Már a csapból is böjt folyik
Avagy miért böjtöljünk mostanában a tél vége, a tavasz kezdete felé?
A keresztény vallásban Húshagyókedd, 2010-ben február 16-a, Hamvazószerda pedig idén február 17-e. Ezek mindig máshová esnek a naptárban, mivel mindkettő a mozgóünnep Húsvéthoz kötődik. Innen számítjuk a nagyböjt 40 napos időszakát, amelybe csak a hétköznapok, számítanak bele, a vasárnapok nem.
Húshagyókedd - vagy farsangfarka -, ahogy a nevében is benne van, húsmentes táplálkozásra hívja fel az embereket, ugyanis a téli hideg időszakban a táplálkozásban jelentősebb szerepet kaptak a nehezebb ételek, mint a nagy fűtőértékű húsok és zsírok. Ráadásul a télvégi farsangi mulatságok és néphagyományok is különféle evészetekben és ivászatokban csúcsosodtak ki.
Ahogy ez az időszak, mint a tavasz kezdete is a természet megújulásáról, megtisztulásáról szól, úgy eljött az ideje, hogy megtisztítsuk testünket és lelkünket is, hogy majd az év folyamán legyen elegendő energiánk. Azért jó most böjtölni, méregteleníteni, mert a természettel együtt haladva sokkal könnyebb a dolgunk (mint mikor az árral egy irányba úszunk) és teljesebbek, tartósabbak lesznek az eredményeink.
Néhány egyszerűbb böjt, amelyek könnyen, könnyebben kivitelezhetőek:
• Tehermentesíti, salaktalanítja, tisztítja a testet és a belső szerveket, ha valaki egy napon csupán egyféle ételt fogyaszt, például csak zöldségfélét, gyümölcsöt, gabonafélét (ne csak pékáruban gondolkodjanak, nagyon finomak ezek kásának is), burgonyát...
• Az is jó, ha valaki elhagy egy-egy napra egy fajta élelmiszert, például az állati eredetű húsokat, vagy a szénhidrátokat, különösen a finomított cukrot és fehér lisztet...
• Érdemes lemondani egy-egy napra az élvezeti szerekről (alkohol, kávé, cigaretta, édességmánia, nassolás), persze a legjobb az lenne, ha teljesen felhagynánk velük,
• A bátrabbak, eltökéltebbek bevezethetnek az életükbe heti egy-egy 24 órás gyümölcsnapot, amikor 5 alkalommal étkezve csak gyümölcsöt fogyasztanak,
• A még ennél is határozottabbak tarthatnak heti egy-egy léböjt napot. Ezen a napon szintén 5 alkalommal frissen préselt gyümölcslén, zöldségleven kívül csak szénsavmentes vizet és gyógyteákat szabad inni.

A lélek tisztításával, ha úgy tetszik mentális böjttel tesszük fel a koronát a fizikai megtisztulásra. A vallásos emberek folyamodjanak imáikhoz, legyenek kicsit buzgóbbak a vallásgyakorlásban.
Nagyon sokan ismernek különféle meditációs technikákat, amely szintén megtisztítja a lecsendesült lelket.
Akinek ez a befelé fordulás nem megy, az legalább tegyen napos, félnapos kirándulásokat a természetben. Oda menjenek, ahová már nem szűrődik el a civilizáció zaja és más hatása.
Ha egyik sem vihető végbe, legalább hagyják kikapcsolva a televíziót, a számítógépet egy-egy napra és az így felszabadult időben vizsgálják meg a lelküket. Legyenek könyörtelenek és a legpókhálósabb bugyorból is dobják ki a régóta „dédelgetett" negatív érzelmeket.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban péntek délelőtt északkelet felől tovább szakadozik, csökken a felhőzet, míg nyugaton továbbra is zömmel borús marad az idő. A nyugati határszélen gyenge havazás előfordulhat. Délután északkelet felől tovább csökken a felhőzet, az ország északkeleti harmadán már alig zavarja felhő a napsütést. Nyugaton, délnyugaton ugyanakkor borongós marad az idő, a nyugati határszélen eleinte kisebb havazás még előfordulhat. A szél mérsékelt északkeleti lesz. Hajnalban -21, -11 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke -10,...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
Cikkek a témában
- Maradandó fejlődési zavarokat okozhat a testi fenyítés
- A mellrák ellen nem véd a szója
- A napfény hiánya is elősegítheti a stroke-ot
- A mozgás a rákból meggyógyultakon is segít
- A zöld tea jót tesz az idősebb szervezetnek
- A diabétesz növeli a születési rendellenességek kockázatát
- A szájrák kockázatát növelheti a bor
- Vérnyomáscsökkentő a lila burgonya
- Az antipszichotikumok negatív hatással vannak az anyagcserére
- Fertőzésként terjed a testben az Alzheimer-kór