Magas vérnyomást okoznak cukros élelmiszerek
A sok gyümölcscukrot tartalmazó élelmiszerek rendszeres fogyasztása jelentősen növeli a magas vérnyomás kockázatát. Az üdítőitalgyártók már az első tudományos adatok ismertetésekor idegesen vitatták a vizsgálat eredményeit.
Fontos, hogy ismerjük a táplálkozás, életmód és egészség összefüggéseit. Az Egyesült Államokban ennek vizsgálatára indították el a NHANES programot.
Az ország lakosságát jellemző csoport ötezer gyermekből és felnőttből áll, akik évente nemcsak részletes táplálkozási és életmódbeli kérdőívet adnak be, de orvosi, fogorvosi és laboratóriumi vizsgálatban is részt vesznek.
Diana Jalal és munkatársai ebből az anyagból emelték ki a 2003 és 2008 közötti időszak résztvevőinek adatait. Arra voltak kiváncsiak, hogy az induláskor normális vérnyomásúak közül a vizsgálati időszak során hány embernek lett magas vérnyomása, és ők hogyan táplálkoztak azokban az években.
A kérdőívekből a gyümölcscukor-fogyasztást emelték ki. Ez a cukorféleség, a fruktóz a legédesebb és mivel olcsóbb, mint a szőlőcukor, az élelmiszeripar előszeretettel ezt alkalmazza. Kiszámolták, hogy a vizsgálati alanyok üdítőitalok és édesipari termékek formájában átlag mennyi fruktózt fogyasztottak.
A kutatók a gyümölcsökben lévő fruktózt nem vették figyelembe, mert a természetes cukorformában antioxidánsok, kálium és vitaminok is vannak, és az egészséget védő összetevők ellensúlyozzák a gyümölcscukor esetleges kedvezőtlen hatását.
A NHANES program résztvevői átlagosan naponta 74 gramm fruktózt ittak és ettek. Ennyi gyümölcscukor 2,5 pohár cukros üdítőitalban található. A statisztikai értékelés során a kutatók külön figyelembe vették az életkor, a mozgás, a kalóriafogyasztás és a konyhasó jelentőségét is.
Ezt követően az eredmények azt mutatták, hogy ennyi fruktóz 36 százalékkal fokozta annak a kockázatát, hogy a vérnyomás az egészségesnek tartott 140/90 Hgmm fölé emelkedjen. A munkacsoport eredményeit először 2009 októberében, a nefrológusok kongresszusán ismertették. Maureen Storey, az üdítőitalgyártók szövetségének akkori alelnöke azt mondta, hogy ez nem folyóiratban közölt, tudományos tanulmány, hanem csak egy előadás.
A cikket a tekintélyes Journal of the American Society of Nephrology közölte. Az üdítőital gyártók jelen véleménye még nem ismert.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban péntek délelőtt a többórás kellemes napsütést inkább csak délkeleten zavarja átmeneti felhősödés. Délután a sok napsütés mellett időnként gomolyfelhők növekednek, de inkább csak a Dunántúlon fordulhat elő rövid zápor, zivatar. A szél élénk északkeleti lesz. Hajnalban 10, 15 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 20, 24 fok között alakul. Késő este 12, 17 fok lesz. Pénteken a hidegfronti hatás és az azzal járó tünetek fokozatosan megszűnnek, a frontra érzékenyek is megkönnyebbülnek. Néhány fokkal hűvösebb...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
Cikkek a témában
- A magas vérnyomás kezelése nem emeli a rák kockázatát
- A céklalé hatékony magas vérnyomás ellen
- Nyári tanácsok magas vérnyomással küzdőknek
- Fiatalkori mozgással megelőzhető a magas vérnyomás
- Magas vérnyomást okoznak a cukros üdítők
- A városban alakul ki a magas vérnyomás
- Magas vérnyomás ellen jógázzunk!
- Mi okoz magas vérnyomást? - 5+1 fontos rizikófaktor
- Miért veszélyes a magas vérnyomás?
- A magas vérnyomás gyógyszerei és a szex
- A magas vérnyomás és a szex
- Gyakori kérdések a magas vérnyomásról 1.
- Időskori hanyatlás és a magas vérnyomás összefüggése
- A nagy mennyiségű vitamin szedése nem előzi meg a terhességi magas vérnyomást
- RizikóRiadó Program a magas vérnyomás ellen
- A magas vérnyomás világnapja
- Személyre szabott kezelés kell a magas vérnyomásra
- A magas vérnyomás idősebb korban növeli a szívelégtelenség kockázatát
- Kínában sokan halnak meg a magas vérnyomás miatt
- Csapatban a magas vérnyomás kezelésére
- Új ok a magas vérnyomásra
- Egyszerűbb megoldás a magas vérnyomásra az új tabletta
- Magas vérnyomás mellé társul a memóriprobléma
- Az aszpirin a magas vérnyomást is csökkenti
- Magas vérnyomást okoz a sok TV nézés a gyerekeknél
- Egy vírus lehet a felelős a magas vérnyomásért
- A magas vérnyomás világnapja
- A magas vérnyomás örökölhető
- Tévhit, hogy a magas vérnyomás fejfájással jár
- A D-vitamin hiány is okozhat magas vérnyomást
Hasonló betegségek
- A nordic walking a szívbetegeknek is jót tesz
- Egy gyakran használt antibiotikum árthat a szívnek
- Fenyegeti a fiatalokat a melanóma
- A kudzu segíthet legyőzni az alkoholizmust
- Összefügg a húsevés és a macsóság a férfiak szerint
- Tovább él, aki főzőcskézik
- A háttérben hallgatott zene, jobb teljesítményt eredményez
- Az őssejtbeültetés hosszútávon is hatékony megoldás lehet
- A megszégyenítés nem jó nevelési módszer
- Sok gyógyszert szednek az idősek, ami árthat is