Mexikóiak hétköznapjai influenzajárvány idején

A közép-amerikai országban szeretnek a halállal is tréfálni, ezt már Szergej Eisenstein is bemutatta Viva Mexico! Című filmjében, 1931-ben. Most a járvány első napjaiban a helyiek azt emlegették, hogy valósággal beleremegtek az influenza hírébe - ugyanis az első bejelentésekkel egy időben földrengés is megrázta az országot.

A vidékiek, akik ott sincsenek nagyon kibékülve a fővárosiakkal, így imádkoznak: „Uram, ha el kell tűnnie a világnak, kezd a chilangókkal" (Így hívják a mexikóvárosiakat, akik közül amúgy a legtöbb áldozatot szedte az influenza).

A háziasszonyok kedvenc vicce: „Doktor úr, a férjem úgy eszik, mint egy disznó. Ugye elkapja a sertésinfluenzát?" A helyzetet kihasználva ironizálnak az Egyesült Államokba irányuló illegális bevándorláson is, amely felett az amerikai hatóságok gyakran szemet húnynak. „Azt mondják, az USÁ-ban mindenki nyugodt, mert a sertésinfluenza nem juthat át Mexikóból a határon. Azon a határon semmi sem jut át".

Közben Mexikóvárosban, a Calle Sullivanen más örömök is vannak. A helybéli örömlányok és klienseik fütyülnek mindenféle járványra, mint az egyik hölgy mondja, „itt a védőmaszk az óvszer", sőt, akadnak olyanok is szép számmal, akik fizetnek, hogy még azt se kelljen felhúzniuk. Egy tapasztaltabb lány leszögezi: „Ha az AIDS és a nemi betegségek nem döntötték romba az üzletet, egy szaros influenza nem fog ki rajtunk". Mások még önreklámra is felhasználják a betegséget: „Van-e olyan influenza, amely jobban ágyba tud valakit dönteni, mint egy szép lány?" A hölgyek pedig már csak azért sem használnak védőmaszkot, mert úgy érzik: akkor kevesebbet mutathatnak meg magukból vendégeiknek.