Hőmérséklet:
Fronthatás:
+ 20°C / + 24°C
nincs front
Időjárás tovább az orvosmeteorológiához
 
 
 

Magyar segítség az afrikai HIV-fertőzötteknek

Forrás: MTI
2010. 08. 17. 11:00:00

Afrikai nő a gyermekévelA Sant'Egidio Közösség magyarországi tagjai közül néhányan részt vettek a közelmúltban abban a programban, amely célul tűzte ki, hogy segítsen az afrikai országok, többek között Malawi HIV-fertőzöttein. Fehér Ágnes, az 1968-ban alapított nemzetközi katolikus közösség tagja a fekete kontinensen töltött egy hónap tapasztalatairól számolt be az MTI-Pressnek.

- Mi vesz rá egy fiatal katolikus nőt, aki egyébként főállásban az Igazságügyi Hivatal fiatalkorú bűnelkövetőkkel foglalkozó felügyelője, arra, hogy egy Magyarországon meglehetősen kevéssé ismert dél-afrikai országban, Malawiban felkarolja az AIDS-ben szenvedő betegeket?

- A Sant'Egidio Közösség az evangélium hétköznapokban való megélésére hív, és szem előtt tartja, hogy ha a szegényeket nem elfelejtve élünk, sok ajándékot kaphatunk. Ennek jegyében látogatjuk az idősek otthonait, hajléktalanokat karolunk fel, és igyekszünk enyhíteni a cigányság problémáit. Ennek a karitatív munkának a lényege az, hogy a legrászorultabbakat felkutassuk, megismerjük, imádságokkal, a szolgálat és a barátság gesztusaival könnyítsünk terhükön. A közösségnek Afrikában kiemelkedően sok tagja van, így első kézből tapasztalja, hogy Afrika olyan, mint a bibliai szegény Lázár, aki várja a segítséget, a barátságot, az együttműködést - fejtette ki.
A dél-afrikai térséggel úgy került kapcsolatba a közösség, hogy közvetített a mozambiki polgárháborús ellenfelek között, ami hozzájárult, hogy a kilencvenes években végül is sikerült megkötni a békét. Ekkor figyeltek fel arra, hogy ebben a régióban kifejezetten magas az AIDS-betegek aránya, Malawiban például a társadalom 14,1 százaléka HIV-vírussal fertőzött.

- A közösség létrehozta az AIDS-ben szenvedők megsegítésére a DREAM-programot. Hogyan fedezte fel a programot, illetve az hogyan "találta meg" Önt?


- A DREAM-program 10 éve indult, azóta 10 afrikai országban működik, sőt, hogy teljes legyen a számmisztika, Malawiban 10 településen. Ez a kezdeményezés nemcsak az AIDS-esek ápolására, gondozására jött létre, hanem, ahogy a DREAM (Drug Resource Enhancement against AIDS and Malnutrition) betűszó is utal rá, foglalkozik az AIDS megelőzésével, a gyógyszeres kezeléssel és az alultápláltság problémájával. A programmal úgy kerültem kapcsolatba, hogy tavaly Rómában részt vettem a közösség találkozóján, ahol malawibeli közösségi tagokkal is összebarátkoztam. Megszületett bennem a vágy, hogy jobban megismerjem Afrikát, és bekapcsolódjak a közösség DREAM-programjába. A megbeszélések eredményeként Magyarországról hatan utaztunk ki idén a távoli afrikai országba, februárban és júliusban is hárman-hárman. Az útiköltségre pályázati úton nyertünk támogatást, a kinti létfenntartás, a vízum, a védőoltások (tífusz, diftéria, tetanusz, sárgaság, hepatitisz A és B variánsa) beadatásának költségeit pedig mi magunk álltuk önerőből, amit egyébként természetesnek vettünk, mert munkánk önkéntes voltából fakad. Európai közösségeinkből az elmúlt egy hónapban velünk együtt harmincan voltunk Malawiban, ebből 18-an Belgiumból utaztak oda, hogy II. János Pál Élelmezési Központ munkatársaként naponta 800 rászoruló gyermeknek osszanak ki ebédet.

- Milyen viszonyok fogadták Önöket Malawiban?

- A dél-afrikai ország egyik megyeszékhelyére, Balakára mentünk öten, két olasz és három magyar önkéntes. Balakát azonban nem európai fogalmak szerinti közigazgatási központnak kell elképzelni, inkább úgy, mint egy tanyaközpontot, amely sok környező, szórt alakzatban elhelyezkedő apró települést fog össze, de egyáltalán nincs városias arculata. Csak egyetlen utcáját kövezték ki, a többi földút. A központban piac, bolt, bank és kórház található, a kunyhók és egyéb "lakásszerű építmények" e körül helyezkednek el.

Fehér Ágnes megfogalmazása szerint "a nagy szegénység látványához hozzá kell szokni, ott a szegénységnek más arca van, mint Magyarországon - ott az élet sok esetben valóban a túlélésről szól".

- Az egyik legnagyobb gazdagságot a bicikli jelenti, mert azzal taxizni lehet, még szülni is sokszor ezzel szállítják a nőket. Menetrendszerinti buszjárat nincs, véletlenszerűen közlekednek kilencszemélyes kisbuszok, amelyeket le lehet inteni, ha éppenséggel van hely, és nem legalább tizenöten zsúfolódnak már össze rajtuk. Ha nem férsz fel rá, nem tudni, mikor jön a következő, de utazhatsz a hetente kétszer (!) járó vonatokkal is. A főbb utak mellett különben valósággal gyalogosáradat vonul, ők portékáikat - többek között olcsó gyümölcsöt vagy saslik módra elkészített sült egeret - viszik a piacra, illetve cserélik el egy másik településen. Egyszóval azon fáradoznak, hogy életben maradjanak - mesélte.
A helyi viszonyokra jellemző például az is, hogy az ivóvízvezeték vagy az elektromos világítási rendszer részlegesen ugyan kiépített, de nagyon kevesek férnek hozzá, így az emberek órákat gyalogolnak a hegyes, szavannás területeken, hogy vízhez jussanak. Ennek ellenére az internet és a mobiltelefonok kifogástalanul működnek.

- Mit nyújt egy DREAM-központ az embereknek Malawiban?


- A reménységet az egészséges élethez. Ezekben a "kis paradicsomokban" főállású orvos asszisztensek, nővérek, gyógyszerészek és a terápiában részt vevő AIDS-betegekből verbuvált önkéntes, ingyen dolgozó aktivisták dolgoznak. A központokat a Sant'Egidio Közösség afrikai tagjai működtetik. Az aktivisták munkája nagyon fontos, saját életükkel tesznek tanúságot, hogy a betegek is élhetnek teljes életet, az AIDS-betegséget is szinten lehet tartani, a tünetek pedig kezelhetők. A program nagy csodája, hogy HIV-fertőzöttek világra hozhatnak egészséges utódokat, ennek esélye mintegy 98 százalék. Ékes bizonyíték, hogy 2005 óta 4900 egészséges újszülött jött világra Malawiban a DREAM-központokban.
Elmondása szerint a munkatársak kidolgozzák a terápiát, és eldöntik, hogy kinek milyen és mennyi gyógyszert kell bevennie a betegség karbantartásához. A gyógyszeres terápiát a vér vírusszintje és az immunrendszer állapotát jelző úgynevezett CD4-szint határozza meg. A terápia módosulhat a havi ellenőrzések eredményeként: az általános orvosi ellenőrzések nyomán megállapítják a következő havi gyógyszeradagokat, illetve az alultápláltaknak 20 kilogrammos élelmiszercsomagot adnak. Ebben többek között liszt, bab, olaj, rizs és mogyoróliszt szerepel.

- Hogy telt egy nap a DREAM-központban?

- Az intézményben az aktivisták minden nap azzal kezdték a munkájukat, hogy reggel 8-tól előadást tartottak az AIDS megelőzéséről, a fertőzésveszélyről, az egészséges táplálkozásról mintegy száz embernek. Nem szabad elfelejteni, hogy ezek a betegek legtöbbször 4-5 órát gyalogoltak, mire odaértek a megyeszékhelyen lévő egészségügyi központba, tehát hajnali 3-4 órakor el kellett indulniuk. Ezután következett a tüzetes orvosi vizsgálat, majd délidő után haza kellett indulniuk, mert hosszú út várt még aznap rájuk. Amíg a felnőtteket, a szülőket vizsgálták, én a gyermekekkel foglalkoztam, játszottunk, labdáztunk. Érdekes volt látni, hogy a szomorú szemű kisfiúk és kislányok hogyan váltak fokozatosan újra gyermekekké délelőtt 10-11 tájára. Előfordult, hogy olyan család tagjaival játszottam, amelyben a báty beteg, öccse ugyanakkor makkegészséges volt. Sok alultáplált kisgyermekkel találkoztam. Megérintett egy két éves kisfiú esete, aki életveszélyes állapotba került, mert már nem fogadta el a tejet, mint utóbb kiderült azért, mert annyira kiszáradt, hogy nemcsak a bőre szikkadt ki, hanem még a nyelés is fájdalmat okozott neki. Őt sikerült meggyógyítani, és végül a táplálékot is le tudta nyelni. A betegek láttán tudatosodott bennünk, hogy felelősek vagyunk szegényebb embertársainkért. Összehasonlítva a Malawiban élő emberek gondolkodásmódját a magyarokéval, azt mondhatom, hogy nálunk sokszor azt vesszük észre, hogy mi hiányzik, míg ott, Afrikában felhőtlenül örülnek a legkisebb ajándéknak is. Megdöbbentő, hogy ebben az országban egyébként alig 42 év az átlagéletkor, de az AIDS-betegség kezelésével az életkorhatárok kitolhatók. Itt győződhettem meg arról, hogy valóságos kincs az információ, ezért a cél az, hogy ezek az emberek minél többet megtudjanak betegségükről és a megelőzésről. Akik bekerültek DREAM-központ számítógépes nyilvántartásba, azoknak többé nem engedik el a kezét.

- Mekkora az esély arra, hogy még egyszer kiutazzék Malawiba segíteni az ottaniakon?

- Nagyon szívesen mennék még akár többször is, tervbe is vettem, noha ez a típusú munka nagy áldozatokkal is jár, de megéri, amikor látja az ember annak gyümölcsét. A szándék azonban nem feltétlenül elegendő, kell hozzá egy esetleges újabb sikeres pályázat, és persze az is, hogy a munkahelyem elengedjen. Afrika közel van Európához, vannak közös kapcsolódási pontok, például a nyelv. Malawiban többnyire angolul beszélnek, mivel angol gyarmat volt, és ez nagy könnyebbség a kommunikáció terén, és segíti a munkánkat. A jövő egyik útja egyébként az lehet, hogy Afrika és Európa partnerséget vállal egymással. Ehhez azonban az öreg kontinensnek jobban meg kellene ismernie Afrikát társadalmi-kulturális tekintetben, mert csak így válhat a fekete földrész emberközelivé számunkra.

Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?

Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!

Hazánkban péntek délelőtt a többórás kellemes napsütést inkább csak délkeleten zavarja átmeneti felhősödés. Délután a sok napsütés mellett időnként gomolyfelhők növekednek, de inkább csak a Dunántúlon fordulhat elő rövid zápor, zivatar. A szél élénk északkeleti lesz. Hajnalban 10, 15 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 20, 24 fok között alakul. Késő este 12, 17 fok lesz. Pénteken a hidegfronti hatás és az azzal járó tünetek fokozatosan megszűnnek, a frontra érzékenyek is megkönnyebbülnek. Néhány fokkal hűvösebb... Bővebben »

Share |
Értékelje Ön is!
Hozzászólások, vélemények (0) Szeretne hozzászólni?

Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!

Ehhez a tartalomhoz még nem érkezett hozzászólás.
 
 

Keresés

részletes kereső... részletes kereső...

 
 
Kiemelt betegségek
 
 
Kiemelt témák