Kevesebb antibiotikum kell majd az influenza elleni oltás miatt
A kutatók az influenzával kapcsolatos légúti fertőzések antibiotikumos kezelését előíró orvosi receptek arányának változását vizsgálták meg az ontarioi egészségügyi program bevezetése előtt és után, majd ezeket az adatokat összevetették a környező tartományok statisztikáival. Az egészségügyi kezdeményezés hatására Ontarióban 64 százalékkal csökkent az antibiotikum használatot előíró orvosi receptek aránya a környező területekhez képest. Ráadásul az influenzához kapcsolódó halálesetek száma 39 százalékkal visszaesett vissza, sőt az influenza miatti kórházba kerülések száma, a sürgősségi eljárások és az orvosi rendelőben tett látogatások aránya is átlagosan 52 százalékkal csökkent.
Az influenzás és a felső légúti megbetegedések kezelése jelentős számban jár antibiotikum szedésével, annak ellenére, hogy ezek a gyógyszerek nem hatásosak az olyan vírusokkal szemben, mint például az influenza. Így az antibiotikumok túlzott használata, illetve az azoknak ellenálló baktériumok fejlődése továbbra is súlyos közegészségügyi problémát jelent.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban csütörtök délelőtt több órára kisüt a nap, észak felől azonban egy hidegfront szakadozott felhőzete már érinti az országot. Legfeljebb néhol fordulhat elő zápor, zivatar. Délután egyre többfelé tornyosulnak gomolyfelhők, amelyekből záporok, zivatarok alakulhatnak ki. Főként délen és nyugaton van esély heves, felhőszakadással, jégesővel kísért zivatarokra. Csapadék legkisebb eséllyel az északkeleti országrészben várható. A szél élénk északi lesz. Hajnalban 12, 17 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 23,...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
- A nordic walking a szívbetegeknek is jót tesz
- Egy gyakran használt antibiotikum árthat a szívnek
- Fenyegeti a fiatalokat a melanóma
- A kudzu segíthet legyőzni az alkoholizmust
- Összefügg a húsevés és a macsóság a férfiak szerint
- Tovább él, aki főzőcskézik
- A háttérben hallgatott zene, jobb teljesítményt eredményez
- Az őssejtbeültetés hosszútávon is hatékony megoldás lehet
- A megszégyenítés nem jó nevelési módszer
- Sok gyógyszert szednek az idősek, ami árthat is