Hőmérséklet:
Fronthatás:
+ 20°C / + 24°C
nincs front
Időjárás tovább az orvosmeteorológiához
 
 
 

Minél szorosabb az ismeretség, annál inkább ragad az ásítás

Forrás: Medipress
2011. 12. 14. 15:00:00

Minél szorosabb az ismeretség, annál inkább ragad az ásításEgy új tanulmány arra az eredményre jutott, hogy az ásítás sokkal nagyobb valószínűséggel ragad át a közeli barátokra és a családtagokra, mint a távolabbi ismerősökre, vagy az idegenekre. A kutatók úgy vélik, hogy az ásítás részben az empátia miatt válhat ragályossá, ekkor ugyanis megpróbálunk belehelyezkedni a másik ember helyzetébe, és egyben együttérzésünket fejezzük ki vele, válaszolva a másik ember érzésére.

Az ásítás ugyan semmiféle érzelmet nem közvetít (nem úgy, mint például a mosolygás, ami általában az öröm jele), mégis egyfajta érzelmi kötődést, emocionális kapcsolatot alakítunk ki azzal, ha utánozzuk valakinek az ásítását, közölte Matthew Campbell, az Emory Egyetem kutatója. Az ásítás utánzásával képesek leszünk jobban megérteni, átérezni, hogy a másik fél mennyire fáradt, vagy éppen mennyire unatkozik, tette hozzá Dr. Campbell.


Az ásítás ragályosságát eddig minden korábbi kutatás során laboratóriumi körülmények között vizsgálták, ez a mostani tanulmány az első, melyet természetes környezetben végeztek, például éttermekben, munkahelyeken és otthonokban, nyilatkozta Ivan Norscia és Elisabetta Palagi, a Pisai Egyetem kutatói.


A kutatás során összesen 109 európai, észak-amerikai, ázsiai és afrikai férfit és nőt vizsgáltak meg, és mintegy 480 ásítást tudtak kielemezni a kutatók. Az eredményekből az derült ki, hogy az esetek kétharmadában az ásító alany rokonai egy percen belül maguk is ásítással reagáltak, ahogy a közeli barátok körülbelül 50 százaléka is hasonlóan gyorsan reagált. Az idegenek többsége, illetve a távoli ismerősök csak két-három perc elteltével reagáltak ásítással, nyilatkozta Norscia a LiveScience újságírójának.

Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?

Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!

Hazánkban péntek délelőtt a többórás kellemes napsütést inkább csak délkeleten zavarja átmeneti felhősödés. Délután a sok napsütés mellett időnként gomolyfelhők növekednek, de inkább csak a Dunántúlon fordulhat elő rövid zápor, zivatar. A szél élénk északkeleti lesz. Hajnalban 10, 15 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 20, 24 fok között alakul. Késő este 12, 17 fok lesz. Pénteken a hidegfronti hatás és az azzal járó tünetek fokozatosan megszűnnek, a frontra érzékenyek is megkönnyebbülnek. Néhány fokkal hűvösebb... Bővebben »

Share |
Értékelje Ön is!
Hozzászólások, vélemények (0) Szeretne hozzászólni?

Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!

Ehhez a tartalomhoz még nem érkezett hozzászólás.
 
 

Keresés

részletes kereső... részletes kereső...

 
 
Kiemelt betegségek
 
 
Kiemelt témák