Mesterséges hús, természetes összetevők nélkül
A mesterséges élelmiszereknek úgy tűnik, hogy nincs határa. Egy holland tudósnak ugyanis olyan húst sikerült előállítania, aminek minden összetevője mesterséges, vagyis természetes hozzávalókat egyáltalán nem tartalmaz.
Elsőre talán ijesztőnek tűnhet az ötlet, hogy valódi állatok helyett igazi "műkajákat" fogyasszunk, ha azonban bolygónk népessége ilyen mértékben növekszik, egy idő után nem lesz elég állat, aminek a húsát fogyaszthatnánk. A tudósok pedig jobban bíznak a mesterséges ételekben, mint abban, hogy a vegetarianizmus majd népszerűbb lesz.
Az első ilyen étel talán éppen az amúgy nagyon is kedvelt hamburger lesz, amit a holland Maastrichti Egyetem kutatója, Mark Post álmodott meg. A tudós ugyanis fejébe vette, hogy 3000 darab vékony húscsíkot növeszt, úgynevezett Petri-csészében, amikhez végül szintén laboratóriumi körülmények között növesztett zsírszöveteket ad. A húst a kutató egyébként a vágóhidakon begyűjtött minták őssejtjeiből állítja elő, úgy, hogy azokat folyamatosan cukorral, a fehérjék építőköveivel, zsírokkal, ásványi anyagokkal, valamint egyéb tápanyagokkal táplálja.
Jelenleg persze az ilyen hús előállítása roppant drága, egy kész húspogácsa ára mintegy 200 000 font (körülbelül 70 millió forint). Bár Dr. Post eddigi leghosszabb ilyen módon előállított húsdarabja még csak 2,5 centis volt, a tudósok szerint akár egy éven belül egy valódi hamburger is elkészülhet. A kutatók azonban hangsúlyozták, kísérletük célja nem a sorozatgyártás, hanem az, hogy bebizonyítsák, képesek húst előállítani természetes összetevők nélkül is.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban péntek délelőtt a többórás kellemes napsütést inkább csak délkeleten zavarja átmeneti felhősödés. Délután a sok napsütés mellett időnként gomolyfelhők növekednek, de inkább csak a Dunántúlon fordulhat elő rövid zápor, zivatar. A szél élénk északkeleti lesz. Hajnalban 10, 15 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 20, 24 fok között alakul. Késő este 12, 17 fok lesz. Pénteken a hidegfronti hatás és az azzal járó tünetek fokozatosan megszűnnek, a frontra érzékenyek is megkönnyebbülnek. Néhány fokkal hűvösebb...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
Cikkek a témában
- Égési sérültek reménye lehet a mesterséges bőr
- A mesterséges DNS-sel működő sejt felhasználási lehetőségei
- Inzulininjekció helyett mesterséges mirigy
- Mesterséges hasnyálmirigyet teszteltek embereken
- DNS-cserés mesterséges megtermékenyítés
- Pozitív eredmények jellemzik a mesterséges hasnyálmirigy tesztjét
- Vérzéscsillapítás mesterséges vérlemezkékkel
- Mesterséges látórendszer segíthet a vakoknak
- Megalkották a mesterséges spermasejtet
- Reprodukálták mesterségesen a tengergyümölcsök mérgét
- A nordic walking a szívbetegeknek is jót tesz
- Egy gyakran használt antibiotikum árthat a szívnek
- Fenyegeti a fiatalokat a melanóma
- A kudzu segíthet legyőzni az alkoholizmust
- Összefügg a húsevés és a macsóság a férfiak szerint
- Tovább él, aki főzőcskézik
- A háttérben hallgatott zene, jobb teljesítményt eredményez
- Az őssejtbeültetés hosszútávon is hatékony megoldás lehet
- A megszégyenítés nem jó nevelési módszer
- Sok gyógyszert szednek az idősek, ami árthat is