egymást. Ilyenkor a levegő vibrálásából tudjuk, hogy elvesztünk, vagy épp megtaláltuk az igazit. Karmikus kapcsolatnak nevezik egyesek ezt az érzést, amiről Quie (42 éves) is beszámol, de mi a helyzet akkor, ha a körülmények, a családi háttér, a konvenciók visszafogják a szerelem kibontakozását?
„Kicsit összejöttek a dolgok. Boldog házasságban élek (éltem...). Két éve megismerkedtem egy nálam idősebb férfival. Illetve nem is ismerkedtünk meg azóta sem igazán, mert csupán vendégem. Viszont mindketten nagyon vonzódunk egymáshoz. Egy-két kézérintésen túl nem is történt köztünk semmi. Viszont nem bírom nélküle. Ha egy napot kihagy, és nem jön be, vagy nem jön oda hozzám, már ki vagyok borulva. Szó szerint. 3 napig nem találom a helyem, sírhatnékom van, érdektelen a világ. Egyébként teljesen normális, racionális 42 éves nő lennék, de ez az ember teljesen megzavar. Tudom, hogy tetszem neki, azt is, hogy kíván. Ez sem normális: elég meglátnunk egymást és már mindketten dadogunk (két többszörös diplomás). Meg kell kapaszkodnom, hogy ne boruljak bele mindenki szeme láttára. Azt hittem, félév és elmúlik, csak fellángolás, de ez egyre nehezebb. Ő is küzd, ő se akarja megcsalni az övéit, de nem is bír leállni. Mi a fene ez? Teljesen illogikus az egész. Szívem szerint eltűnnék, de nem tehetem meg.
Most meg még az is kiderült, hogy a férjem, aki imád, egy ideje csalogat. De szeret, csak én vagyok neki, csak engem akar, a többi csak flört volt. Mondja ő. Amit el is tudnék fogadni, ha nem nekem kellene cipelnem az összes gondot, ami a vállalkozásokkal, háztartással, egyáltalán az élettel jár. Még arra is külön meg kell kérni, hogy a rolót húzza fel, mert én nem vagyok otthon. Mindig megbízom benne, de annyiszor átvert már! És most már nem érzek erőt magamban, hogy megint mindent nulláról újrakezdjek."
Írd meg Te is véleményed, hozzászólásod vagy történeted a Szemszögek fórumba!
Egy lány véleménye
Kedves Quie!
|
Egy fiú véleménye
Kedves Quie!
|
|
Szakértő szemmel
Kedves "quie",
az Ön házassága úgy tűnik, hogy csak a felszínen boldog, hiszen a mélyben valaminek az erős hiánya tátong. Lehet, hogy ezt még Önmagának sem vallja be, vagy nincs teljes rálátása ezekre a hiányosságokra, de az Ön életébe belépő erős vonzalom az említett férfi iránt, amiről írt nekünk, is ezt mutatja (ahogy a férje félrelépései is). A vonzalom nem kor (és még kevésbé diploma) függő, hanem egy teljesen természetes és egészséges reakciója két olyan felnőtt embernek, akik éhezik az intimitást, az erotikát, a szerelmet. Különösen érthető- és egyáltalán nem illogikus- ez az Ön esetében, hiszen láthatóan belefáradt a hétköznapi terhekbe és gondokba, és természetes érzés az is, hogy vágyakozik valami új és frissítő élményére (mint amilyen egy szerelmi kaland lehetne). Nem utolsó sorban pedig valószínűleg ott bujkál Önben az is (ha tudattalanul is), hogy elégtételt vegyen a sok megcsalásért és elhanyagoltságért, amit a férjétől elszenvedett.
Tudnia kell, hogy minden házasságnak meg vannak a maga hullámvölgyei, amire minden pár másképp keresi a megoldást. Amennyiben van rá igény és lehetőség, akkor érdemes lenne először házasságon belül próbálkozni a problémák megoldásával, a kapcsolat felfrissítésével-, azzal, hogy Ön és a férje újra egymásra találjanak. Ezt elkezdhetik őszinte és teljesen nyílt beszélgetésekkel, közös programok szervezésével, esetleg egy párterapeuta vagy házassági tanácsadó bevonásával. Sokan vallják ugyan, hogy néha egy házasságon kívüli szerelmi (vagy szexuális) kaland segítheti a házasságot újra felpezsdíteni, tapasztalatim szerint azonban hosszútávon ez nem biztos, hogy célszerű megoldás (már amennyiben a házastársak szeretnék a házasságukat megtartani), mert amennyiben a házasfél és a szerető között elmélyül a kapcsolat, akkor az sok bonyodalmat és fájdalmat okozhat minden érintett félnek. Éppen ezért először azt kellene tisztáznia Önmagával, majd a kedves férjével, hogy milyennek látja a házasságát Ön és milyennek látja a kapcsolatukat ő, mit hiányolnak belőle és hogyan lehetne esetleg úgy továbbmenni, hogy az Önnek is és neki is jó legyen.
Persze az is igaz, hogy az érzelmeknek és a lángoló kölcsönös vonzalomnak nem lehet parancsolni, észérvekkel nehezen lehet őket kordában tartani (és nem is biztos, hogy kordában kellene őket tartani). Ön is lehet, hogy csak akkor tudja meg igazán mi is ez az egész történet, ha belemegy és hagyja, hogy a vonzalom beteljesüljön. Ez azonban, ahogy már említettem, kétélű fegyver, és érdemes végiggondolni a lehetséges következményeket. A vonzalom ugyanis lehet, hogy pár hét alatt lecseng és minden újra egyensúlyba kerül, ám az is lehet, hogy a viszony elmélyül, aminek viszont már két családra is erős kihatása lesz (felmerülhet a válás, gyerekkérdés-, ha vannak, stb.) Ezeket tehát érdemes megfontolni, akkor is, ha ilyen helyzetben az ember hajlamos mindent vagy semmit alapon a fellángolt érzelmeire hallgatni.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban csütörtök délelőtt több órára kisüt a nap, észak felől azonban egy hidegfront szakadozott felhőzete már érinti az országot. Legfeljebb néhol fordulhat elő zápor, zivatar. Délután egyre többfelé tornyosulnak gomolyfelhők, amelyekből záporok, zivatarok alakulhatnak ki. Főként délen és nyugaton van esély heves, felhőszakadással, jégesővel kísért zivatarokra. Csapadék legkisebb eséllyel az északkeleti országrészben várható. A szél élénk északi lesz. Hajnalban 12, 17 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 23,...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
Cikkek a témában
- Csók és más semmi?
- Vonzódom a saját nememhez is
- Nem ezt érdemlem...
- Időkérés
- Nyitott kapcsolat vagy különélés?
- Új esély, de meddig?!
- Tényleg itt a vége?
- Visszahódítás
- Féltékenység
- Ez a fiú csak játszik?
- Megéri küzdeni?
- Igaz szerelem
- Egyszerűen bonyolult
- Aki tetszik, lassan elérhetetlenné válik!
- Kétségek között
- „Elegem van mindenből”
- Szalagavató bálra várva
- Játékszenvedély
- Kamasz érzelmek
- Aki tetszik, még csak rám se néz
- Együtt csak a gyerek miatt?
- Majdnem gyerekként gyerekkel
- A feleségem válni akar
- Megszökni vagy megszokni?
- Szerelmes vagyok a legjobb barátomba
- Melyiket válasszam?
- Kettőt szeretni
- Hogyan tudnám őt megszerezni?
- Érzelmi gátlások
- Szerelmi háromszög
- A nordic walking a szívbetegeknek is jót tesz
- Egy gyakran használt antibiotikum árthat a szívnek
- Fenyegeti a fiatalokat a melanóma
- A kudzu segíthet legyőzni az alkoholizmust
- Összefügg a húsevés és a macsóság a férfiak szerint
- Tovább él, aki főzőcskézik
- A háttérben hallgatott zene, jobb teljesítményt eredményez
- Az őssejtbeültetés hosszútávon is hatékony megoldás lehet
- A megszégyenítés nem jó nevelési módszer
- Sok gyógyszert szednek az idősek, ami árthat is