Kísérleti vakcina hatásos az új influenza ellen
Egy kísérleti vakcina bizonyult az állatkísérletekben hatékonynak az új influenza ellen.
A Novavax Inc. gyógyszergyártó bejelentése szerint géntechnológiai módszerrel egy olyan oltóanyagot sikerült előállítania a cégnek, amely alapjául vírusszerű részecskék szolgálnak. Ezek a részecskék, a vírus "másolatai", amelyeket a kórokozó genetikai szekvenciái ismeretében állítottak elő. Az előállítási folyamat alig négy hetet vett igénybe attól számítva, hogy az Egyesült Államok Betegségellenőrzési és Megelőzési Központja (CDC) ismertette a világjárványt (pandémiát) okozó H1N1 vírus genetikai szekvenciáit. Mivel csupán vírusszerű részecskékről van szó, amelyeket a szervezet kórokozókként azonosít, immunitást ugyan kivált, ugyanakkor nem képes megfertőzni a sejteket, sem szaporodni.
A Novavax közlése szerint a vakcina immunitást váltott ki a vadászgörényeknél, amelyek fogékonyak az emberi influenzára.
A vadászgörények 3,75; 7,5 vagy 15 mikrogrammos dózist kaptak, míg a kontrollcsoport egyedei placebót. Három hét múlva az eljárást megismételték.

Ezt követően a CDC kutatói megfertőzték az állatokat a H1N1-vírussal, amelyet egy kaliforniai betegtől nyertek.
Öt nappal később az immunizált vadászgörények szervezetében, bármekkora dózist kaptak is az oltóanyagból, nem volt kimutatható a kórokozó, s az állatokon nem mutatkoztak a betegség jelei.
A kontrollcsoport tagjai viszont, amelyek csupán placebót kaptak, apatikusak voltak, megemelkedett a testhőmérsékletük és szervezetükben kimutatható volt a vírus.
A Novavaxnak az Egyesült Államok Gyógyszerügyi Hatóságának (FDA) engedélyét kell beszereznie ahhoz, hogy tesztelje az újfajta oltóanyagot humán vizsgálatokban. Többévi vizsgálat szükséges ahhoz, hogy egy ilyen vakcina humán alkalmazása széles körben elterjedjen.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) júniusban minősítette pandémiának a H1N1 okozta járványt: a kórokozó a világ 180 országában okozott megbetegedést. A WHO szerint az idén az embereknek két új influenza elleni oltást kell kapniuk, s ezt ki kell egészíteniük egy a szezonális influenza elleni oltással.
Az Egyesült Államokban öt cég állít elő hagyományos módszerekkel a H1N1 elleni védőoltást. Az amerikai kormány tanácsadói szerint az Egyesült Államok lakosságának a felét, 160 millió embert kellene beoltani az új influenza ellen, az egészségügyi és szociális minisztérium szerint azonban október közepéig csupán 45 millió adag áll majd a rendelkezésre, ezután pedig hetente további 20 millió dózis oltóanyagot állítanak majd elő.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban péntek délelőtt a többórás kellemes napsütést inkább csak délkeleten zavarja átmeneti felhősödés. Délután a sok napsütés mellett időnként gomolyfelhők növekednek, de inkább csak a Dunántúlon fordulhat elő rövid zápor, zivatar. A szél élénk északkeleti lesz. Hajnalban 10, 15 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 20, 24 fok között alakul. Késő este 12, 17 fok lesz. Pénteken a hidegfronti hatás és az azzal járó tünetek fokozatosan megszűnnek, a frontra érzékenyek is megkönnyebbülnek. Néhány fokkal hűvösebb...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
- A nordic walking a szívbetegeknek is jót tesz
- Egy gyakran használt antibiotikum árthat a szívnek
- Fenyegeti a fiatalokat a melanóma
- A kudzu segíthet legyőzni az alkoholizmust
- Összefügg a húsevés és a macsóság a férfiak szerint
- Tovább él, aki főzőcskézik
- A háttérben hallgatott zene, jobb teljesítményt eredményez
- Az őssejtbeültetés hosszútávon is hatékony megoldás lehet
- A megszégyenítés nem jó nevelési módszer
- Sok gyógyszert szednek az idősek, ami árthat is