Listázzák a belekben élő baktériumokat
Ezernél több baktériumfajt mutattak ki az emberi emésztőrendszerből kínai genetikusok, melyről a Nature tudományos magazin csütörtökön megjelenő számában írnak.
A Vang Csün (Jun Wang) által vezetett pekingi kutatócsoport 124 dán és spanyol embertől származó székletminta genetikai elemzését végezte el. Minden egyes baktérium DNS-ét szekvenálták, meghatározták genetikai állományukat.
Legalább 57 baktériumfaj minden egyén emésztőrendszerében jelen volt, egy emberben átlagosan 170 különböző faj. Gyulladásos bélbetegségeknél az átlagnál kevesebb baktériumfaj élt a szervezetben.
A kutatók úgy vélik, több olyan gént is találtak, melyek kapcsolatba hozhatók az elhízással és a Crohn-betegséggel, ám ennek igazolására további vizsgálatokat tartanak szükségesnek. Wang szerint az emésztést segítő baktériumok számos betegségben is szerepet játszhatnak. A Crohn-betegséget, a bélrendszer gyulladásos elváltozását például néhány baktérium okozhatja, noha a szakemberek genetikai és környezeti tényezőket is valószínűsítenek hátterében.
Az emésztőrendszerben található baktériumok genetikai katalógusa csupán az első lépés, terveik szerint a későbbiekben más, különféle betegségeket okozó baktériumok elemzését is elvégzik a Pekingi Genomikai Intézetben. Már most is zajlik egy másik vizsgálatsor, melyben 120, kínai kórházakból származó mintát analizálnak. "Négy csoport van: az elhízott diabéteszesek, az elhízott nem-diabéteszesek, a karcsú diabéteszesek és a karcsú nem-diabéteszesek. Mindegyik cukorbetegség-típushoz kapcsolódóan találtunk érdekes baktériumokat" - mondta el Wang.
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük regisztráljon!
Keresés
Cikkek a témában
- Az emésztőrendszert károsítja a biszfenol
- Táplálkozás idős korban
- Baktériumtömegek élnek az emberi bőrön
- Az egészséges emésztés világnapja
- Az emésztőrendszer gyógynövényei II.
- Az emésztőrendszer gyógynövényei I.
- A tavaszi nagyböjt általános tanácsai
- Természetes megoldások székrekedésben szenvedőknek - 1.rész
- Hogyan és mit együnk egészségünkért?
- A természet Don Juanja
- Fehérje szint méréssel gyorsan kiderül a vesekárosodás
- A kálciumos étrend-kiegészítők szedése elősegítheti a szívrohamot
- Szigorodik az egészségügyi alkalmassági vizsgálat szeptembertől
- A hely, ahol az ördög szórakozik
- Jobban inspirálja a fogyást ha kövérnek nevezik az embert
- Fertőzőbbek a vécélehúzónál járt mobilok
- Melyiket válasszam?
- A Kos gyógynövényei
- Új eljárást alkalmaztak a SOTE-n a világon először