Hőmérséklet:
Fronthatás:
+ 20°C / + 24°C
nincs front
Időjárás tovább az orvosmeteorológiához
 
 
 

Megválasztották az év onkológusát

Forrás: MTI
Szerző: NetAmbulancia
2009. 05. 09. 09:59:46
Lövey József, az Országos Onkológiai Intézet főorvosa kapta a Dr. Dollinger Gyula Emlékdíjat. A Magyar Rákellenes Liga Az év onkológusa - az én orvosom címmel díjat alapított, amelynek helyezettjeit a betegek tüntetik ki, ugyanis az ő leveleik, véleményük és pályázataik alapján ítélik azt oda. Az elismeréseket pénteken nyújtották át az intézetben rendezett ünnepségen, amelyen részt vett Székely Tamás egészségügyi miniszter is.
Nagyon sok levél érkezett be a páciensektől, és ezek mind arról szóltak: az orvosnál nemcsak a szakmai tudás a fontos, hanem az együttérzés, a nyugalom, a biztatás is - hangsúlyozta Vasváry Artúrné, a Magyar Rákellenes Liga elnöke.

Ahogyan az egyik beteg írta: "Elhatároztam, hogy meggyógyulok, a doktor úrért, hogy neki sikerélménye legyen". Idézet egy másik pályázatból: "nemcsak a gyógyszerekkel, hanem a lelkével, szeretetével, a gyógyulásba vetett hitével és ennek a hitnek az átadásával is gyógyít". "Bármikor felhívhatjuk megnyugtatásért, visszahív, ha éppen nem ér rá".

Székely Tamás egészségügyi miniszter köszöntötte a díjazottat és a többi, emléklappal elismert helyezettet, majd Kásler Miklós professzor, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója méltatta a fiatal Lövey József munkáját.

Az emlékdíjas orvos elmondta az MTI-nek, hogy a sugárterápia a szűkebb szakterülete. Nem könnyű feladat megnyugtatni a betegeket, akik erről a kezelési módról talán még kevesebbet tudnak, mint a műtétekről és a kemoterápiáról - mondta.

A díj névadója, Dollinger Gyula 1875-ben Pesten orvosi és sebészdoktori, majd szülészmesteri oklevelet szerzett, 1874-től pedig tanársegéd volt a kórszövettani tanszéken. Nevéhez fűződik az Országos Rák Bizottság 1902-es megalakítása. Már ekkor felhívta a figyelmet a dohányzás és a rák összefüggésére. Többek között ő kezdte el a rákregiszter megindítását, azaz a magyarországi rákmegbetegedések tudományos szempontból történő orvosi feldolgozását.

Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?

Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!

Hazánkban péntek délelőtt a többórás kellemes napsütést inkább csak délkeleten zavarja átmeneti felhősödés. Délután a sok napsütés mellett időnként gomolyfelhők növekednek, de inkább csak a Dunántúlon fordulhat elő rövid zápor, zivatar. A szél élénk északkeleti lesz. Hajnalban 10, 15 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 20, 24 fok között alakul. Késő este 12, 17 fok lesz. Pénteken a hidegfronti hatás és az azzal járó tünetek fokozatosan megszűnnek, a frontra érzékenyek is megkönnyebbülnek. Néhány fokkal hűvösebb... Bővebben »

Share |
Értékelje Ön is!
Hozzászólások, vélemények (0) Szeretne hozzászólni?

Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!

Ehhez a tartalomhoz még nem érkezett hozzászólás.
 
 

Keresés

részletes kereső... részletes kereső...

Kiemelt betegségek
 
 
Kiemelt témák