Hőmérséklet:
Fronthatás:
+ 20°C / + 24°C
nincs front
Időjárás tovább az orvosmeteorológiához
 
 
 

Minél többet van a gyerek anyával annál egészségesebb

Forrás: MTI
2010. 03. 04. 11:00:00

Egy szerdán közzétett ausztrál tanulmány eredménye szerint a részmunkaidőben dolgozó anyák gyerekei egészségesebbek, mint a teljes állásban tevékenykedő anyáké, illetve azoké, akik egyáltalán nincsenek állásban.

A részmunkaidős anyukák gyerekei hetente körülbelül egy órával tévéztek kevesebbet és az életmódjuk is egészségesebb volt, mint a vizsgálatban szereplő társaiké - közölte Jan Nicholson, a melbourne-i Murdoch Childrens Research Institute munkatársa.

A tanulmányban úgy találták, hogy a részmunkaidőben dolgozó anyák gyerekeinek testsúlya megfelelőbb volt, kevesebbet televízióztak és nassoltak, ugyanakkor fizikailag aktívabbak voltak, mint azok a kortársak, akiknek az anyja teljes munkaidőben dolgozott vagy éppen főállású anya volt.

A Journal of Social Science and Medicine című szakfolyóiratban közzétett felmérésbe mintegy 2500 négy-öt, majd két év elteltével hat-hét éves gyereket vontak be a kutatók. Mint Nicholson elmondta, arra kerestek választ, hogy a nyugati világban tapasztalt "elhízási járvány" összefüggésben van-e az anyák nagyobb arányú munkaerőpiaci részvételével.

Az ausztrál állami egyetem és a University of New England munkatársai által lefolytatott vizsgálatból úgy tűnik, a részmunkaidőben dolgozó anyák képesek leginkább megtalálni az egyensúlyt munkájuk és családjuk között.

Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?

Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!

Hazánkban péntek délelőtt a többórás kellemes napsütést inkább csak délkeleten zavarja átmeneti felhősödés. Délután a sok napsütés mellett időnként gomolyfelhők növekednek, de inkább csak a Dunántúlon fordulhat elő rövid zápor, zivatar. A szél élénk északkeleti lesz. Hajnalban 10, 15 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 20, 24 fok között alakul. Késő este 12, 17 fok lesz. Pénteken a hidegfronti hatás és az azzal járó tünetek fokozatosan megszűnnek, a frontra érzékenyek is megkönnyebbülnek. Néhány fokkal hűvösebb... Bővebben »

Share |
Értékelje Ön is!
Hozzászólások, vélemények (0) Szeretne hozzászólni?

Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!

Ehhez a tartalomhoz még nem érkezett hozzászólás.
 
 

Keresés

részletes kereső... részletes kereső...

 
 
Kiemelt betegségek
 
 
Kiemelt témák