Kemény volt az idei tél Moszkvában

Az idei moszkvai télen 600 ember szenvedett fagyási sérüléseket, 350 került kórházba súlyos lehűlés miatt, ötvenen sérültek meg a lehulló jégcsapoktól, összesen 136 centiméternyi hó hullott, 20,5 millió köbméter havat szállítottak el a városból, 44 ezer autót vittek el, mert akadályozták a hóeltakarítást és a forgalmat, s a leghidegebb (mínusz 26 Celsius-fok) december 26-án, a legmelegebb (plusz 9 fok) december 2-án volt.
A súlyos lehűléssel kórházba szállított emberek - többnyire az utcán elaludt részegek - közül hárman haltak meg, míg tavaly a halálos áldozatok száma közel 100 volt.
A moszkvaiak arra panaszkodnak, hogy ilyen hideg és havas tél még nem volt, de a meteorológusok szerint ez nem felel meg a valóságnak, mert a téli időjárás egyáltalán nem tért el jelentősen a megszokottól.
Hóból csak valamivel volt több a sokéves átlagnál, de egyrészt a 136 centiméternyi téli csapadéknak közel a fele alig néhány nap alatt, február elején esett, 120 éves rekordot felállítva azokra a napokra.
Átlagosan a hőmérséklet is csak 2,5 Celsius-fokkal maradt el a megszokottól, de idén a megszokottnál tovább volt egyfolytában hideg, és a moszkvaiaknak - akik évek óta a latyakot szokták meg - idén hóban kellett bukdácsolni. Február eleje óta csak a legutóbbi napokban melegedett fel az időjárás, ezért szokatlan módon hatalmas hóbuckák borítják a várost, és akadályozzák a közlekedést.
Viszont az idei tél hosszú idő óta az egyik legpiszkosabb volt. A magas légnyomás - januárban 772 higanymilliméter -, leszorította a levegőben lévő szennyezést, ezért az egyes szennyező anyagok mennyisége a levegőben számos esetben meghaladta a maximális megengedett érték 6-8-szorosát. A legnagyobb szennyezettség rendszerint akkor jelentkezett, amikor elkezdett esni a hó, s a hatalmas, több száz kilométeres dugókban az autók szinte csak egy helyben tudtak pöfögni.
Moszkvában egyébként a közlekedés még mindig akadozik az úttest szélére kotort hó, és a buckák mellett parkoló autók miatt. Néhány napja már 0 fok körül van a hőmérséklet, de a következő napokra újabb lehűlést, s a hétvégére egyenesen újra mínusz 12 Celsius-fokot ígérnek a meteorológusok.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban péntek délelőtt északkelet felől tovább szakadozik, csökken a felhőzet, míg nyugaton továbbra is zömmel borús marad az idő. A nyugati határszélen gyenge havazás előfordulhat. Délután északkelet felől tovább csökken a felhőzet, az ország északkeleti harmadán már alig zavarja felhő a napsütést. Nyugaton, délnyugaton ugyanakkor borongós marad az idő, a nyugati határszélen eleinte kisebb havazás még előfordulhat. A szél mérsékelt északkeleti lesz. Hajnalban -21, -11 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke -10,...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
Cikkek a témában
- Maradandó fejlődési zavarokat okozhat a testi fenyítés
- A mellrák ellen nem véd a szója
- A napfény hiánya is elősegítheti a stroke-ot
- A mozgás a rákból meggyógyultakon is segít
- A zöld tea jót tesz az idősebb szervezetnek
- A diabétesz növeli a születési rendellenességek kockázatát
- A szájrák kockázatát növelheti a bor
- Vérnyomáscsökkentő a lila burgonya
- Az antipszichotikumok negatív hatással vannak az anyagcserére
- Fertőzésként terjed a testben az Alzheimer-kór