Létezik a szelektív hallás
A szelektív hallás, tehát a zavaró zajok és társalgások kiszűrése tényleg létezik - bizonyították be brit kutatók.
Eredményeik szerint nem a fül, hanem az agy összpontosít a lényegi hangokra, míg minden mást kirekeszt.
A kutatás remélhetőleg segít magyarázatot adni arra, miért veszítik el e képességüket a hallássérültek, azaz miért nem tudják függetleníteni hallásukat a háttérzajtól. Az úgynevezett koktélparti jelenség elsősorban a hallókészülékkel és cochleáris implantátummal élők életét nehezíti meg.
A neurológusok még csak most kezdik megérteni, milyen szerepet játszik az agy, de a kutatás reményt ad az implantátumok és hallókészülékek teljesítményének javítására - magyarázta Vivienne Michael, a kutatást végző Deafness Research brit alapítvány vezérigazgatója a The Daily Telegraph című brit lap internetes kiadása szerint.
A University College London fülintézetében dolgozó kutatócsapat különösen arra kíváncsi, mitől képesek egyesek jobban kiszűrni a háttérzajokat, és koncentrálni a legzajosabb környezetben is. Ha megtalálják azokat az agypályákat, amelyek lehetővé teszik ezt, megkísérelhetik a képesség helyreállítását a hallássérült embereknél.
A leginkább a csupán egy füllel hallókat zavarja a zaj. A kutatók úgy vélik, hogy az agy hallórendszere vegyíti a két fül által továbbított hangokat, majd ezt követően szűri ki a szükségtelen zajokat. Főleg az érdekli őket, hogyan képes a központi hallórendszer boldogulni zajos környezetben. E kihívás vezérli a cochleáris implantátumok következő évtizedben tervezett fejlesztését is - mondta Michael.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban péntek délelőtt a többórás kellemes napsütést inkább csak délkeleten zavarja átmeneti felhősödés. Délután a sok napsütés mellett időnként gomolyfelhők növekednek, de inkább csak a Dunántúlon fordulhat elő rövid zápor, zivatar. A szél élénk északkeleti lesz. Hajnalban 10, 15 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 20, 24 fok között alakul. Késő este 12, 17 fok lesz. Pénteken a hidegfronti hatás és az azzal járó tünetek fokozatosan megszűnnek, a frontra érzékenyek is megkönnyebbülnek. Néhány fokkal hűvösebb...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
Cikkek a témában
- A nordic walking a szívbetegeknek is jót tesz
- Egy gyakran használt antibiotikum árthat a szívnek
- Fenyegeti a fiatalokat a melanóma
- A kudzu segíthet legyőzni az alkoholizmust
- Összefügg a húsevés és a macsóság a férfiak szerint
- Tovább él, aki főzőcskézik
- A háttérben hallgatott zene, jobb teljesítményt eredményez
- Az őssejtbeültetés hosszútávon is hatékony megoldás lehet
- A megszégyenítés nem jó nevelési módszer
- Sok gyógyszert szednek az idősek, ami árthat is