Hőmérséklet:
Fronthatás:
- 10°C / - 4°C
nincs front
Időjárás tovább az orvosmeteorológiához
 
 
 

Minimumárat szabna a skót kormány az alkoholra

Forrás: MTI
2010. 09. 03. 15:30:00

A skót kormány minimumárat vezetne be az alkoholos italokra, hogy ezzel fékezze meg a lakosság mértéktelen italfogyasztását.

A kormány csütörtöki bejelentése szerint a minimumár bevezetését követően egy egységnyi alkohol legalább 45 pennybe (154 forint) kerülne, vagyis egy üveg bor ára 4,23 fontnál (1450 forint), egy üveg whiskyé pedig 12,60 fontnál (4300 forint) kezdődne. A parlamenti kisebbségben lévő Skót Nemzeti Párt tavaly jelentette be, hogy minimumárat készül bevezetni az alkoholokra, hogy ezzel szorítsa vissza a mértéktelen fogyasztásukat. Az ellenzéki pártok azonban hevesen tiltakoztak a javaslat ellen, és ez jelentősen megnehezíti majd a törvénnyé válás folyamatát.

A skót egészségügyi miniszter, Nicola Sturgeon szerint a 45 pennyben meghatározott minimumárnak köszönhetően tíz év múlva 225-tel kevesebb halálesettel és 83 millió font közegészségügyi megtakarítással lehet majd számolni. "Túl sok ideje és túl sok skót itta már idő előtt a föld alá magát" - mondta. "A javaslatunk már most számos, nagy tiszteletnek örvendő egészségügyi szakember támogatását élvezi, mind itthon, mind külföldön, és a nemzetünk egészségének érdekében remélem, hogy sikerül majd az egész skót parlament támogatását elnyerni" - tette hozzá.

Sturgeon szerint jelenleg kevesebb mint 3,5 fontba (1200 forint) kerül, hogy valaki túllépje az ajánlott heti alkohollimitet. "A megfelelő minimumár meghatározása a legfontosabb, hiszen ha az túl alacsony, akkor az egész rendszer hatástalan lesz. Ezért alapos mérlegelés után döntöttünk csak úgy, hogy a 45 penny a legmegfelelőbb ár. "A változás elsősorban a szupermarketekben kapható, és nem a már befutott márkákat érintené. Ez azt jelenti, hogy egy olyan rekesz, amelyben 24 darab, 330 milliliteres, 4,5 százalékos alkoholtartalmú ital van, minimum 16,20 fontba (5500 forint) kerülne."

Az egészségügyi hivatalnokok szintén támogatták a minimumár ötletét, mondván, hogy segíthet a britek alkoholproblémáinak megoldásában. Az előző, munkáspárti brit kormány minden lehetséges ötletet elvetett, azonban az új konzervatív-liberális koalíció kijelentette, hogy megtiltaná az alkoholok előállítási ár alatt történő eladását. Az új kormány továbbá újravizsgálná az adózási és árazási rendszert is, hogy anélkül tudja kezelni a túlzott alkoholfogyasztás problémáját, hogy ezzel igazságtalanul büntetné a felelősségteljes ivókat, illetve a bárokat és a helyi termelőket.

"Skóciának nem éppen irigylésre méltó hírneve van, ha az alkoholfogyasztásról van szó"
- mondta Harry Burns, Skócia vezető főorvosa. "Sajnos világelsők vagyunk, ha a szervezetünk kemény ivással való elpusztításáról van szó. A minimumár viszont segíthet abban, hogy helyrebillentsük az egyensúlyt az alkohollal való kapcsolatunk terén" - mondta a szakember.

Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?

Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!

Hazánkban péntek délelőtt északkelet felől tovább szakadozik, csökken a felhőzet, míg nyugaton továbbra is zömmel borús marad az idő. A nyugati határszélen gyenge havazás előfordulhat. Délután északkelet felől tovább csökken a felhőzet, az ország északkeleti harmadán már alig zavarja felhő a napsütést. Nyugaton, délnyugaton ugyanakkor borongós marad az idő, a nyugati határszélen eleinte kisebb havazás még előfordulhat. A szél mérsékelt északkeleti lesz. Hajnalban -21, -11 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke -10,... Bővebben »

Share |
Értékelje Ön is!
Hozzászólások, vélemények (0) Szeretne hozzászólni?

Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!

Ehhez a tartalomhoz még nem érkezett hozzászólás.
 
 

Keresés

részletes kereső... részletes kereső...

 
 
Kiemelt betegségek
 
 
Kiemelt témák