Minden hetedik amerikai kisgyerek elhízott
Az Egyesült Államok elhízási járványa, amely minden korosztályt érinti, az iskoláskor előtti gyerekek körében stabilizálódott az utóbbi öt évben: átlagosan hétből egy gyerek számít elhízottnak - közölték csütörtökön az illetékesek.
"Az új adatok némiképp bátorítanak bennünket, egyszersmind két dologra is emlékeztetnek. Egyrészt túl sok kisgyerek elhízott, másrészt nem szabad felhagynunk a gyerekkori elhízás arányának csökkentésére irányuló erőfeszítéseinkkel" - mondta William Dietz, a CDC illetékes részlegének igazgatója.
A gyerekkori elhízás emeli annak kockázatát, hogy krónikus betegségek, például diabétesz vagy szívérrendszeri betegségek alakulnak ki később, és gyakran vezet felnőttkori elhízáshoz is.
A CDC-jelentés annak okát, hogy sikerült megállítani az elhízási arány további növekedését, abban látja, hogy sikeres volt a szoptatást és a kisgyerekek életmódváltását népszerűsítő programjuk.
A felmérés mintegy kétmillió amerikai gyerekre terjedt ki. A vizsgált időszakban, 2003 és 2008 között csak az őslakos indiánok és az alaszkai eszkimók körében nőtt az elhízott kisgyerekek aránya 21,2 százalékra. A spanyolamerikai gyerekek között is több az elhízott az átlaghoz képest: 18,5 százalék, míg a fehér gyerekeknek csak 12,6, a feketéknek pedig 11,8 százaléka elhízott.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban péntek délelőtt a többórás kellemes napsütést inkább csak délkeleten zavarja átmeneti felhősödés. Délután a sok napsütés mellett időnként gomolyfelhők növekednek, de inkább csak a Dunántúlon fordulhat elő rövid zápor, zivatar. A szél élénk északkeleti lesz. Hajnalban 10, 15 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 20, 24 fok között alakul. Késő este 12, 17 fok lesz. Pénteken a hidegfronti hatás és az azzal járó tünetek fokozatosan megszűnnek, a frontra érzékenyek is megkönnyebbülnek. Néhány fokkal hűvösebb...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
- A nordic walking a szívbetegeknek is jót tesz
- Egy gyakran használt antibiotikum árthat a szívnek
- Fenyegeti a fiatalokat a melanóma
- A kudzu segíthet legyőzni az alkoholizmust
- Összefügg a húsevés és a macsóság a férfiak szerint
- Tovább él, aki főzőcskézik
- A háttérben hallgatott zene, jobb teljesítményt eredményez
- Az őssejtbeültetés hosszútávon is hatékony megoldás lehet
- A megszégyenítés nem jó nevelési módszer
- Sok gyógyszert szednek az idősek, ami árthat is