Mozgásbetegség, légi betegség, tengeri betegség
Kinetosis
Természetes gyógymódok
A betegség leírása, oka, tünetek
Sorozatosan ható, szokatlan irányú és nagyságú gyorsulások által okozott tünetcsoport.
Az elváltozás elszenvedői nem csak hajón, repülőgépen, körhintán, teveháton, de gyakran autóban, autóbuszban, vonaton, sőt liftben, stb. is rosszul vannak.
Fejfájás, szédülés, sápadtság, hideg verejtékezés, hányinger, hányás és kimerültség jellemzik, ritkán hasmenés is elfordulhat. Pszichés tünete a depresszió, a megsemmisülés érzése kíséri. A hányás nyomán eleinte alkalózis (olyan kóros állapot, amelyet a szervezet sav-bázis egyensúlyának felborulása okoz és a pH lúgos irányú), majd acidózis (savasság, savtúltengés) alakul ki.
Elsősorban az egyensúlyszerv (labyrinthus) túlingerlődése az oka (mivel a siketnémák, akiknek a labyinthusa nem működik, nem kapják, élik meg a mozgásbetegséget), de elősegítik szokatlan optikai ingerek és mozgáshatások, meteorizmus (bélgáz termelődés), pszichés okok, mint a félelem. Gyakorlatilag bárkinél előfordulhat.
Nem tanácsos túlságosan jóllakva, de üres gyomorral sem utazni. Repülőgépen a gépszárnyak vonalában van a legkiegyensúlyozottabb helyzet. Ha mód van rá, az erősen hátradöntött ülésen utazás, a fejmozgások kerülése, a friss levegő enyhíthet a tüneteken.
Hasmenés
Kimerültség
Hányás
Hányinger
Verejtékezés
Sápadtság
Szédülés
Fejfájás
Akupresszúra Empirikus (tapasztalatokon alapuló) tudomány, amely szerint az emberi testet ún. meridiánok, energiacsatornák hálózzák be. A csatornák egyes pontjainak masszázzsal, nyomással történő ingerlésével hathatunk a hozzá tartozó szervre (például fokozódik a vérkeringés a zónában és a szervben, testrészben, illetve informatikai úton a laza rostos kötőszövetben lévő információs hálózat révén). Akkor beszélhetünk egészségről, ha a csatornában az energia akadálymentesen, normális mértékben kering. A masszázs, nyomás révén helyre állítjuk a zónában az egészség állapotát, és ezt követően egy úgynevezett feedback (oda-visszaható) mechanizmus révén – akár a hologram, amely hű képe az eredetinek - a szervben is helyreáll a rend.
Szívburok meridián 6 – A csuklóredőtől 2,5 ujjnyira a két ín között, a középvonalon (ahol az óraszíj van), hüvelykujjal erősen nyomni, háromszor 7-10 másodpercig, feszültségoldó, szédülést csökkentő pont.
Gyomor meridián 36 – A harmadik legfontosabb pont. 90 °-ban behajlított térdnél átfogjuk a mutató és a hüvelykujjal a térdkalácsot, és ahová a kinyújtott középső ujj ér a sípcsont külső oldalán, ott van a pont. Nagyon jó a hányingerre, minden hasi panaszra.
Hármasmelegítő meridián 21 – Nyitott szájnál a fül előtti mélyedésben van a pont, különösen hatásos a légnyomáscsökkenés esetén létrejövő hatások ellen.
Aromaterápia
Végezzen száraz inhalációt gerániummal és levendulával: 3-5 cseppet adjon az olajból egy papír zsebkendőre, és azt szagolgassa.
Kenje be a fülei mögötti mélyedéseket is ezekkel az olajokkal.
Egyéb
Viseljen kék vagy lila színű fejfedőt, homlokpántot, napszemüveget, sálat, sapkát stb., ugyanis előbbi a torokcsakra, utóbbi a „harmadik-szem” vagy hatodik csakra színe, amely felelős az érzékszervekért, ideértve a természetfölötti érzékeléseket is.
Mennyei dobolás: a fülcimpáját felhajtva, a középső ujjával fogja be a fülét, ebben a helyzetben a mutató ujját a középsőn lepattintgatva (mintha csettinteni akarna velük), doboljon mindkét fülén néhányszor.
Gyertyáztassa meg a fülét méhviaszgyertyával, és ismételje mindaddig, amíg szétszedve csak porszerű égésterméket talál.
Fülakupunktúra Empirikus (tapasztalatokon alapuló) tudomány, amely szerint a fül egyes pontjainak tűszúrásos ingerlésével hathatunk a hozzá tartozó szervre (például fokozódik a vérkeringés a zónában és a szervben, testrészben, illetve informatikai úton a laza rostos kötőszövetben lévő információs hálózat révén). Ha egy szervben valamilyen változás következik be, az megjelenik a pontban is. A szúrással a pontban helyre állítjuk az egészség állapotát, és ezt követően egy úgynevezett feedback (oda-visszaható) mechanizmus révén – akár a hologram, amely hű képe az eredetinek - a szervben is helyreáll a rend. A fül teljes mikroterület, amelyben minden szerv és testrész megtalálható.
NADA pontok: Shen-men (lélek kapuja, szellem kapuja), szimpatikus mesterpont, vese, máj, tüdő.
Gyógynövények
Citromfűből és orvosi veronikából 1-1 teáskanálnyit leforrázunk egynegyed liter vízzel, lefedve 10 percig hagyjuk kiázni a hatóanyagokat, és lassan elkortyolgatjuk.
A repülőgépekre biztonsági előírások miatt nem vihetjük fel, de a várakozás idején megivott tea is kifejti jótékony hatását.
Borogatás
Megfelelő méretű vattára cseppentünk 2-3 csepp svédfüvet és mindkét fülbe bedugunk egyet-egyet.
Vegyen le két megfelelő méretű kövirózsa levelet, mossa meg, és mindkét fülbe dugjon be egy-egy darabot, akár egész éjszakára bennmaradhat.
Hagyományos Kínai Orvoslás Egy több ezer éves múltra visszatekintő gyógyító rendszer, melynek eredeti a történelmi múltba veszik. Először i.e. az VI-V. század határán Konfuciusz vetette papírra a Szu Kingben (Írások Könyve). A HKO taoista (Tao=út) elven működik. E filozófia szerint egészségről akkor beszélhetünk, ha a testünk csatornáiban, meridiánjaiban a Qi=Csí akadálytalanul egészséges sebességgel áramlik, ha a jin és jang (ellentétpárok) egyensúlyban vannak, ha az öt elem tana, vagy öt fázis természetes folyamata, valamint a természeti törvények figyelembevételével élünk.
A HKO szerint minden létfontosságú szervünkhöz tartozik többek között egy-egy érzékszerv is. A fül, így az egyensúlyszerv is a vesével van kapcsolatban, és ehhez a létfontosságú szervünkhöz a kínai gyógyászat a félelmet, mint negatív érzelmet csatolja. Ezért nagyon fontos felülvizsgálni az ilyen jellegű érzéseinket, és ezeknek a kibeszélése olykor már félig meg is oldja, hiszen ez egyfajta szembenézés is vele. De semmilyen körülmények között nem szabad elbagatellizálni.
Talpreflexológia Empirikus (tapasztalatokon alapuló) tudomány, amely szerint a talp egyes pontjainak masszázsával, ingerlésével hathatunk a hozzá tartozó szervre (például fokozódik a vérkeringés a zónában és a szervben, testrészben, illetve informatikai úton a laza rostos kötőszövetben lévő információs hálózat révén). Ha egy szervben valamilyen változás következik be, az megjelenik a zónában is. A masszázs, nyomás révén helyre állítjuk a zónában az egészség állapotát, és ezt követően egy úgynevezett feedback (oda-visszaható) mechanizmus révén – akár a hologram, amely hű képe az eredetinek - a szervben is helyreáll a rend. A talp teljes mikroterület, amelyben minden szerv és testrész megtalálható.
Szem, fül, egyensúlyszerv, agy, gerincvelői idegek, napfonadék, gyomor, patkóbél, vékonybelek zónái.
A nagyon izgulós felnőtteknek kifejezetten szerencsés lehet egy-egy pohár bor például a repülőgépen, hajón.
Kerülni kell:
Hegyes orrú, szűk cipő, huzat, vagy más hideghatás, amely a fül gyulladását előidézheti, hogy víz kerüljön a fülbe akár a hajmosáskor vagy úszás során.
Lehetséges lelki okok:
Mit nem akar meghallani?
Vizsgálja meg, hogy hol nincs egyensúly az életében, vagy többet ad, mint kap, vagy fordítva.
Szeretné, ha ön körül forogna a világ, vagy legalább egy része?
Nem hisz eléggé önmagában, és szüksége van támaszra? (Mint a szédülőnek, amikor meg kell kapaszkodnia valamiben, valakiben.)
Meg kell tanulnunk felelősséget vállalni magunkért, a tetteinkért.
Végezzen rendszeresen fejkörzést, nyak és válltornát, mert javítja a fej és így a fül vérellátását.
Végezzen csukott szájjal nyelvkörzést legalább tízszer mindkét irányba, vagy amennyi jól esik.
Alaposan, vörösödésig masszírozza meg a füleit, a fülek előtti és mögötti területeket is, végül jól húzogassa meg a lágy cimpákat is.
Relaxálás
1. Csukja be a szemeit, és az ujjaival többször simítson végig a szemöldökén, finoman masszírozza meg a halántékát, és a két mutatóujjával masszírozza meg az orrnyergét, a külső-belső szemzugokat, majd a külső fül előtti és mögötti területet is.
Körkörös mozdulatokkal masszírozza meg a homlokát, túrjon bele a hajába, és az ujjaival mozgassa meg a fejbőrét minden irányba.
2. A tenyereit dörzsölje (energetizálja) jól össze, amíg finom forró nem lesz.
3. Borítsa a domború tenyereit a két szemére, úgy, hogy fénysugár ne szűrődjön be, de ne is nyomja a szemgolyókat. Tartsa behunyva a szemeit és élvezze néhány percig ezt a finom állapotot.
4. Ismét energetizálja a tenyereit, mint a kettes pontban.
5. Most borítsa a tenyereit a két fülére, mindvégig csukva tartva a szemeit.
Keresés
- A nordic walking a szívbetegeknek is jót tesz
- Egy gyakran használt antibiotikum árthat a szívnek
- Fenyegeti a fiatalokat a melanóma
- A kudzu segíthet legyőzni az alkoholizmust
- Összefügg a húsevés és a macsóság a férfiak szerint
- Tovább él, aki főzőcskézik
- A háttérben hallgatott zene, jobb teljesítményt eredményez
- Az őssejtbeültetés hosszútávon is hatékony megoldás lehet
- A megszégyenítés nem jó nevelési módszer
- Sok gyógyszert szednek az idősek, ami árthat is
