Megszületett az első olyan brit baba, akinél a fogantatása után vizsgálták a mellrákgén meglétét.
Az orvosok az úgynevezett preimplantációs genetikai diagnózis (PGD) módszerét alkalmazták. Ez a lombikbébi-programban alkalmazható eljárás, amelynek segítségével a fejlődő embrió egyes örökletes betegségeit (például cisztikus fibrózist, vérzékenységet, izomsorvadást) lehet azonosítani. A mesterségesen megtermékenyített petesejtből annak 8 sejtes állapotában 1-2 sejtet eltávolítanak, majd molekuláris biológiai eljárások segítségével vizsgálják. Az anyaméhbe kizárólag egészséges embrió(ka)t ültetnek be - olvasható a BBC hírei között.
A kislánynál az úgynevezett BRCA1 génmutációját keresték, amelynek megléte azt jelenti, hogy az érintettnél 80 százalékos a mellrák kifejlődésének kockázata. Mindenki hordozza ezt a gént, amely megfelelő működés esetében képes megakadályozni a rosszindulatú daganat kifejlődését, ám bizonyos mutációi jelentősen fokozzák a rák rizikóját.
A házaspár azért kérte a vizsgálatot, mert a férj családjában három nemzedék nőtagjai betegedtek meg mellrákban. Rosszindulatú emlődaganatot diagnosztizáltak a férfi nagyanyjánál, anyjánál, nővérénél és unokatestvérénél. A szülők, akik névtelenek kívántak maradni, ily módon kívánták megszakítani családjukban a kóros láncolatot.
Amennyiben a házaspárnak fia született volna, az génhordozó lehetne, aki lányainak adja tovább a mutációt. Egy kislány esetében fokozott az emlődaganat kialakulásának esélye, s 50 százalék annak a valószínűsége, hogy élete során petefészekrákot diagnosztizálnak nála.
Paul Serhal szerint, aki a házaspárt kezelte, a kislányt nem fenyegeti sem a mellrák, sem a petefészek rosszindulatú daganata. A szakember ugyanakkor rámutatott, hogy a génmutáció megléte nem jelenti azt, hogy hordozójánál feltétlenül kialakul a mellrák, s az emlődaganat, ha idejekorán felfedezik, gyógyítható.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban péntek délelőtt a többórás kellemes napsütést inkább csak délkeleten zavarja átmeneti felhősödés. Délután a sok napsütés mellett időnként gomolyfelhők növekednek, de inkább csak a Dunántúlon fordulhat elő rövid zápor, zivatar. A szél élénk északkeleti lesz. Hajnalban 10, 15 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 20, 24 fok között alakul. Késő este 12, 17 fok lesz. Pénteken a hidegfronti hatás és az azzal járó tünetek fokozatosan megszűnnek, a frontra érzékenyek is megkönnyebbülnek. Néhány fokkal hűvösebb...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
- A nordic walking a szívbetegeknek is jót tesz
- Egy gyakran használt antibiotikum árthat a szívnek
- Fenyegeti a fiatalokat a melanóma
- A kudzu segíthet legyőzni az alkoholizmust
- Összefügg a húsevés és a macsóság a férfiak szerint
- Tovább él, aki főzőcskézik
- A háttérben hallgatott zene, jobb teljesítményt eredményez
- Az őssejtbeültetés hosszútávon is hatékony megoldás lehet
- A megszégyenítés nem jó nevelési módszer
- Sok gyógyszert szednek az idősek, ami árthat is