Hőmérséklet:
Fronthatás:
+ 23°C / + 28°C
gyenge hidegfront
Időjárás tovább az orvosmeteorológiához
 
 
 

Kiosztották az Év Orvosa 2008 pályázat Astellas-díjait

Forrás: MTI
Szerző: NetAmbulancia
2009. 02. 19. 06:42:14
Az Év Orvosa 2008 külön díjazottja Göndöcs Zsigmond - Fotó MTIKét háziorvos, valamint egy pécsi sebész vehette át az Év Orvosa 2008 pályázat Astellas-díjait kedden délután a Magyar Tudományos Akadémián rendezett ünnepségen. A tekintélyes szakemberekből álló zsűri egy különdíjat is odaítélt, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) csapatának.
A Tegyünk az Egészségünkért Alapítvány tavaly októberben másodszor hirdette meg az Év Orvosa 2008 pályázatot, amelyre betegektől vártak történeket gyógyulásukról, empatikus orvosukról. A civil kezdeményezés - amelynek fővédnöke, "arca", Nagy Bandó András humorista, író - célja, hogy felhívja a figyelmet a jó orvos-beteg kapcsolatra.

Az idén három orvost emelt ki a szakemberekből álló zsűri: Tóth Tibor kiskunmajsai és Sirák András velencei háziorvos, Vástyán Attila, a Pécsi Gyermekklinika sebésze, valamint az OMSZ csapata vehették át az idei Astellas-díjakat. A keddi ünnepségen részt vett Székely Tamás egészségügyi miniszter is, aki rövid beszédében hangsúlyozta a humánum, az empátia és a szakmai kvalitás együttes fontosságát.

Az Év Orvosa 2008 díjazottjai a Magyar Tudományos Akadémián rendezett díjátadón. - Fotó:MTI

A díj nem jár pénzjutalommal, egy kis szoborkompozíció csupán, amelyet az Astellas nevű japán gyógyszergyár magyar vállalatának támogatásával kapnak meg a kitüntetett orvosok.

Megható pillanatai is akadtak a mostani díjátadónak: az egyik megmentett beteg személyesen köszönte meg Sirák András velencei háziorvosnak az azonnali, egy musicalelőadáson történt életmentő beavatkozást.

Több száz beteg gondolta úgy pár hónappal ezelőtt, hogy a megadott honlapra meg kell írnia saját gyógyulásának, kezelésének, orvosával való kapcsolatának történetét. Ez utóbbit tartották és tartják a legfontosabbnak a szervezők is, mert céljuk nem más, mint megmutatni, hogy a pozitív orvos-beteg viszony mennyire segítheti a gyógyulást.

A pályázat alapítói és a kampány szervezői az összes, a történetekben szereplő orvost megkeresték, hogy járuljanak hozzá a róluk szóló történet közléséhez. A bíráló bizottság tagjai az esetek értékelése során az empátiát, az elhivatottságot, a jó orvos-beteg kapcsolatot, az odafigyelést és az orvosi kvalitást vették figyelembe - tájékoztatták az MTI-t a szervezők.


Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?

Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!

Hazánkban csütörtök délelőtt több órára kisüt a nap, észak felől azonban egy hidegfront szakadozott felhőzete már érinti az országot. Legfeljebb néhol fordulhat elő zápor, zivatar. Délután egyre többfelé tornyosulnak gomolyfelhők, amelyekből záporok, zivatarok alakulhatnak ki. Főként délen és nyugaton van esély heves, felhőszakadással, jégesővel kísért zivatarokra. Csapadék legkisebb eséllyel az északkeleti országrészben várható. A szél élénk északi lesz. Hajnalban 12, 17 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 23,... Bővebben »

Share |
Értékelje Ön is!
Hozzászólások, vélemények (0) Szeretne hozzászólni?

Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!

Ehhez a tartalomhoz még nem érkezett hozzászólás.
 
 

Keresés

részletes kereső... részletes kereső...

Kiemelt betegségek
 
 
Kiemelt témák