Magyar utcanév is áldozatul esett az AIDS-nek
A kolozsvári városi önkormányzat megváltoztatta a Dsida Jenőről elkeresztelt utca nevét, mert az ottani lakosok szerint a magyar költő neve hasonlít az AIDS-betegség román megnevezéséhez (SIDA).
Az erdélyi magyar költő nevét a város egyik lakótelepi negyedében lévő utca viselte. Ez keddig volt így, amikor is a helyi önkormányzat napirendre tűzött egy lakossági kérést. Ebben az szerepelt, hogy több ott élő kolozsvári "kényelmetlennek" érzi a személyazonosságijában szereplő utcanevet, mivel az rémesen hasonlít az AIDS-betegség román elnevezéséhez.
A Kolozsváron megjelenő Szabadság című napilap szerint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) önkormányzati képviselői javasolták, hogy amennyiben a testület módosítja az utca elnevezését, akkor az Szabédi László erdélyi magyar költő és műfordító nevét viselje.
A városi tanács azonban elvetette ezt a kezdeményezést, és Pablo Picassóról keresztelte el a szóban forgó utcát. A lap értesülései szerint a magyar utcanév egy helyi politikai csata miatt tűnt el. A lap úgy tudja, hogy Sorin Apostu demokrata párti polgármester - akinek pártja adja az önkormányzatban a többséget - megorrolt az RMDSZ tanácsosaira, mert korábban nem szavaztak meg egy számára fontos tervezetet.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban péntek délelőtt a többórás kellemes napsütést inkább csak délkeleten zavarja átmeneti felhősödés. Délután a sok napsütés mellett időnként gomolyfelhők növekednek, de inkább csak a Dunántúlon fordulhat elő rövid zápor, zivatar. A szél élénk északkeleti lesz. Hajnalban 10, 15 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 20, 24 fok között alakul. Késő este 12, 17 fok lesz. Pénteken a hidegfronti hatás és az azzal járó tünetek fokozatosan megszűnnek, a frontra érzékenyek is megkönnyebbülnek. Néhány fokkal hűvösebb...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
- A nordic walking a szívbetegeknek is jót tesz
- Egy gyakran használt antibiotikum árthat a szívnek
- Fenyegeti a fiatalokat a melanóma
- A kudzu segíthet legyőzni az alkoholizmust
- Összefügg a húsevés és a macsóság a férfiak szerint
- Tovább él, aki főzőcskézik
- A háttérben hallgatott zene, jobb teljesítményt eredményez
- Az őssejtbeültetés hosszútávon is hatékony megoldás lehet
- A megszégyenítés nem jó nevelési módszer
- Sok gyógyszert szednek az idősek, ami árthat is