Mentálisan jól vészelik át az irakiak a háborút
A hosszú évek vérontása ellenére Irakban nem magasabb a mentális zavarokkal küzdő emberek száma a békés országokban mért adatokhoz viszonyítva - mutatta ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az iraki kormány által közösen készített tanulmány.
A tanulmány készítői szerint az irakiak gyakorlatilag már az életük részének tekintik azt a traumatikus állapotot, amely "megszokottá" vált számukra az utóbbi hat év brutális konfliktusai, illetve azt megelőzően Szaddam Husszein uralma alatt. Az országban meglepően alacsony a különböző mentális zavarokkal, elsősorban a poszt-traumatikus stressz rendellenességgel (PTSD) küzdő emberek száma.
A kutatás során megkérdezett 4332 nagykorú iraki állampolgár 17 százaléka szenvedett mentális eredetű problémáktól, ám csak 2,2 százalékuk vett már részt egészségügyi kezelésen. A PTSD tünetei a kutatásban részt vevők csupán 3,5 százalékánál jelentkeztek.
"Míg a stressz-szint valóban magas, addig a mentális rendellenességekkel küzdő emberek száma nem haladja meg a többi országban tapasztalt arányokat. Eszerint az irakiak olyan túlélési stratégiákat fejlesztettek, melyek segítettek nekik az elmúlt évtizedek nyugtalan időszakainak átvészelésében" - mondta Naema al-Gasszir, a WHO iraki képviselője.
Míg a felmérésben résztvevők 30 százaléka került már veszélybe lövöldözés, vagy bombázás miatt, addig mások emberölésnek, vagy megcsonkításnak voltak szemtanúi, 10 százalékuknak pedig elrabolták, vagy bebörtönözték valamelyik családtagját. A nők hajlamosabbak a szorongásra és a depresszióra, valamint nagyon félnek a családból való kikerüléstől.
"Vannak ugyanakkor nagyon súlyos esetek is. Az öngyilkosságot fontolgató depressziós emberek aránya rendkívül magas" - mondta Ronald Kessler, a Harvard Medical School professzora, aki maga is részt vett a tanulmány elkészítésében. A mentális rendellenességgel küzdők közel 70 százaléka vallotta, hogy gondolkodott már az öngyilkosságon.
A rászorulóknak csak kis százaléka fordul szakemberhez, ez pedig felhívja a figyelmet a harcok során elpusztított egészségügyi rendszer - így az elmegyógyászat - újjáépítésének és fejlesztésének szükségességére. A kutatás szerint Irakban csupán 437 pszichiátriai és szociális munkás jut a mintegy 30 milliós népességre.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban péntek délelőtt a többórás kellemes napsütést inkább csak délkeleten zavarja átmeneti felhősödés. Délután a sok napsütés mellett időnként gomolyfelhők növekednek, de inkább csak a Dunántúlon fordulhat elő rövid zápor, zivatar. A szél élénk északkeleti lesz. Hajnalban 10, 15 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 20, 24 fok között alakul. Késő este 12, 17 fok lesz. Pénteken a hidegfronti hatás és az azzal járó tünetek fokozatosan megszűnnek, a frontra érzékenyek is megkönnyebbülnek. Néhány fokkal hűvösebb...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
- A nordic walking a szívbetegeknek is jót tesz
- Egy gyakran használt antibiotikum árthat a szívnek
- Fenyegeti a fiatalokat a melanóma
- A kudzu segíthet legyőzni az alkoholizmust
- Összefügg a húsevés és a macsóság a férfiak szerint
- Tovább él, aki főzőcskézik
- A háttérben hallgatott zene, jobb teljesítményt eredményez
- Az őssejtbeültetés hosszútávon is hatékony megoldás lehet
- A megszégyenítés nem jó nevelési módszer
- Sok gyógyszert szednek az idősek, ami árthat is