Naná, hogy mind Esőemberek vagyunk!

Hála a zseniális szinkronnak, szállóige lett nálunk a „naná, hogy...", számítógépbubusom is így mormog magában, hogy „o-ó", amikor váratlan helyzettel kerül szembe. Én is megkóstoltam a juharszirupot a palacsintához (maradok a házi szilvalekvárnál), és amikor néhány éve hírt készítettem a Qantas ausztrál légitársaság katasztrófájáról, eszembe jutott, hogy most már az Esőember ezzel sem repülne.

Volt szerencsém találkozni „igazi" autista fiatalemberrel, akinek Raymondhoz hasonlóan volt egy rendkívüli képessége: bámulatos gyorsasággal meg tudott tanulni bármilyen idegen nyelvet azzal, hogy folyamatosan bámulta a külföldi tv-csatornákat. De belegondolunk-e abba, hogy valahol valamennyien Esőemberek vagyunk?

Pedig nagy többségünk nem is autista.

Mindannyiunknak megvannak a mindennapi rituáléink, reggeltől estig, ami önmagában nem baj, mert keretet adnak életünknek. De sokan vannak, akik ezektől akkor is képtelenek elszakadni, amikor például szabadságra mennek, üdülnek, vagy olyan irányban változik meg az életük, amelyben mindezek a rituálék nem indokoltak, feleslegesek. Mégis úgy érzik, hogy ha ezeket akár rövid időre feladják, felborul a belső rendjük és nem találják a helyüket.

Van, aki minden reggel korán, egy bizonyos meghatározott időben kel fel, de kizökkentésnek venné, ha engedne egy kicsit a lustálkodás csábításának. Mások étrendbeli szokásaikhoz ragaszkodnak kitartóan. Vannak, akik a tárgyak milliméterre pontos helyét vésik kőbe, és bár nem motyogják folyamatosan ugyanazokat a szavakat, mint a filmbeli Raymond, „rendszeretetük" legalább annyira az idegeire mehet környezetüknek. Ismertem olyan kollégákat, akik képtelenek voltak elszakadni a hírek világától: hacsak szabadságukat nem messze földön töltötték, mindennap bejöttek a szerkesztőségbe újságjaikért és levélszekrényüket is átfésülték.

A film egyik fontos eleme, hogy Raymond életének pilléreit - az intézet szintén „rituális" rendje mellett - egyes TV-műsorok alkotják és ha ezeket nem láthatja, pánikroham tör ki rajta. Észre sem vesszük, hogy mennyire meg tudják határozni a mi életünket is bizonyos TV-műsorok, amelyekhez egész napirendünket igazítjuk - és nemcsak a sorozatok! - és bár esetleg minden nap megállapítjuk, hogy fenére való az egész, másnap ugyanúgy leülünk a képernyő elé. És azt sem vesszük észre, mindezek mennyi görcsöt okoznak nekünk, képtelenek vagyunk ellazulni, lecsendesedni csak azért, hogy rituáléinknak eleget tegyünk.

Figyeljük meg magunkat néhanapján és rájövünk, hogy mennyi mindent elhagyhatunk belőlük. Mindennapi taposómalmaink épp elég korlátot szabnak nekünk, ne tetézzük még a saját gyártmányúakkal is!