Kockáztatatják a szívüket az amerikai felnőttek
Az amerikai felnőttek 90 százalékánál jelen van a szív- és érrendszeri megbetegedések kockázati tényezői közül legalább egy - áll egy hétfőn közzétett kutatási jelentésben.
Szinte minden amerikainak vagy a vérnyomása, vagy a koleszterinszintje magas, vagy emelkedett a vércukorértéke, vagy túlsúlyos, esetleg dohányzik, netán túl keveset mozog - állapította meg a közegészségügyi hivatal (CDC) által vezetett kutatócsoport.
A tanulmányt vezető Earl Ford nyilatkozatában felhívta a figyelmet arra, hogy az 1970-80-as évek erőfeszítéseinek eredményei szertefoszlani látszanak az utóbbi évtizedekben a túlsúlyosság, a diabétesz és a magas vérnyomás egyre gyakoribbá válásával.
Ford csoportja tanulmányában négy vizsgálat adatait elemezte, amelyekben több tízezer, 25 és 74 év közötti amerikai egészségi állapotát követték. Az emberek mindössze 10 százaléka tartozott mind az öt vizsgált kategóriában az alacsony kockázatú csoportba - közölték a kutatók a Circulation című szakfolyóirat legfrissebb számában.
"A korai kilencvenes évekig pozitív irányban haladtunk, ám akkor fordulat állt be, és negatív irányba fordultunk" - fűzte hozzá Ford.
A tényezőket egyenként tekintve a dohányzás még mindig visszaszorulóban van, ahogy a koleszterinszinttel sincs gond. A kutatásvezető szerint az igazi probléma a magas vérnyomás, a túlsúly és diabétesz gyakoriságának növekedése. A szívbetegségek az első számú halálokot jelentik az Egyesült Államokban és sok más, fejlett országban.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban péntek délelőtt a többórás kellemes napsütést inkább csak délkeleten zavarja átmeneti felhősödés. Délután a sok napsütés mellett időnként gomolyfelhők növekednek, de inkább csak a Dunántúlon fordulhat elő rövid zápor, zivatar. A szél élénk északkeleti lesz. Hajnalban 10, 15 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 20, 24 fok között alakul. Késő este 12, 17 fok lesz. Pénteken a hidegfronti hatás és az azzal járó tünetek fokozatosan megszűnnek, a frontra érzékenyek is megkönnyebbülnek. Néhány fokkal hűvösebb...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
Cikkek a témában
- A nordic walking a szívbetegeknek is jót tesz
- Egy gyakran használt antibiotikum árthat a szívnek
- Fenyegeti a fiatalokat a melanóma
- A kudzu segíthet legyőzni az alkoholizmust
- Összefügg a húsevés és a macsóság a férfiak szerint
- Tovább él, aki főzőcskézik
- A háttérben hallgatott zene, jobb teljesítményt eredményez
- Az őssejtbeültetés hosszútávon is hatékony megoldás lehet
- A megszégyenítés nem jó nevelési módszer
- Sok gyógyszert szednek az idősek, ami árthat is