Magas vérnyomást okoznak a cukros üdítők
Gyógyszerek szedése nélkül is csökken a vérnyomása annak, aki mérsékli az agyoncukrozott üdítők rendszeres és bőséges fogyasztását - derült ki az Amerikai Szívgyógyász Társaság folyóiratában, a Circulation című szaklapban közzétett tanulmányból.
Az édes üdítőitalok a sok folyadékra vágyó emberek legnagyobb cukorbevitelét jelenthetik. Liwei Chen és munkatársai emberen vizsgálták a korábbi állatkísérletek adatait, amelyek azt mutatták, hogy a fokozott cukorfogyasztás emeli a vérnyomást, még akkor is, ha az ezzel kapcsolatos súlynövekedés hatását leszámítják.
Chen emlékeztetett arra, hogy statisztikai adatok szerint az átlagos amerikai felnőtt naponta legalább 2-3 pohár cukros üdítőitalt iszik, de igen sokan valósággal kólafüggővé válnak és az előbbi mennyiségnek a többszörösét is magukba döntik. A kutatók vizsgálatukban csak a szőlőcukorral vagy fruktózban gazdag sziruppal édesített italokat használták.
Azt már korábban igazolták, hogy aki sok cukros üdítőt fogyaszt, az gyakrabban lesz cukorbetegség, meghízik és a vérzsír szintje is kórossá válik. A vérnyomás esetleges változására vonatkozó adatok azonban eddig hiányoztak.
A munkacsoport 810 25-79 éves felnőttel foglalkozott, akiknek kezdődő magas vérnyomását már előzőleg mérésekkel bizonyították. A résztvevők napi kalóriafogyasztását, étkezését és folyadékfelvételét megmérték a vizsgálat kezdetén, a 6. hónap végén és 18 hónap megfigyelési idő után.
A vérnyomásra vonatkozó egyéb kockázati tényezők leszámítását követően azt találták, hogy átlagosan napi egy pohárral kevesebb cukros üdítő fogyasztása másfél év alatt mérhetően és statisztikailag jelentős mértékben csökkentette a vérnyomás mindkét értékét, tehát a szisztolés nyomást, valamint a diasztolés nyomást, a "per" értéket is.
Chen szerint ennek az adatnak a közegészségügyi jelentősége igen nagy, mert az egész népességre számítva már néhány higanymilliméter vérnyomáscsökkenés is számottevően mérsékli a szív- és érbetegségek kockázatát. "Noha vizsgálatunk főleg túlsúlyos és enyhén magas vérnyomású embereken történt, meggyőződésünk szerint mindenki nyer, aki csökkenti a cukorral ízesített italok és ételek fogyasztását" - tette hozzá.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban péntek délelőtt a többórás kellemes napsütést inkább csak délkeleten zavarja átmeneti felhősödés. Délután a sok napsütés mellett időnként gomolyfelhők növekednek, de inkább csak a Dunántúlon fordulhat elő rövid zápor, zivatar. A szél élénk északkeleti lesz. Hajnalban 10, 15 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 20, 24 fok között alakul. Késő este 12, 17 fok lesz. Pénteken a hidegfronti hatás és az azzal járó tünetek fokozatosan megszűnnek, a frontra érzékenyek is megkönnyebbülnek. Néhány fokkal hűvösebb...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
Cikkek a témában
- Cukros üdítők és hasnyálmirigyrák
- A cukros üdítők miatt egyre többen túlsúlyosak és cukorbetegek
- A gyümölcscukor is veszélyes
- Cukorfüggőség ellen közepesen cukros üdítők
- A D-vitamin hiány is okozhat magas vérnyomást
Hasonló betegségek
- A nordic walking a szívbetegeknek is jót tesz
- Egy gyakran használt antibiotikum árthat a szívnek
- Fenyegeti a fiatalokat a melanóma
- A kudzu segíthet legyőzni az alkoholizmust
- Összefügg a húsevés és a macsóság a férfiak szerint
- Tovább él, aki főzőcskézik
- A háttérben hallgatott zene, jobb teljesítményt eredményez
- Az őssejtbeültetés hosszútávon is hatékony megoldás lehet
- A megszégyenítés nem jó nevelési módszer
- Sok gyógyszert szednek az idősek, ami árthat is