Kevesebben mennek orvoshoz influenzás tünetekkel
Nem változott jelentősen az év hetedik hetében az influenzás panaszokkal orvosokhoz fordulók száma, összesen hét betegnél igazolták a H1N1 vírus jelenlétét - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) csütörtökön az MTI-vel.
Az ÁNTSZ három új, H1N1 vírusfertőzéssel összefüggésbe hozható halálesetről értesült. Két beteget kórházban, egyiküket intenzív terápiás osztályon ápoltak, a harmadik beteget otthonában kezelték. A 47 éves beteg leukémiában szenvedett, az 58 éves beteg 16 éve gégetumor miatt elvégzett műtéten esett át, és évek óta fennálló súlyos, krónikus légzőszervi betegsége következtében még otthonában is állandó oxigénterápiára szorult. Ennek ellenére egyikük sem részesült a világjárványt okozó influenza elleni védőoltásban - írták.
A február 15-e és 21-e közötti héten összesen 14 ezren fordultak orvoshoz influenzás tünetekkel, nagyjából ugyanannyian, mint egy héttel korábban. Tizenhárom megyében emelkedett, öt területen csökkent, a fennmaradó két területen nem változott az influenzaszerű megbetegedések előfordulási gyakorisága az előző héthez viszonyítva - olvasható a szolgálat közleményében.
Tolna megyében a kétszeresére nőtt a háziorvosukat felkeresők száma, Baranyában pedig 50 százalékkal többen mentek orvoshoz, de egyik megyében sem érte el a megbetegedések gyakorisága a helyi járvány küszöbértékét.
Az összesítés szerint a betegek kormegoszlása nem tért el lényegesen az előző hetekben tapasztalttól. A hetedik naptári héten orvoshoz fordulók egynegyede gyermek, 21,5 százaléka 15-24 éves fiatal, 20 százalékuk pedig 25-34 éves, míg a 60 éven felüliek aránya csupán 8,4 százalék volt.
Az ÁNTSZ összesített adatai szerint 2010. hetedik hetében influenza, illetve influenzaszerű megbetegedés miatt 112 embert vettek fel kórházba, 13-an részesültek intenzív ellátásban és 10 betegnél vált szükségessé gépi lélegeztetés. A kórházi felvételek száma 19 százalékkal, az intenzív ellátást igénylő betegeké 40 százalékkal, csökkent az előző hetihez viszonyítva. Hozzátették, hogy a kórházi felvételek gyakorisága változatlanul az 5 éven aluliak között volt a legmagasabb.
A múlt héten összesen nyolc betegnél igazoltak influenza A vírusfertőzést, ezek közül hét megbetegedést az influenza A(H1N1)v vírus okozott.
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük regisztráljon!
Keresés
Cikkek a témában
- WHO: az influenza-járvány letűnőben van
- A madárinfluenza ellen már egy oltás is véd
- A WHO szerint nincs még vége az influenza járványnak
- Az influenza vakcina tartalmazza majd a H1N1 törzset is
- Az ET előtt kérnek meghallgatást, akik szerint az új influenza nem járávány
- Gyors lefolyású az új influenza
- Az új influenza különböző módon öl
- Az új influenza kevesebb halálos áldozatot követel, mint várták
- Influenza kismamáknál
- Az influenza szövődményei
- Influenza: hogyan ismerjük fel a tüneteket?
- Elkerülhető az influenza?
- Az új influenza halálozási aránya nem nagyobb, mint a szezonális influenzáé
- Zárva a kínai pandaközpont az új influenza miatt
- Mutálódott az új influenzavírus
- Német magatartási kódex az új influenza miatt
- A nátha nem új influenza!
- Az influenzán átesettek védettebbek az új influenza ellen
- Az Amazonas környékén is jelentkezett az új influenza
- Minden korosztályra veszélyes az új influenza
- Tüdőgyulladás elleni vakcinával megelőzhető az influenza miatti halál
- Koleszterincsökkentővel az influenza ellen?
- Majdnem hatmillió H1N1 fertőzött amerikai
- Az influenzaoltás kihagyása véd az új influenza ellen
- Az új influenza károsítja tüdőt
- Akit régebben beoltottak influenza ellen, az hatékonyabban áll ellen az új influenzának
- A szövődményes új influenza esetek fele előtte egészséges volt
- A szezonális influenza vakcina is védelmet nyújt a H1N1 ellen
- Spanyol étterem is harcol az új influenza ellen
- Újabb vakcina az új influenza ellen
- Sokba kerülnek az iskolabezárások az USÁ-ban az új influenza miatt
- Az influenza gyorstesztek nem megbízhatók
- Egyszerű megoldások az influenza ellen
- A WHO jelentette, hogy nem mutálódott az új influenzavírus
- A betegség lefolyása után is fertőz az új influenza
- Védőoltással megelőzhető a sarlósejtes halálozás Afrikában
- Nem lesz szupervírus az új influenza
- Elkezdődik az iskola, de nem érintkezhetnek a diákok, így védekeznek az új influenza ellen
- A Hong Kong-i egészségügyi dolgozók nagy része nem oltatná be magát az új influenza ellen
- Kevesebb antibiotikum kell majd az influenza elleni oltás miatt
- Prioritás az influenza oltások kapcsán
- Az új influenza áldozatainak fele kismama
- A influenza elleni védekezés legbiztosabb módszere a védőoltás
- Kísérleti vakcina hatásos az új influenza ellen
- A nagy influenzacsata
- Csontritkulás elleni szerek hatásosnak bizonyultak az influenzavírusok ellen
- A francia iskolák a tévén keresztül tanítanának, ha kitörne az újinfluenza-járvány
- Légi ima az influenza elleni
- Az agyat is károsíthatja a madárinfluenza
- Sok teszt nem jelzi az új influenza A vírustörzsét
- Sebészmaszk és kézmosás véd az új influenzavírus ellen
- Ellentmondó vélemények az új influenza-vírus veszélyeztetettjeiről
- A kismamák kapnak először influenza elleni oltást
- Korán felismerve hatékony az új influenza elleni szer
- Az új influenza vírusát nehezebb elkapni, viszont tovább veszélyes
- A spanyolnátha volt az őse számos mai influenzavírusnak
- A szakértők vitatkoznak a madárinfluenza legmegfelelőbb kezelési módjáról
- Elkészült a H1N1 influenza elleni első védőoltás
- Tavaly augusztustól terjedt az új influenza
- Alulbecsülték a sertések szerepét az influenza forrásaként
Hasonló betegségek
- A természet Don Juanja
- Fehérje szint méréssel gyorsan kiderül a vesekárosodás
- A kálciumos étrend-kiegészítők szedése elősegítheti a szívrohamot
- Szigorodik az egészségügyi alkalmassági vizsgálat szeptembertől
- A hely, ahol az ördög szórakozik
- Jobban inspirálja a fogyást ha kövérnek nevezik az embert
- Fertőzőbbek a vécélehúzónál járt mobilok
- Melyiket válasszam?
- A Kos gyógynövényei
- Új eljárást alkalmaztak a SOTE-n a világon először