Hőmérséklet:
Fronthatás:
+ 20°C / + 24°C
nincs front
Időjárás tovább az orvosmeteorológiához
 
 
 

Megadóztatnák az egészségtelen ételeket amerikai tanulmány szerzői

Forrás: MTI
2009. 09. 02. 11:22:00

A gyorsételek és üdítők megadóztatásával és a befolyó pénz zöldségekre és kerékpárutakra fordításával harcolnának a gyermekkori elhízás ellen egy amerikai tanulmány szerzői.

Az amerikai független Orvosi Intézet és Országos Kutatási Tanács által készített jelentés egyúttal azt is javasolta, hogy a helyi és állami kormányzat korlátozza a televíziózás és a videójátékok idejét az iskola utáni programokban, követelje meg az éttermektől a kalóriaérték feltüntetését az étlapon, valamint tegye nyitottá az iskolai játszótereket és sportpályákat a közösségek számára.

"A gyermekkori elhízás súlyos fenyegetést jelent az Egyesült Államok egészségére nézve" - hangsúlyozta a tanulmány, kiemelve, hogy ennek megoldására már kevés a szövetségi kormányzat, ehhez a helyi közösségek hathatós közbelépésére van szükség.

A jelentés célja ugyanakkor nem az volt, hogy megmondja a közösségeknek, hogy mit tegyenek, csupán felkínálja a megoldáshoz vezető lehetőségeket - jelentette ki Eduardo Sanchez, a tanulmányt készítő kutatócsoport vezetője.

A kutatások tanúsága szerint az amerikai gyerekek körében nő az elhízottak aránya, s ezzel együtt a korai szívbetegségek, a magas vérnyomás, a magas koleszterinszint és a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának aránya is.

"Három évtized alatt megtriplázódott az elhízott gyermekek száma" - fújt riadót a jelentés hozzátéve, hogy a felnőtt lakosság 18 százaléka szintén elhízott.

Az elhízás okait vizsgáló elemzésekből kiderül, hogy az egészségtelen ételek, így a gyorsételek és üdítők olcsóbbak és mindenki számára könnyebben elérhetők, mint az egészségesek.

Az Amerikai Szívgyógyász Szövetség éppen a múlt héten állította pellengérre a 115 milliád dolláros bevételt termelő üdítőipart, amikor leszögezte, hogy ezekkel az italokkal fogyasztják a legtöbb cukrot az amerikaiak.

Az üdítősök persze nyomban kijelentették, hogy cukros italaik semmiféle egészségügyi kockázatot nem okoznak.

A dohányzás visszaszorítása esetében működött az adóemelés - érveltek az elhízásról szóló jelentés szakértői. Mary Story, a Minnesota Egyetem táplálkozási szakértője szerint "a cukros üdítők árának 10 százalékos növelésével 8-10 százalékkal lehetne visszaszorítani fogyasztásukat".

A jelentés azt tanácsolta az önkormányzatoknak, hogy építsenek járdákat, szereljék fel ivókutakkal az iskolákat, hogy a gyerekek ne az italautomatákhoz járjanak, ha szomjasak, s úgy változtassák meg a tömegközlekedés útvonalát, hogy az emberek könnyen megközelíthessék a zöldségeseket.

Az iskola utáni sportprogramok szervezésével a helyi önkormányzatok a bűnmegelőzésre fordított pénzből is spórolhatnának, hiszen az egészséges programmal lekötött, sportoló gyerekek nem válnak a bűn áldozataivá vagy elkövetőivé - fejtette ki a szakértői csoport.

Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?

Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!

Hazánkban péntek délelőtt a többórás kellemes napsütést inkább csak délkeleten zavarja átmeneti felhősödés. Délután a sok napsütés mellett időnként gomolyfelhők növekednek, de inkább csak a Dunántúlon fordulhat elő rövid zápor, zivatar. A szél élénk északkeleti lesz. Hajnalban 10, 15 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 20, 24 fok között alakul. Késő este 12, 17 fok lesz. Pénteken a hidegfronti hatás és az azzal járó tünetek fokozatosan megszűnnek, a frontra érzékenyek is megkönnyebbülnek. Néhány fokkal hűvösebb... Bővebben »

Share |
Értékelje Ön is!
Hozzászólások, vélemények (0) Szeretne hozzászólni?

Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!

Ehhez a tartalomhoz még nem érkezett hozzászólás.
 
 

Keresés

részletes kereső... részletes kereső...

Kiemelt betegségek
 
 
Kiemelt témák