Kinsey kortalan kellemetlenségei

Mindez arról jutott eszembe, hogy nemrégiben az egyik kereskedelmi csatorna leadta - naná, hogy későn este - a Kinsey című filmet.

A 2004-ben készült alkotás, amelynek címszerepét a Schindler listájából ismert Liam Neeson játszotta, annak az amerikai kutató biológusnak, Alfred Kinsey-nek az életét mutatta be, aki saját álszent, „puritán" neveltetéséből kitörve kutatni kezdte az emberi szexualitás titkait, férfiak és nők ki nem mondott, letagadott vágyait, azokat az elfojtásokat, amelyek oly sok testi-lelki torzuláshoz vezettek.

A film időzítése nem volt véletlen: 2004-ben, az ifjabb George Bush elnök fémjelezte „neokon"-kurzus csúcspontján ugyanolyan szelek kezdtek el fújni az amerikai erkölcsi közfelfogásban, mint az 1940-es években, amikor a szexualitással kapcsolatos szinte minden kérdés tabunak számított, amikor az aszexualitás és a nemi absztincia hirdetése „kormányprogramnak" számított, amikor a természettudományi múzeumokban „bibliailag korrekt" tárlatvezetéseket vezettek be az ifjúság számára.

Éppen ezért próbáltak emlékeztetni az alkotók arra, hogy Kinsey közel 60 évvel korábban alaposan felkavarta e témában az állóvizet, több ezer interjút készített munkatársaival előbb férfiakkal, később nőkkel, és akik hajlandók voltak válaszolni hajszálpontos kérdéseire, meglepő módon kitárulkoztak és ugyancsak „kellemetlen" látleletet adtak az amerikai társadalom állapotáról.

Nem véletlen, hogy éppen a nők szexuális életéről szóló Kinsey-jelentés (1953) után fagyott meg Kinsey körül a levegő, ekkor kezdett el vizsgálódni körülötte az FBI (J.Edgar Hoover, a nagyhatalmú FBI-főnök azt szerette volna előzőleg elérni, hogy a tudós készítsen neki jelentéseket magas rangú kormánytisztviselők nemi orientációiról), ekkor vonta meg tőle a támogatást az addig lelkesedést mutató Rockefeller-alapítvány.

Pedig a szenvedélyes gyűjtő Kinsey közben utazásai során a különböző korok és népek szexuális kultúráját is kutatta, emiatt meg is gyűlt a baja a vámhatósággal és pornográfiával is vádolták. (Intézetének honlapján - www.kinseyinstitute.com - is láthatók a világ erotikus kultúrájának művészi darabjai, bár a belépés előtt figyelmeztetik a látogatókat a „felnőtteknek" való tartalomra).

Azt is a szemére vetették, hogy „mintavétele" nem volt reprezentatív, mivel szerintük az össznépességhez képest túl nagy arányban képviseltették magukat a társadalom „marginálisai", börtöntöltelékek, prostituáltak, melegek. (Őket lehetett akkoriban könnyebben szóra bírni...)

A sors iróniája, hogy másfél évtizeddel Kinsey 1956-ban bekövetkezett halála után intézete hasonló felmérést készített immár modern statisztikai eszközökkel, és az eredmény nem tért el lényegesen az ő eredményeitől...

Alfred Kinsey az őt alig egy évvel túlélő, osztrák származású Wilhelm Reich-hel, az „orgon", a nemiségből eredő „kozmikus energia" elméletének megalkotójával együtt úttörő szerepet játszott az 1960-as évek „szexuális forradalmában" (amelynek, az emberi természetből adódóan, ugyanúgy megvoltak a szélsőségei, mint a puritanizmusnak a gátlások levetésében, a testi szerelem mindenhatóságában).

Maga a mozi is sokat tett a szexualitás falainak lerombolásában, de a béklyók pusztító hatására való figyelmeztetés terén is, elég csak Bergman mellett Luis Bunuel, Carlos Saura, Pier Paolo Pasolini, Federico Fellini, Bernardo Bertolucci vagy Rainer Werner Fassbinder sokszor „botrány keltő" filmjeire gondolni.

Persze az évszázados meggyökeresedett felfogások kiirtására - pláne, ha azokat még táplálják is - 40-50 év nem elég. Hányszor hallunk ma is olyan történeteket, melyek szerint fiatal, egészséges emberek, akiknek minden lehetősége adott, hogy boldogok és kiegyensúlyozottak legyen, szexuális nyomorban élnek, mert tele vannak a társadalmi elvárások okozta stresszel, mert az esztelen pénzhajszolás közben nem veszik észre, hogy el megy mellettük az élet, hogy elmennek egymás mellett vagy mert még otthonról hozott tilalmak, álszemérmességek bénítják meg őket. Pedig lehet, hogy semmi másra nem lenne szükségük, hogy beszéljenek róla egymással, őszintén, szeretettel, míg késő nem lesz...

Számomra ez ma Alfred Kinsey munkásságának üzenete.